"Késő maradékainknak tétessen jegyzésben!" Írásos emlékek Vác város múltjából, 1074 -1990 - Váci Történelmi Tár 1. (Vác, 1996)

Írásos emlékek - III. Újratelepülés és nagy építkezések - a barokk virágkor (1686 -1848)

1840. Nyár hó (július) 30. A Nemzeti Újság beszámol a siketnéma intézeti gyerekek tanév végi fővizsgájáról áczról. Nyárhó 30-án a' siket-némák kir. intézetének növendékeivel - az egybegyűlt vendégek előtt nyilvános fővizsgálat tartatott - Ezen nevendé­kek három osztályban, részint német, de nagyobb részint magyar nyelv­ben oktattatnak.- Legelőször fellépett Zsigmondovits Mihály úr, első osztály ta­nítója, ki is valamint magyar, ugy német nevendékei által megmutatta, miként tanítja őket eleintén az egy, azután több tagu betűk leírására, természeti-hangoz­tatására, 's jelelésére.- [...] Ezen tanító urat követte Morlin János ur, mint ma­gyar, ezt pedig Király Antal ur, mint német, második osztálybeli nevendékek ta­nítója, kiknek tanítványai a' szóragasztás szabályai szerint, a szavak változtatá­saiban, egyes értelmek előadása által tudományokat nyilvánítják, leginkább kitű­nő volt az, hogy a' tanitó urak kérdéseire a' természettudományból, a' magyarok az állatokról, a németek a' növényekről helyesen feleltek, ugy számadási példá­kat is az összezést, a' kivonással, a' sokszorozási az osztással gyorsasággal ki­dolgozták. Ezek után Kolonits Antal ur harmadik osztálya magyar és német tanítványaival a' szókötés által egész értelmeket és egy szivet nemesítő történe­tet íratott, [...] Végre főtiszt(elendő) Nagy Leopold igazgató ur, mint a keresz­tény tudomány tanítója, nevendékeivel bőven tanusitá azt, hogy ezen szeren­csétlen siket-némák, rendszeres oktatás után, lelki tehetségeiknek kifejlődése mellett, olly tökéletes fogalmuak az isten létéről, ennek tulajdonairól, és ma­lasztjairól, mint akár ki is, [...] Ez intézetben a' nevendékek 6 esztendeig min­dennel, a' mi nevelésökre szükséges, el vannak látva, ezek a' rendszeres tanítá­son kívül még kézimunkával is elfoglaltattnak, a' figyermekek tanulnak valami mesterséget, mellyben felszabadittatnak és mint mesterlegények költöznek el az intézetből, [...] Ez oskolai évvel 44 nevendék részesült az oktatásban, ezek közül 40 alapított és 4 fizető. [...] F TIM Történeti dokumentáció 82.65.1.2 leltári szám. Feltehetően Tragor Ignác kézzel írt má­solata a Nemzeti Újság 63. számáról. 1840. augusztus 22. Püspök-és Káptalan-Vác városok közösen hoznak határozatot a zsidók lakhatása ügyében zsidóknak az 1840^ esztendei 29^ törvény czikkely erejénél fogva enge­dett szabad lakhatás gátlása okáért némelly helybeni lakosok által Püspök O Nagy Méltóságához a' fojó hó 10^ nyújtott, 's a' Tanáts részéről ugyan ezen hó 17— szinte Ő Excel lentiájánál tett alázatos előterjesztéssel támo­gatott folyamodásakövetkezésébenez utóbbira hátiratként kiadott kegyes hatá­rozat, hogy t.i. - Ámbár Püspök O Excellentiája ezen városi lakosnak sorsát szivén viselné, miután azonban a' zsidók jövendő állapottyáról a' legközelebb befejezett ország gyűlésen törvény hozattatott, az alkotott törvények pontos megtartása pedig hazafiúi kötelessége volna, oda utasította légyen Uradalmi Tisztségét, hogy e' részben a' ne talán előforduló esetekben a' törvény szoros

Next

/
Thumbnails
Contents