Horváth M. Ferenc (szerk.): „És akkor becsukták az ablakokat”. Emlékek a váci zsidóság életéről és sorsáról. Kiállítási katalógus (Vác, 2023)
„ÉS AKKOR BECSUKTÁK AZ ABLAKOKAT”, amikor a hatalom által kényszerített embermenet végigvonult a Káptalan utcán, hogy kijelölt lakhelyére, a Gettóba jusson. „És akkor becsukták az ablakokat” a hatalom által megfélemlített, tudni nem akaró vagy közömbös Káptalan utcai lakosok, és valószínűleg a városban mindenhol így tettek, ahol a halálmenetek elvonultak. Azokról a váci emberekről, egykori polgártársainkról, gyerekekről és felnőttekről, nőkről és férfiakról szól ez a kiállítás, akik velünk, köztünk éltek hosszú évszázadokon át. Családokról, iskolás gyerekekről, iparosokról és kereskedőkről, akik itt éltek egészen 1944. június 30-ig, amikor többségüket a váci gettóból a monori gyűjtőtáborba, majd a náci megsemmisítőtáborokba szállították. A váci munkaszolgálatosokról, akik a hadszíntéren lelték halálukat. A költőről, Radnóti Miklósról, aki a váci vasútállomásról indult a halálba. A kevés túlélőről, még kevesebb hazájába visszatérőről, és azokról, akik túlélőként más országokban telepedtek le. Azokról a zsidó emberekről, akik magyarnak, vácinak vallották magukat, azokról az izraelita vallásúakról, akiknek emlékét a városban ma már csak egy zsinagóga, két temető, egy egykori ravatalozó, néhány emléktábla és botlókő őrzi -, sorsukról is csupán néhány kiadvány emlékezik meg. Mindezek ellenére úgy gondoljuk, hogy valamilyen sejtésként, néha eltitkolt emlékként sokunkban ma is él a váci zsidóság sorsa. Számtalan dokumentum, visszaemlékezés bizonyítja, hogy ami velük történt, arra minden tragédia ellenére, vagy éppen ezért, a leszármazottak mindig emlékezni fognak. A keresztény Európában létrejött totalitárius államokban, a többségében keresztények lakta Vác városában olyan események történtek a 20. század első felében, amelyek sok mindenben megingatták a hitünket: az emberben, a történelmi haladásban, az államban és az igazságban. A kiállítás a váci zsidóságnak állít emléket. Szól mindazoknak és mindazokhoz, akik a tablókon szeretteiket látják viszont, akik a vészkorszakot túlélték, de főként nekünk, mai váciaknak, akiknek emlékezni kötelességünk.
