Horváth M. Ferenc (szerk.): Történelmi Vác, a Dunakanyar szíve (Vác, 2009)

Tartalom

SZENT MIHÁLY-TEMPLOM

templomot tekintette székesegyháznak.

Itt miséztek a püspökök, hiszen a várban állt, a 11. századból származó székesegyházat a mohamedán megszállók az 1600- as években lebontották. Az 1697. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv négy oltárról emlékezik meg, elég pompásnak mondja a templomot, és gazdag felszerelésről számol be. Az 1718-as egyházlátogatás még részletesebb. Megtudjuk, hogy a főoltár Szent Mihály tiszteletére készült, tőle balra a Boldogságos Szűz és Szent Antal, a főoltártól jobbra pedig Szent József oltára állt. Ez utóbbi közelében éppen ekkor készült Szent Anna még befejezetlen, fel nem szentelt oltára. Az 1729. évi jegyzőkönyvből kiderül, hogy a főoltár a templom keleti végében, a szentély keleti zárófalánál áll, ahhoz simul hozzá, és az előírások szerint három lépcsőfokkal a szentély járószintje fölé emelkedik. A főoltár baldachinját és a mellette levő két ablakot rojtos bíborfüggöny díszítette. Az oltártól jobbra állt a püspök négy lépcsőfoknyi magasságú emelvényen levő, hasonló függönnyel és baldachinnal ékesített trónja. A szentély falait az oltárképeken kívül más szentek életéhez kapcsolódó festmények is díszítették. A korábbról ismertek mellett ekkor tűnik fel a hazai barokkban ( kedvelt szent, Nepomuki János oltára is. Az 1736. évi egyházlátogatás iratai - csakúgy, mint az említett korábbi jegyzőkönyvek - a berendezés mellett értékes egyházi kincsekről, kelyhekről, díszes miseruhákról, szentségtartókról és gyertyatartókról is megemlékeznek.

1750 táján kezdődött a régi, többnyire késő gótikus elemeket őrző templom barokk stílusban történő átépítése Oracsek Ignác építész tervei alapján. A ránk maradt dokumentumok szerint a pénzhiány miatt döcögve folyó építkezések 1760- ig tartottak, ekkor az új püspök, Eszterházy Károly félbehagyatta a munkálatokat. Az elmúlt években

folytatott régészeti feltárás során kiderült, hogy a régi kőtemplom keleti felét, azaz a szentélyt és a hajó keleti részét elbontották, és itt egy jóval nagyobb, korszerűbb, téglából készült, altemplommal is rendelkező egyház építésébe fogtak. Mindezen idő alatt a nyugati részen a hajó nagyobb fele a régi roskatag tető alatt maradt. Itt a munkálatok egy évtizede alatt folyamatosan misézhettek és kiszolgáltathatták a szentségeket. A bontáskor és az új alapozások készítésekor a régi falak megsüllyedtek, a hajó már korábban is repedező boltozata tovább sérült, és maga a templombelső is szánalmas állapotba került az 1755-ben tartott vizsgálat szerint. Ennek ellenére még évekig folytak a keleti részen a munkálatok, egészen addig, míg Eszterházy Károly rá nem szánta magát arra, hogy a mai Konstantin tér helyén teljesen új, kedvezőbb elhelyezkedésű, tágasabb, impozánsabb egyházat emeltessen. Ekkor, 1760 táján a Szent Mihály-templom friss és ódon részleteit egyaránt lebontották, néhol több méter mélységig kitermelve az új, pár éves téglafalat. Az építőanyagot feltehetően az új székesegyház építéséhez szállították át, melyet - a korábbi két székesegyházra emlékezve - Szűz Mária és Szent Mihály tiszteletére szenteltek fel 1772-ben.

A Szent Mihály-templom barokk átépítésének nyomai