"Késő maradékainknak tétessen jegyzésben!" Írásos emlékek Vác város múltjából, 1074 -1990 - Váci Történelmi Tár 1. (Vác, 1996)

Írásos emlékek - III. Újratelepülés és nagy építkezések - a barokk virágkor (1686 -1848)

ugyan azon törvényeknek van alávetve, mint egyeseké. Aki többet költ, mint mennyit be vészen, tönkre kell jutnia előbb vagy utóbb. Ebből természetesen következik, hogy nemzetünk közgazdaságának naponkint süllyedő szekerét helyre hoznunk csak az által lehet, ha benn a honban felébresztjük a műipar szorgalmát, magunk készítjük, a mire szükségünk van, 's ekként egy részt nyerstermékeink értékét feldolgozás által megsokszorozzuk, más részt hacsak egy részét is azon pénznek, melly most külföldre szivárog, saját gyárnokainknak, iparmüveseinknek nyújtván, édes hazánknak meggazdálkodj uk;- édes hazánknak mondám - mert a haza összes vagyona, egyesek vagyonának összegéből áll, tehát minden garasok, mellyet külföldi készitményekért adunk, mig azon belföldit vehetnénk, a hon vagyonát csonkítottuk meg - Vegyük fel például, hogy a hazában 500,000 ember találkozik, kiknek mindenike ekkorig 40 p(engő)f(orin)tot adott ki, külföldi posztókért, selyemért, gyapotért, vászonért, bőrért, 's egyébb készítményekért; ha már ezen 500,000 ember magának törvényül szabja, hogy a miből honi iparművet kap, abból külföldit venni nem fog, 's ennek következtében a 40 ftból évenkint csak 20 ftot ment is meg a kiszivárgástól, évenként 10 millió forint van a hazának meggazdálkodva. Tehát honi műipart teremteni, ebben áll e honnak mentő eszköze, melly a nemzetet nem csak a naponkint terjedő elszegényedéstől megóvni, hanem közjólétre is képes juttatni, mert a virágzó műipar jutalmazólag hat vissza a földmívesre, virágzásra hozza a kereskedést, és a munkás szorgalomnak olly kincs forrását nyitja meg, mellyet a világ minden aranybányái sem nélkülözhetnek. Másutt roppant áldozatokat tettek országiások és nemzetek, hogy maguknak ezen kiapaszthatlan kincs forrást megnyissák nekünk: sajánlagos viszonyaink között alig marada más eszközünk, mint, hogy igy szóljunk: „Atyámfia! készíts posztót, vásznat, selymet,'s azt én elibe teszem müvedet a külföldinek, 's illendő áron megveszem azt". Ezen eszköz ép olly ártatlan mint hatalmas, ártatlan, mert olly embert még is csak nehéz gondolni, a ki ebben felakadhatna, hatalmas, mert az emberi természetben fekszik, hogy akad ember a ki dolgozzék, ha látja, hogy munkájának jutalmát veszi - Ezen egyszerű szóval tehát, ha annak száz ezrek adnak életet, nem csak azt eszközlők, hogy a külföldi iparmüvek a honit saját piaczárói ki nem szorítják, hanem egyszersmind azt is eszközlők, hogy napról napra több 's jobb mű gyártassék, 's a müiparnak minden néposztályra kiterjedő jótékonysága közöttünk meghonosodjék. Ezen meggyőződés hozta létre az Országos Védegyesületet, melly magát mult October 7-kén Pozsonyban, az ország attyainak honunk viszonyaiba közelebbről avatott körében ezernyi ezerek jelenléttében, ezerek hozzájárulásával megalakítá; 's melly az ország nagyjainak a nemzet képviselőinek, a hon legmagasabb állású lelkes hölgyeinek (minők Batthyány Lajosné, Károlyi Györgyné grófnők stb.) csatlakozását már is megnyeré. Az egyesület elnökévé Gr. Batthyányi Kázmér, a szintolly gazdag mint lelkes hazafi, alelnökévé Gróf Teleki László, nemzeti jogainknak 's a nép érdekeinek a főrendi táblánál erélyes polgár bajnoka, választattak, csekélységem pedig az egyesület igazgatójává, tehát végrehajtó tisztviselőjévé neveztetéssel tiszteltetett meg, egyszersmind igazgató választmány is rendeztetett, mellynek egyik főhivatása ezen törvényszerű egyesületet az ország minden vidékin elterjeszteni. Van szerencsém a tisztelt Nemzeti Czéllövész egyesületnek 3 aláírási ívet s minthogy az alapszabályok még nyomtatva nincsenek, azoknak legalább kivo-