"Késő maradékainknak tétessen jegyzésben!" Írásos emlékek Vác város múltjából, 1074 -1990 - Váci Történelmi Tár 1. (Vác, 1996)
Írásos emlékek - III. Újratelepülés és nagy építkezések - a barokk virágkor (1686 -1848)
melyeket olajjal bekent és előírandó színű papírokkal vonjanak körül, tartsanak, és ahányszor parancsoltatik, meggyújtsák ismét. 5. A veszélyek elhárítására pedig, melyek oly nagy emberi csődületben megtörténni szoktak, tőlük telhető legnagyobb óvintézkedéseket tegyenek, hogy a veszekedések, egyenetlenkedések és versengések elháríttassanak. Hogy valakinek házában tűzvész ki ne üssön, vagy az ilyen nagyobb károkat ne okozzon, a szükséges tűzoltó eszközöket illő helyeken és jól ellátva fogják tartani, [...] 6. Minthogy a praefectusi laknál létező falak és romok mind az utcai téraránynak, mind pedig a kilátásnak és a létesítendő kivilágításnak akadályára vannak, főképpen pedig akadályoznák a királyi kocsik áthaladását, azokat minden esetre le kell rontani; [...] 7. A főbb utcai fakerítések kijavíttassanak, vagy teljesen elmozdíttassanak, vagy fehér színnel behúzattassanak, vagy pedig zöld növénnyel eltakartassanak. 8. Nagyobb fák kijelölendő távolságban még ezen hóban ültettessenek és minden szorgalommal fönntartassanak, ellátással bírjanak, mire a tanács minden gondját kiterjeszteni el ne mulasztandja. 11. Hogy ezek mind jó rendben történjenek, a várost részekre osztandják fel, és mindegyiket a tanácsból kiszemelendő tisztre bízzák, [...] 12. A kapitány mellé adnak kettőt, vagy ha A váci diadalív szükségül mutatkozik többet is, kik őt tisztében tervezte Isidore Canevale segítsék és neki engedelmeskedjenek. [...] 14. Az egész város oda törekedni fog, hogy amennyire lehetséges, egy lovas és egy gyalogcsapat állíttassák, melyek lovakkal, fegyverekkel és ugyanazon színű ruhákkal jól elláttassanak. A város által, amennyit csak bír, annyi lőmozsár szereztessék. Ha pedig a földi fejedelem és ura iránti alattvalói és hódolati hűségnél fogva még valamivel többet mutatni akarandanak, most arra valóban mind az idő, mint pedig a legjobb alkalom kínálkozik neki. F Karcsú Antal Arzén: Vácz város története. I-1X. Vácz, 1880-1888. 11/25-28. Az eredeti latin szöveg megtalálható Püspök- Vác Mezőváros tanácsülési jegyzőkönyvében. 1764. november 11. Beniczky László püspök-uradalmi prefektus ingóleltára Az első szobában 1. Aranyos rámában betsinált nagy tükör 1 2. Falon függő tükörös gyertya Tartó 4 3. Eő Eminentiájának Képe 1