Horváth M. Ferenc: Vác városkalauz (Vác, 2014)

Tartalom

A VÁROS BAROKK ÚJJÁSZÜLETÉSE A 18. SZÁZADBAN

Schick János 1727. évi nemesi címeres levele és címere a Kálvária homlokzatán

A város újbóli működőképességének, a királyi és földesúri jövedelmek megalapozásának érdekében földesurának, a püspöknek gondoskodnia kellett a lakosság pótlásáról. Az újonnan betelepülők egy része spontán keresett itt lakóhelyet magának, de a püspök-földesurak is megszervezték az idegenek letelepedését. A város első lakosai minden bizonnyal azok a magyar protestánsok voltak, akik a török elől a környező településekre és a hegyekbe menekültek, majd a felszabadító háborúk után visszatértek városukba. A püspökök elsősorban osztrák és német területekről hívtak római katolikus vallásé betelepülőket. Az első fennmaradt letelepedési szerződést 1689-ben kötötte meg Balogh Miklós püspök a baden-württembergi Munterkönig (mai nevén valószínűleg Munderkingen) városából érkező Büllau (Billau) Konráddal és társaival. A beköltözések a 18. század egészében folytatódtak. A „váci svábok" egyik tipikus képviselője volt Schick János, aki hadi vállalkozóként itt telepedett le, jelentős vagyont szerzett, és alapítványa segítségével épült meg a váci kálvária.

Alighogy megkezdődött az újjáépítő munka, a Habsburg-ellenes politikát folytató II. Rákóczi Ferenc hívására 1703-ban Pest megyében is gyülekeztek a kuruc ellenállók. Az egyházmegye kormányzását Berkes András nagyprépost, püspöki helynök vette át. Városunk lakosai közül hatvanhétén álltak Rákóczi Ferenc zászlaja alá és vettek részt Szabó Máté és Jenei István vezérlete alatt a küzdelmekben. 1709-ben élte át a város a legnehezebb időket, amikor a császáriak által felfogadott szerb zsoldosok Vácot is kirabolták és felgyújtották.

A város működésének feltételeit a püspöki és a káptalani földesúrral kötött úrbéri szerződések és a városi rendszabályok (statútumok) határozták meg. Vác ugyan küzdött a szabad királyi városi státusért,

Berkes András nagyprépost

II. Rákóczi Ferenc