Horváth M. Ferenc (szerk.): Mária Terézia Váci látogatása (Vác, 2022)
Tartalom
A BÉCSI UDVAR ÉS MÁRIA TERÉZIA KIRÁLYNŐ SZÍVÉLYES LÁTOGATÁSA VÁCOTT Feltehetően mindkét leltárt Johannes Berr szobafelvigyázó (Zimmerwärter) készítette. A kéthasábosan szerkesztett irat bal oldalán sorolták fel a püspöki palotában meglévő berendezéseket, jobb oldalán pedig azokat, amelyekkel Migazzi püspök kiegészítette egy-egy helyiség felszerelését.13 A vendégszobák mindegyikében elhelyeztek elfüggönyözött, baldachinos, matracos ágyat, kartonnal vagy damaszttal felhúzott dunyhát, párnákat, cheridont (könyöklőpárna), íróasztalt, támlásszéket, kanapét, faliképeket, metszeteket (Dávid és Pál, háromkirályok, Judit és Holofernesz, Nepomuki Szent János és más szentek, vadászjelenetek), mosdótálat (Lavor) és holicsi porcelán pót de chambert, azaz éjjeliedényt - amit általában Migazzi hozatott -, vagy ún. Leibstuhlt (szék formájú hordozható szobai illemhely). Volt egy helyiség, az ivószoba (Schenkzimmer), üvegezett szekrénnyel, ahol asztalok mellett, vagy kanapén ülve lehetett italokat fogyasztani. A kis tálalóban zöld abrosszal leterített kerek asztal mellé ülhettek le a vendégek, és közben számtalan faliképet nézegethettek vidéki tájakról. A nagy ebédlő három tagból összeillesztett diófa asztalainál helyeztek el 12 kék vászonnal és 5 fekete bőrrel bevont széket. A falakra Szűz Mária képét, valamint a két Althann,14 Forgách15 püspök portréit függesztették, és egy térképet Magyarországról. A keményfából készült ostáblán akár dámát is játszhattak. A fenségek fogadószobájának falait vörös damasztfüggönyökkel borították. Volt itt kanapé párnákkal, márvánnyal borított asztal, két vaslámpa, képek a Szűzanyáról és a gyermek Jézusról, Szent Ferencről és Borromei Károlyról, egy alabástrom kereszt, kézmosó tál, egy fekete szekrényes óra (Monatsuhr), ami egy hónap harminc napját mutatta. 13 Váci Püspöki és Káptalani Levéltár, Váci Püspöki Gazdasági Levéltár, Régi Levéltár, 7. Számadások, Inventarium von der bischöflichen Residenz in Waytzen, was bey an kommenderen aller höchsten Mayestat ist neu eingerichtet worden [...], 1764. okt. 12.; Ugyanott: Inventarium Mobilien und Hausgeräthe, so Ihr Excellenz in der bischöflichen Residenz zu Waitzen [... ] gefunden, 1765. 14 Althann Mihály Frigyes (1682-1734) váci püspök 1718 és 1734 között; Althann Mihály Károly (1702— 1756) 1734-1756 között váci püspök. 15 Forgách Pál (1696-1759) nagyváradi, majd váci püspök (1757-1759). 85