Nagy László: Emlékeim a hadifogságból 1914-1921 (Vác, 2018)
Nagy László: Emlékeim a hadifogságból, 1914-1921
El innen, gondolom magamban, s a sok fényűzés és pompa után a nyomorult perifériák után vágyakoztam. Nekivágtunk egy allénak s lassan elhagytuk a korzózókat.- Lentement!'73 - szólok oda az anamitának, de szegény ijedten kapta vissza fejét, s vad futásnak eredt. Megállítottam, s megmagyaráztam neki, hogy én azért akarok lassan haladni, hogy a vidéket megnézhessem. Ezután lépésben folytatta útját. A néptelen utcán egy csoport kínai ment nagy lármával, jóval mögöttük két anamita lány. Sovány, semmitmondó teremtések, de arcukról valami ismeretlen báj tükröződött vissza, s az esthomályban nagyot villant a szemük, amikor rám pillantottak. Utánuk hajtattam. Az egyik keresztezésnél két francia légionárius állt elébük, lármás hangon szóltak oda valamit, de a két lány vonakodott velük menni. A két francia nem sokat teketóriázott, megragadták a nőket és magukkal cipelték, bizonyosan valami ópiumlebujba, ahol önkívületi mámorban egymáson hemperegve álmodták földöntúli álmaikat. Éjjel tizenegy óra lehetett, egyenesen a városba hajtattam. Az üzletek és mulatók mind nyitva, az utcákon autók rohantak, majd egész csoport riksával találkoztam, az utasok élénken diskurálgattak. A tompa fényű gázkandeláberek, ragyogó üzletek s a nagyon mozgalmas utcai élet így a riksáról nézve megkapóan kápráztató látvány volt. Az állatkertből kiindulva a színházig, onnan a főúton a kikötőig, majd a palotaszerű tengerészlaktanya mentén visszatértem haza. A kapu előtt leszállva a sok futkosásért egy egész piasztert nyomtam a szegény anamita markába. Meghatottságában, azt hiszem, le akart előttem borulni, úgy látszik, a franciák ily irányban nem kényeztették el bennszülöttjeiket. Saigon, 1921. március 30. Ismét az udvaron gyülekezünk, hogy elbúcsúzzunk a franciáktól. Ezúttal sok katona vette körül a „Kolonnát",174 akik időközben barátságot kötöttek a hadifoglyokkal. Majd megjelenik az ezredes, elhangzanak a vezényszók, a cigány rázendít a francia himnuszra. 53
