Üzenet, 1942 (2. évfolyam, 1-2. szám)
1942-03-01 / 1. szám
mindig csak annyi, hogy élni kevés, de meghalni sok. Van egy álmuk, annyit félretenni, hogy tovább mehessenek, egy álom, ami soha valóra nem válik, mert a munkábalépés napján ledolgozásra, hitelbe kapnak földet, vagy szerszámot, vagy ruhát és a munkaadó vigyáz, hogy azt soha egészen le ne fizethessék, mert akkor otthagyhatják a mukát, neki meg szüksége van a munkásra, mert megszűnt a rabszolgaság. Ami a legmegdöbbentőbb a könyvben, az a mód, ahogy az indio szembenáll a világgal. Az a fatalizmus, amellyel tűri, hogy elvegyék a tehenét, mert a földesúr telkére téved; mintha a puma vitte volna el; a fiát elviszik katonának, nem tudja miért, hova; mintha betegség ragadta volna magával. Ot becsukják, hamis vádakkal, kihallgatás nélkül, évekig tartják fogva; úgy fogadja mint a sorscsapást. Az olvasónak, aki tudja, hogy az indiók sorsának okozója nem a végzet, hanem az ember, ökölbeszorul a keze, mikor olvassa a módot, ahogy bánnak velük, a cinizmust, amivel elválasztják őket a családjuktól, elveszik tőlük az utolsó rongyukat, Ítéleteket hoznak, amiben a valóságnak még a látszatát se akarják kelteni, mert ök az erősek. És ez az a pont, ahol mi, távoli országok messzire került fiai megérthetjük az indiót. A mi életünk, kultúránk, problémáink merőben mások, mint az indióé, de az erőszak nyelve egyenlő. Az erőszak, amely az indiótól elveszi, amit termelt, ami az indiót a megszokott életéből kiemelve odadobja, ahova az érdeke pillanatnyilag megkívánja, ami életet és szabadságot rabol, akitől kedve tartja, ugyanaz az erőszak, amely a «civilizált» világban elveszi egyeseknek a kenyerét, minden életlehetőségét, ezreket emel ki a békés munkából és dob a harctérre, vagy börtönbe és koncentrációs táborba zár százakat, kihallgatás nélkül és az igazságnak még a látszatát se próbálja kelteni, mert ö az erősebb! Mi, akik idegnek vagyunk ezen a földrészen és sokszor állunk idegenül ennek a világnak a problémái előtt, sokat tanulhatunk ebből a könyvből. Megismerjük azt a Délamerikát, amely legtöbbünk előtt örökre rejtve marad, megismerjük és megtanuljuk megbecsülni ennek a világnak a lakóit és nem hisszük többé el a meséket az indiók rosszindulatáról, korlátoltságáról és lustaságáról amiket épen azok terjesztenek szándékosan, akik minél jobban és kegyetlenebből ki akarják használni ezt a népfajt. Simon Erzsi. 24
