Nagy László: Emlékeim a hadifogságból 1914-1921 (Vác, 2018)

Nagy László: Emlékeim a hadifogságból, 1914-1921

lépnek, néhány embert bizonyosan „eltettek” volna. Az orosz nép tán még jobban szenvedett, mint mi. Egész családok mentek tönkre, kérlelhetetlenül rekviráltak mindent, a békés polgárokat gépfegyverekkel zavarták széjjel az utcán. Az egész helyzetet a hadifoglyokból alakított internacionalista társaság uralta, akik a nyomorgó néppel ellentétben a legpazarlóbb életet folytatták. Formálisan kirabolták először a városokat, aztán a hadifoglyokat, végül a falvakat. A széles néprétegeket maguk ellen uszítva kiütött az ellenforradalom. A csehek9’’ elfoglalták Omszkot, Szemjonov (CeMenoBt),96 [a] kozák atamán keletről szorította őket. A vörösök hadsereg hiányában az internacionalistákat küldték ellenük. Most halljuk először Trockijnak97 a hadifogoly „dolgozókhoz" intézett vészkiáltását.98 De az internacionalisták hallani sem akartak a frontról, de most már kényszerítették őket. Valóságos rémuralom következett ezután. A vörös csapatok szétzüllöttek, az ellenforradalmárok pedig kérlelhetetlenül nyomultak előre. A csehek gyors előnyomulása miatt a „Centroszibir”-neV." el kellett hagyni Irkutszkot, s Verhnyeugyinszkba, a mi táborunkba menekültek. Nekünk váratlanul, néhány óra alatt kellett a tábort kiüríteni, és ha a zaudai100 (3ayda) kozákok nem bocsátják részünkre kocsiikat rendelkezésünkre, siralmas lett volna a költözködésünk Berezovkára. A cári Berezovka Szibéria legnagyobb fogolytáborainak egyike volt. 30-40 ezer hadifogoly sínylődött itt hol jobb, hol rosszabb viszonyok között, amíg a forradalom ki nem tört. Amikor mi ide megérkeztünk és az I. ucsasztokban101 kiutalt istállószerű barakkokat elfoglaltuk, a régi szépen kifejlődött táboréletnek csak árnyékát találtuk. A színház még megvolt, vagy harmincszor ment a „Csárdáskirálynő”, mondhatom, a hadifoglyok - akár a női szerepekben is - elsőrangú játékot produkáltak. A vörösök az előadásokat rendszerint csúnyán megzavarták. Elkezdtek lövöldözni - a pánik elképzelhető.

Berezovkán a hadifogságom legrémesebb napjait éltem át. Teljesen magunkra voltunk hagyatva, a vörösök se fizetést, se élelmet nem adtak, de dolgozni sem engedtek, nehogy pénzhez jussunk. Néhány kínai csempészte be a minimumra redukált élelmiszereket, melyet titokban a dán konzulátus fizetett ki. Kenyérkészletünket nem egyszer a vörösök lovaikkal etették meg. Az életünket már semmire se becsültük, teljes apátiával vártuk azt a napot, amikor a vörösök ígéretüknek megfelelően beváltják a leszámolást. Mert ettől 30