Horváth M. Ferenc: Vác városkalauz (Vác, 2014)
Tartalom
SB W TÖRÖK URALOM (1543-1686) Vác a törökkorban A Magyar Királyság I. Lajos király uralkodása óta folytatott küzdelmet az Oszmán Birodalom ellen. A 14-15. század fordulóján kiépített déli várrendszer 1521-ben omlott össze I. Szulejmán török császár támadása nyomán. 1526. augusztus 29-én pedig megsemmisítő vereséget szenvedett Mohácsnál a magyar hadsereg. A mohácsi csatában elesett II. Lajos király helyére két királyt választottak, Szapolyai János erdélyi vajdát, illetve Habsburg Ferdinánd osztrák főherceget és cseh királyt. Az ország két részre szakadt. Török kancsók Szulejmán szultán csak 1541 -ben szállta meg Budát, majd 1543 augusztusában Vácot is elfoglalták a törökök. A magyar lakosok egy része, a német eredetű lakosság döntő többsége és a püspöki udvartartás elmenekült a városból. Vác 1552-ig, a nógrádi várak elfoglalásáig jelentős végvárnak számított, ugyanis észak felől Buda védelmét biztosította. Ezt követően Vác hadi jelentősége csökkent, ugyanakkor fontos igazgatási és gazdasági szerepet töltött be. A budai szandzsák egyik náhijéje, járása lett, amelynek fontos Török lepénysütő tál