Gál Judit: Adatok a váci ortodox keresztény közösség történetéhez - Váci levéltári füzetek 2. (Vác, 2010)
I. „Görögök” Vácott - 3. Adatok az anyagkönyvezés előtti időszakból
40 ben. Ezeket követik a különféle rövidáruk (csipkék, pántlikák, paszományok, fátylak stb.), cérnák, gombok, csatok, hatféle harisnya (strimfli), gyűszű, gombostű, halcsont, fésű, kesztyű, fuszekli, süveg, bőrök, pipa, többféle kártya, zsindelyszög, horog, hajpor, aranyfüst, aranypor, penicilus, plajbász, kalamáris, papír, itatóspapír, puskapor, porcelánkanna, metszett üvegpohár, olló, bicska, kés, fűszerek (bors, szerecsendió, szegfűbors, babér, gyömbér, sáfrány), kámfor, medveméz, cukor, só, mandula, kávé, dohány, rizskása, szárított sózott hal, gyanta, szalmiák, timsó, keményítő, fazekasmáz, faolaj (olívaolaj), motolla, gyertyatartó, gyertya, viasz, lókefe, cipő, szűrtarisznya, skatulyák, pixisek, hegedűhúr, vonóhúr, tört arany és ezüst, különféle ékszerek („gyémántos ezüst aranyos függő", „aranygyűrű rubinttal" stb.), aranykereszt lánccal, ezüstkanál, kosár, kulacs, pipaszár, ing, mértékek (vas- rőf, fontmérték), „enyves vászonbúi csinált árnyéktartó" (azaz ernyő), és így tovább. A balkáni kereskedők anyagi ereje kapcsán megemlítendő, hogy a Migazzi püspök által 1765-ben a „görögök" kérésére megújított szerződés négy nagyobb és három kisebb boltot említ. A disztinkció gyakorlati jelentősége, hogy a nagyobb boltok nyolcszor annyi adót fizetnek a püspökségnek évenként, mint a kisebbek, ami jelentős jövedelemkülönbségre utal a módosabb és a kevésbé tehetős kereskedők között, dacára a gazdag görögökről elterjedt sztereotípiának. Hasonló megkülönböztetést tesz az 1768-69-es megyei taxális összeírás is, amely két „nagykereskedőt" (quaestor cum majoribus mercibus, illetve mercibus l-ae classis), két „közepes" (cum mediocribus) és három „kiskereskedőt" (cum larido et minutis) sorol föl. Ugyancsak gazdasági szerepükből fakad, hogy a püspöki úriszéki jegyzőkönyvek tanúsága szerint a „görögök" gyakori szereplői voltak a különféle, leginkább adósságokkal és egyéb anyagi természetű vitákkal kapcsolatos pereknek. Az úriszéki adatok szerint a váci „görögök" ellen indult adóssági perekben a hitelezők általában váci vagy más városbeli - bécsi, pozsonyi, egri, kecskeméti - kereskedők, illetve helyi háztulajdonosok voltak (utóbbiaknak a kereskedők bizonyára ház-, boltbérrel tartoztak). Karcsú Arzén szerint „az itteni görög hitű kereskedőknek nagy előnyükre volt az, hogy a káptalantól kegyes alapítványi tőkepénzekből mérsékelt kamatra kaptak pénzt".67 Megjegyzendő, hogy a 19. század folyamán maga az ortodox templomalapítvány is ellátott efféle hitelintézeti funkciót, kezdetben kizárólag a hívek, később más felekezethez tartozók számára is (1. alább). Ugyanakkor említést érdemel, hogy egy 1782-es tanácsülési jegyző« KARCSÚ 1880-1888, VIII/89.
