Horváth M. Ferenc (szerk.): Történelmi Vác, a Dunakanyar szíve (Vác, 2009)
Tartalom
VÁROSNÉZŐBEN 193 A város felől jobbról Szent Kamill áll, szemközt vele Borbála, középen Nepomuki Szent János, szemben Péter és Pál apostolok, a Pest felőli oldalon pedig Szent Venánc és Júdás Tádé. Az alakok kiválasztása, egy építmény díszítésének terve, ikonográfiái háttere mindig érdekes. A barokk korban különös odafigyelést érdemel. A gyónási titok védőszentjeként is tisztelt Nepomuki Szent Jánost egy hídról vízbe dobva ölték meg, így hidakon, vízparton természetes a megjelenítése. De Vácon az ő kultuszának külön jelentőséget adott, hogy épp a hídépítő püspök nagybátyja és püspökelődje, Althann Mihály Frigyes volt az 1720-as években szentté avatásának egyik felelőse a Szentszéknél. A szenthez hasonlóan az Althannok is cseh származásúak voltak, sokat tettek Nepomuki János népszerűsítéséért. Járványos idők lévén érthető a szobrok közt a gyógyítás védszentjének, Kamillnak a megjelenése. Az apostolfejedelmek, Péter és Pál oltalmát általában kérték, Borbála a halállal tusakodók védőszentje. Tádé a reménytelen ügyek, a kilátástalan helyzetben lévők segítője. Ritka ábrázolás Venáncé, az úton lévőket a mélybe zuhanástól védő, római lovagként ábrázolt ifjú szenté. A vadászok oltalmazását is kérik itt tőle, de általános értelemben az emberi gyarlóság okozta bukástól védhette meg a hívőket. A szobortalapzatok kőanyagának mállékonysága miatt a valaha odavésett feliratok elkoptak, már csak a levéltári iratokban olvashatók. A Duna áradásai a Gombás-patakot visszaduzzasztják, nem ritka, hogy a vízszint a híd aljáig emelkedik. 1775-ben rendkívüli árvíz pusztított, a szobrok melléig ért a jeges áradat, erősen megrongálva az építményt. Komolyabban sérült a szabadságharc 1849. április 10-én vívott ütközetében ismét. 1948-ban a közúti forgalom növekedése miatt kiszélesítették a hidat, arányai ekkor némileg megváltoztak. Szobrait a kilencvenes években restaurálták. A Kőszentes hídhoz a környező falvakban elterjedt hiedelem is fűződik. A váci vásárokra sötét hajnalon érkező szekerek utasainak a híd szürkületben felsejlő szobrai jelezték a megérkezést. Ezeket néhol bábáknak (gondoljunk a népmeséi vasorrú bábára!) emlegették, és a gyerekeket ijesztgették velük. Alvásra, a szemük becsukására ösztönözve a szekéren utazó kicsiket mondogatták, hogy ha meglátják őket a bábák, akkor meg kell csókolni a„sejhajukat". A gyerekek érthető módon igyekeztek elkerülni ezt a találkozást, de legalábbis csendben maradtak. Emléktábla a Kőhídon Kőhíd a Gombás-patakon
