Horváth M. Ferenc (szerk.): Történelmi Vác, a Dunakanyar szíve (Vác, 2009)
Tartalom
AMIRŐL A RÉGÉSZETI EMLÉKEK TANÚSKODNAK Merice (PMMI-TIM 51.18.2) Gabonatároló edény (PMMI-TIM 83.41.2) Kisvácon a bolerázi csoport hatalmas, 68 centiméter magas, 84 liter űrtartalmú amforája és a korszak Európában egyedülálló lelete, egy marhafejes edény került elő. Különleges rendeltetésű, nem a mindennapi élettel kapcsolatos tárgyak voltak, az edény marhafejjel való kombinálása pedig az állat késő rézkorban betöltött - fentebb már említett - igen fontos szerepére utal. Kisvác északi szélén, az egykori Szérűskertben több alkalommal bukkantak fel a késő rézkor leletei. A legfontosabb közülük egy nőt ábrázoló kis lapos agyagszobrocska töredéke, ami az ún. cserélhető fejű idolok közé tartozik; ezeknél a fejet valamilyen szerves anyagból készítették (ez természetesen nem marad meg), és a test felső részén kialakított nyílásba he lyezték. Valószínűleg szertartások, ceremóniák alkalmával használták őket. Ugyanitt tártunk fel egy zsugorított csontvázat. A „zsugorítás" az alvó helyzetet vagy a magzati pózt utánozza, a behajlított lábú és karú halottat a jobb oldalára fektetve helyezték a település egyik gödrébe. A szék-hegyi bolerázi telep különlegessége a három árokból álló védelmi rendszer. Az árkok között és mellett feltárt gödrök szép és változatos formájú edényeket tartalmaztak. A Kr. e. 3. évezred közepén kezdődő új történeti korszak meghatározó tényezője a réz és ón (vagy antimon) ötvözetéből készült bronztárgyak használata. A bronzművesség ismeretének elterjesztése kelet-délkelet felől bevándorló népcsoportokhoz köthető, a bronz tömeges felhasználása a középső bronzkortól kezdődik. Ekkor a déli, Balkán felől érkező, erőteljes kulturális hatások eredményeképpen a Mezőföldön, a Duna mentén és az Alföldön délkelet-európai típusú gazdálkodás alakult ki. Az intenzív földműveléssel, fejlett állattartással foglakozó közösségek hosszú életű falvakat hoztak létre; az így kialakuló lakódombokon (idegen eredetű szakkifejezéssel felieken) jól nyomon követhetők az ott lakók egymás fölé rétegződött nyomai. Ezzel szemben a Dunántúl nagy részére a közép-európai típusú gazdálkodás jellemző: a falvak lakói a föld kimerülése után tovább vándoroltak, új területeket vontak művelésbe, ennek következtében rövidebb életű, egyrétegű települések jöttek létre. Vác bronzkori története változatos, sokszínű képet mutat. A korszak elején eljutott idáig Nyugat-Európa felől a Duna mentén érkező harang alakú edények népe; a korai és középső bronzkorban azonban alapvetően az ország keleti és északi részére jellemző kultúrkörhöz tartozott. Mind a kora A szék-hegyi telep szép formájú edényei (PMMI-TIM 97.20.1,3)
