Horváth M. Ferenc (szerk.): Történelmi Vác, a Dunakanyar szíve (Vác, 2009)
Tartalom
54 VÁC AZ ÁRPÁD-KORBAN (895-1 301) mellett egy Nesku nevű aranyművest és fivéreit, valamint egy jelentősebb földbirtokot is adományul nyert. Nem tudjuk, hogy ők Vácon, esetleg Naszály faluban vagy másol a közelben éltek-e? Nesku és testvéreinek utódai, leszármazottai lehettek a kolostor azon, szám és név szerint nem említett aranyművesei, akik 1209-ben már egyértelműen váciként, Vácon lakóként szerepelnek. Amennyiben Nesku és családja is már városunkban élt, úgy Nesku aranyművest tekinthetjük az első név szerint ismert váci lakosnak. A következő évtizedekben időnként a város, máskor püspökeinek nevét említi egy-egy oklevél. A VÁROS LAKÓINAK ÉLETE Egyházi székhelyként all. században - és az Árpád-kor későbbi részében is - az ország legfontosabb helységei közé tartozott városunk. Vác a püspökség alapítása előtti jelentőségét elhelyezkedésének köszönhette, Az északi hegyvidék és dombságok lakói itt találkozhattak az Alföld lakóival, itt adhattak túl az előbbiek az erdős hazájukból származó vadbőrökön és mézen, és itt értékesíthették a síkságiak a náluk bővebben termő búzát, árpát, kölest és egyéb mezőgazdasági terményeket. A Duna közelsége is hozzájárulhatott Vác felemelkedéséhez, hiszen a szárazföldinél kényelmesebb, egyszerűbb vízi szállítás megnövelte az ide érkező áruk mennyiségét, másrészt az itteni átkelő garantálta, hogy állandó forgalom alakuljon itt ki. A mai belváros alatt terült el a késő középkori, 14-16. századi Vác, ennek házai alatt pedig - a mai járószinttől számítva gyakran több mint két méteres mélységben - a régészek kora Árpád-kori, azaz 10-12. századi települések maradványait tárták fel. A mai Március 15. tér a Duna árteréből néhány méterrel kiemelkedő dombon helyezkedik el. Északi részén, a Köztársaság út 23. szám alatt bekarcolt hullámvonalköteggel, a késő avar kor és a honfoglalás utáni évszázad kedvelt motívumával díszített kerámiával keltezett kezdetleges ház részlete került elő. Az építmény a korabeli Kárpátmedencében mindenütt megtalálható gödörház jellegzetes képviselője. Készítésekor egy téglalap alakú, kb. 3-4 méterszer 4-5 méteres, kb. fél méter mélységű, lapos fenekű és függőleges oldalú gödröt ástak. Ezt nyeregtetővel fedték, mely a gödör két hosszanti oldalára és a ház középvonalában levő két-három oszlopra támaszkodott. Felmenő, függőleges épített fala a háznak csak a rövidebb oldalakon volt, itt vesszőből fontak egy falat, amit sárral, agyaggal tapasztottak be, hogy a szél és a hideg nehezebben jusson be. Az egyik rövidebb oldalon volt az ajtó és a bevezető lépcső, a - bizonyára nem túl nagy - meleget pedig egyszerű tűzhely szolgáltatta. A Köztársaság utcában a fűtést apró kövekkel kirakott aljú nyílt tűzhellyel próbálták megoldani. Ezt máshol gyakran agyagból rakott kemence helyettesítette. Kémény híján a füst mindkét esetben a tető résein át távozott a helyiségből. E szűkös, földszagú, füstös és nyirkos házakat eleink inkább csak a téli hidegek idején szükségből lakták, jó idő esetén inkább a közelben felvert sátrakban vagy az állatok mellett a szabadban aludhattak. A településre érkező kereskedő,
