Horváth M. Ferenc (szerk.): Mária Terézia Váci látogatása (Vác, 2022)

Tartalom

MÁRIA TERÉZIA VÁCI LÁTOGATÁSÁNAK ELŐKÉSZÜLETEI ÉS ESEMÉNYEI alsó kántor,16 Mancz György és Szalay György volt verőcei mészáros, akik hogy minden zavartalanul és mintegy begyakoroltán folyjon, írják össze a játékoso­kat, és már most kezdjék el gyakoroltatni őket. Tizenhatodszor A Duna-parton is kell hasonló hajóversenyeket rendezni a molnárok, a halászok és más hajózásban jártas emberek között, akik arra Rékay János, Gzveik Ignác és Fehér Ferenc vezetése alatt előre gyakoroljanak. A biztonság érdekében Először Ennek két alapvető összetevője van: tehát először is, hogy a város egyrészt a tűzvésztől, másrészt a gonosz szándékú, gyilkolásra és tolvajlásra törő és gya­nús személyektől megmeneküljön, tehát először is minden polgárt súlyos bün­tetés és odafigyelés mellett figyelmeztessenek, hogy kályháikat javítsák meg és tisztítsák ki, és csak legvégső esetben rakjanak tüzet, és csak akkor, ha otthon tartózkodnak. Másodszor Mindenki tartson a maga házában vízzel teli kádat, valamint néhány létrát, fej­szét és csáklyát. Harmadszor Soha ne hagyják üresen a házat - amit hogy biztosan betartsanak, ezt minden késedelem nélkül már most kihirdetik -, ezután pedig a megérkezése előtt egy héttel egy vagy két tanácstagot, mégpedig Gejger Jánost és Viola Andrást, ezen kívül két polgárt, tehát Traxler Mártont és Dénes Pétert kijelölnek, akikhez még egy kéményseprőt is rendelnek, hogy azok minden házat meg tudjanak láto­gatni és át tudjanak vizsgálni, hogyha pedig valami hiányosságot észlelnek, azt nyomban orvosolni tudják és a jövőre nézve a megfelelő intézkedéseket meg tudják tenni. 16 alsóvárosi 47

Next

/
Thumbnails
Contents