Üzenet, 1942 (2. évfolyam, 1-2. szám)
1942-06-01 / 2. szám
Nem lehet áttérni a zsidó-hitre! Talán hihetetlenül hangzik, de Magyarországon rendeletet hoztak, mely megtiltja a zsidó hitre való áttérést. Azonban, mint mindenütt, ennél a rendelkezésnél is hagytak egy kis nyitott rést: kivételt képeznek azok, akik igazolni tudják, hogy őseik közt legalább két zsidó volt. Egy kő esett le a szivemről, mikor ezt az enyhítő szakaszt olvastam. Hiszen akkor nincs semmi baj, Imrédy Béla pl. bármely pillanatban áttérhet a zsidó vallásra Horthy kirepült a királyi várból. Budapesti jelentés szerint Horthy István kományzóhelyettes önkéntes katonai szolgálatra jelentkezett, — és mint pilóta fog szolgálatot teljesíteni. Hogy ki lesz majd a kormányzó-pót-helyettes, amig ö röpködni fog, azt az olvasó fantáziájára bízzuk Rend az uj rendben. Kanadából je lentik, hogy egy német katona könnyű sebesüléssel érkezett Berlinbe az orosz frontról és kezelés végett elment az egyik kórházba. Ahogy belépett, két ajtót talált maga előtt, f gyik ajtón ez a felirat volt olvasható: Tisztek, a másikon: Legénység A katona benyitott a legénység jelzesü ajtón. Itt ismét két ajtóval állt szemben, egyiken «súlyos sebesültek», a másikon «könnyű sebesültek» felírásokkal. A katona benyitott a «könnyű sebesültek» ajtaján, ahol ismét két ajtóra talált, egyiken «párttagok», a másikon «nem párttagok» felirí sokkal. Benyitott a «nem párttagok* felirásu ajtón és kint találta magát az utcán. Hazament. Egyik barátja megkérdezte tőle, milyen a kórházi kezelés?, «Semilyen, —válaszolt a katona —de az organizáció tökéletes». Kongresszus. Budapest nem mindennapos eseménynek lesz tanúja a nyáron. Az a kitüntetés érte a magyar fővárost, hogy ott tartják meg a középeurópai újságírók kongresszusát—természetesen az Uj Rend szellemében. A kongresszus valószínű lefolyása a következő: Megjelenés: egyenruhában, horogkeresztes karszalaggal A programm a kővetkező: Ünnepélyes megnyitás: a megjelentek diszmenetben elvonulnak Antal István propagandaminiszter előtt és megkoszorúzzák a szabad sajtó sírját. Előadás: A cenzúra és a modern újságírás. Előadás után a cenzorokat táviratban üdvözlik, majd 15 perc csuklógyakorlat következik puskával. Göbbels szobrának megkoszorúzása az Élet-téren, majd koncentrációstábor megtekintése Kistarcsán. Utána ebéd. Délután: Előadás: «írj igazat, beverik a fejed». Előadás után az angol flotta modellhajóinak elsüllyesztése egy a Duce által e célra ajándékozott márványmedenceben továbbá egy orosz térkép feldarabolása Gyakorlati kiképző-: gazdag zsidók megzsarolása tizes csoportokban. A délután hátralevő részen kirándulás a csodaszarvas szobrához. Analfabétáknak villám-iráskurzus. Este felolvasás: Dr. Göbbels Ars Poeticája, avagy «Nem a való. de annak égi mása Lesz, amitől függ az újság varázsa» A nagysikerű aktust elsötétitési gyakorlat fejezi be: a megjelentek elsötétítik az sgyukat, és elnapolják magukat a következő kongresszusig. ölosszák