Horváth M. Ferenc: Kisvác. Falu a városban (Vác, 2017)
Hörömpő Gergely - lelkész és fotográfus
és másként az, aki a gyűlölet szűk és sötét völgyéből tekint rá." (Jelenések könyve - 59. prédikáció: a húsvéti látóhatár). Ez a szeretet, a szépség megmutatása tükröződik minden fényképén. A fényképezésről így írt egyik prédikációjában, amit fotós hitvallásának is tekinthetünk: „Nagyszerű dolog, hogy fényképeket lehet csinálni. Elővesz az ember egy kis papírdarabot, és annak az arca, mosolya látszik rajta, aki már régen porlad a temetőben. Megőrzik ezek a képek a gyermekeket úgy, ahogy tíz-húsz évvel ezelőtt játszottak. Nagyszerű, hogy festők arcképeiben lehet egy-egy képtárban gyönyörködni. Nagyszerű, hogy a tévé képernyőjén megjelennek a színészek, tudósok és mások képei. Mindezeknél nagyszerűbb, hogy ecset, fényképezőgép, tévéfelvevő nélkül rajzolódnak a képek az emberi lélekre. Az emberi szív mindennél nagyszerűbb felfogóképességén megjelennek az arcok, tájak, események, és rárajzolódnak az emlékezetünkre. Van-e csodálatosabb képtár az emberi szívnél?" (Jelenések könyve - 4. prédikáció: Krisztus képe). A család és részben a városi levéltár őrizetében található papírképek és negatívok megőrizték azt a világot, ami a kisváci ember életét jelentette. Ma már ebből szinte minden a múlté. Eltűntek a Dunára lefutó kertek, a halászok tericsfára száradásra kitett hálói, a ladikok, a haltartó bárkák, a vizet hordó kétkerekű taligák, a Duna vizében fürdetett lovak, a kéziszerszámmal dolgozó mesteremberek, a lelkészház kapuján bekopogó, kéregető, muzsikáló cigányok. Csak a megújult templomtorony hirdeti, hogy ma is élő közösséget hívnak a benne lakozó harangjai Isten nevének magasztalására. 29