Horváth M. Ferenc (szerk.): Történelmi Vác, a Dunakanyar szíve (Vác, 2009)
Tartalom
Bűnbánó Szent Nepomuki Bűnbánó Szent Mária Szent Szent Péter apostol Szent János Magdolna Anna Joachim A mennyezeti freskó: Mindenszentek temetkezőhely híján - a felszentelt püspököket, így az egyik Althann és Forgách püspököt is. Földi maradványaikat az 1800-as évek elején vitték át az új székesegyház altemplomába. A kápolna körül a múlt század elejéig működött egy temető, amit 1761-ben nyitottak az épülő székesegyház közelében akkor lezárt kiváltására. A szomszédos áruház építésekor felszámolt temetőre csak a kápolna melletti egykori temetőkereszt emlékeztet. A Rókus-kápolna és az evangélikus templom között beépítetlen térség volt a 20. század húszas éveinek elejéig, s déli irányban, egészen a Vörösházig, több száz méteren át tartott ez a széles, üres sáv. Ez a hatalmas terület adott helyet évente négyszer a híres-nevezetes váci vásároknak. A vásárteret a húszas évek elejétől parcellázták és építették be többnyire földszintes, kertes házakkal. A Gyógyító Jézus-oltár Szent Rókusnak kenyeret vivő kutya Borromeo Szent Károly