Horváth M. Ferenc (szerk.): Történelmi Vác, a Dunakanyar szíve (Vác, 2009)
Tartalom
178 VÁC A 20. SZÁZADBAN Május 1-jei felvonulás a Főtéren, 1950-es évek zőgazdasági Technikum - mellett más középiskolai jellegű intézmények, a „dolgozók középiskolái" fogadták a tanulókat. A rövidített, egyszerűsített tantervű középiskolákban szerzett érettségi bizonyítványok nagy száma javította a statisztikát. A rendszer ideológiája nemcsak az oktatás egészét hatotta át. A szovjet mintát követték az ifjúsági szervezetek, az úttörőmozgalom és a Demokratikus Ifjúsági Szövetség, a művelődés minden ága: a mozi, a színház és könyvkínálat. A kötelező jókedv és optimizmus korában senki sem vonhatta ki magát a hivatalos ünnepeken és a felvonulásokon való megjelenés alól. A május elsejei „spontán" megmozdulás majális hangulatát az ingyen osztott virsli és sör, esetenként a focimeccsek adták. Megünnepelte a város Rákosi születésnapját, és kellően siratta Sztálin halálát. A.reakciót'azonban mégsem sikerült megsemmisíteni, pedig alaposan ellenőrizték a húsvéti körmeneteken résztvevőket és a hittanra beiratkozottakat is. A sport, a tömegsport szintén az ideológiát erősítette. Az egykor nagyhírű sportegyesületek helyett 1951-ben a Vörös Lobogó Sportegyesület, 1953-ban pedig a Váci Bástya Sport Klub vette át Ünnepi könyvhét a koalíció éveiben