Horváth M. Ferenc (szerk.): Történelmi Vác, a Dunakanyar szíve (Vác, 2009)

Tartalom

VÁC A TÖRÖKKORBAN 103 Vác vára és városa a törökkorban ez már az a korszak, amikor a hódoltsági népes­ség nagy vérveszteségéhez gazdasági romlás, elsősorban a Vác sorsát is nagyban meghatározó élőállat-export hanyatlása társult. A város magyar népességének megszapo­rodása tiszteletre méltó élni akarásról beszél, és arról, hogy Vác gazdasági súlya még a „magyar romlás századának” nevezett évtizedekben is megőrzött annyit hajdani vonzerejéből, amennyi a betelepedés folyamatosságát biztosította. Az előző század állandóan szereplő nevei közül az 1653. évi urbárium névsorában is ott sorakoznak a Bak, Farkas, Ferenci, Fórizs, Göncöl, Kónya, Kuti és Orosz családok. A tántoríthatatlan őslakosok mellett találunk 37 olyan, helynévből képzett családnevet, amely az előző század végén még ismeretlen, viselőik minden bizonnyal a 17. század első felében költöztek a városba. A bevándorlók származási helyei Somogytól Erdélyig terjedtek, de zömük most is a közeli és tágabb környezet­ben, Pest, Nógrád, Heves, Hont, Bars megyében feküdt. A közelről-távolról érkező betelepedőket két népcsoport egészítette ki, a Horvát és a Tót nevet viselő családok tagjai. A16. században nem írtak össze Horvátokat, most öt ilyen család élt a városban; Tótok korábban is voltak, számuk azon­ban erősen nőtt, húsz családra szaporodtak. A 17. század közepe táján lejegyzett család­nevekből felelőtlenség az iparosok arányára, a mesterségek rangsorára következtetni, hiszen ekkorra a nevek nagyjából állandóvá váltak, Egy kósza benyomás mégis idekívánkozik. 1653-ban a szakmákat jelentő váci családnevek közül azok voltak a legszámosabbak, amelyek az öltözködést szolgáló iparokat idézték: Sza­bó, Varga, Szűcs, Takács, kiegészülve a holtver­senyben a hatodik helyen álló Ötvössel. Mintha ebben a hanyatló, szomorú korban élő váciak a cifra öltözködéssel vigasztalódtak volna, éven­te varratva új rokolyát, zekét és ködmönt, csi­náltatva díszes násfát és csak ünnepnapokon használt ónedényt. A benyomásból annyi talán igaz, amennyi a kor társadalmára á jellemző törekvéssel egyezik meg. Az emberek az őket körülvevő nagy bi­zonytalanságban igyekeztek mene­kíthető értékeket gyűjteni, a nemesek arany-ezüst tárgya­kat, mesés értékű Szpáhi

Next

/
Thumbnails
Contents