Horváth M. Ferenc (szerk.): Történelmi Vác, a Dunakanyar szíve (Vác, 2009)

Tartalom

fegyverkovácsok (1715), a gombkötők (1718), a kovácsok és a bognárok (1725), az asztalosok, a kovácsok, a sarkantyúkészítők, az órások és puskaművesek (1728), a takácsok (1730), a kőművesek és kőfaragók (1731),

A Váci Csizmadia Céh 1781. évi rendszabályai

a mészárosok (1765) és az ácsok (1771). De volt céhük már a 18. században is a molnároknak és a csizmadiáknak is, akik kiváltságukat csak 1838- ban, illetve 1847-ben szerezték meg. Egy 1743-as összeírás szerint 147 iparos 37 különböző szakmát űzött, de ezek felét a szabók, a vargák és csizmadiák tették ki, akik nemcsak mesterségük szerint különültek el, hanem nemzetiségük szerint is, így e szakmákban külön céhe volt a magyaroknak és a németeknek. Az elkülönülésnek a 18. században nem etnikai okai voltak, hanem elsősorban gyakorlati: más volt a „divat” a magyaroknál és a németeknél, ezért ki-ki a saját mintája alapján szabta a ruhákat, varrta a cipőket és a csizmákat. Külön céhük volt a Felsővárosban lakó halászoknak, de a püspöki

Váci hajómalmok 1831. évi helykijelölési rajza

4 c^\, X

\V*.vv *!<■>■

'4 *:- - *'V\

_...

uradalom külön halászmestert is foglalkoztatott. Ekkor még, - a dunai Vaskapu szabályozása előtt, vizát is fogtak ki a Dunából, és az egyéb halak - kecsege, csuka, ponty, keszeg, harcsa, sügér, angolna - mellett rák is került az asztalra. 1715-ben még csak egy városi hajómalom működött a Dunán, de 1772-ben már 15 körül volt a

Váci hajómalmok a Dunán