Üzenet, 1941 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1941-05-01 / 2. szám

mértek a vesztesekre; de egy ilyen Európai Konfederáció még ezeknél is sokkal szorosabb gúzsba akarja kötni a vesztes felet, hogy ezentúl soha többé ne legyen képes újabb erőre kapni és komoly gazdasági vagy katonai tényezővé válni. Mindezt Severac francia közgazdász a következő szép mondatban foglalja össze: ‘‘Nemzetközivé kell tenni a termelést, mely egy ország földjéből és természeti kincseiből fakad; nemzetközivé kell tenni a kereskedelmet, egy a nemzet felett álló szervet kell alkotni, melynek feladata a termelési kontingenseket, az árakat, a munkafeltételeket, a tőkebefektetéseket szabályozni” — Igen, nagyon helyes, ha mindezt nemzetközivé teszik, de nem szabadna egy a “nemzet felett álló szervre”, azaz egy vezető hatalmi csoport kényére kedvére kiszolgáltatni a többi országot. Nem volna ez sokkal jobb, mint a mai német uralom alatt álló országok helyzete: hiszen ott sem történik más, csak épen egy idegen szerv (történetesen a német katonai parancsnokság) szabályozza a termelést, a fogyasztást, az árakat, adókat, munkaviszonyokat stb.

Van még egy rendkivül fontos tényező, melyet semmi esetre sem szabad figyelmen kivül hagyni és ez a gyarmati kérdés. Páneurópa természetesen szabadon rendelkezne az összes tagállamok gyarmataival. Aki tehát magához ragadja a vezetést áz európai konfederáció keretében, az parancsolna ezeken a mérhetetlen területeken is. A világ felosztása a XX. század fordulójáig befejeződött, azóta a gyarmatok újrafelosztásáért folyik a harc. Ma már nem csak az alacsonyabb kultúrájú, elmaradott országokat igázzák le, hanem a legfejlettebb és legvirágzóbb népek is áldozatul esnek erősebb szomszédaik telhetetlen étvágyának. Epen a múlt év eseményei bizonyítják, hogy a kis európai országok hiába igyekeztek függetlenségüket minden tőlük telhető eszközzel megvédeni, egymás után belekényszerültek az ”uj európai rendbe”, azaz magyarán megmondva, gyarmati sorsra jutottak.

Tegyük fel azonban, hogy a háború nem egyik fél döntő gyözel mével érne véget és Páneurópa nem egy érdekcsoport diktatúráját jelentené, hanem a nyugateurópai nagyhatalmak egyenjogú szövetségét. Még ebben az esetben sem jelentene ez a koalició egyebet, mint egy pár imperialista nagyhatalom “szent szövetségét” a gyarmatok és a kisebb népek ellen. Hobson angol közgazdász a kö • vetkező jövőt jósolja egy ilyen alakulásnak: Nyugateurópa legnagyobb része olyan jelleget ölthetne, mint a Riviera, Olaszország egyes vidékei, Svájc leglátogatottabb részei, azaz: egy maroknyi gazdag arisztokrata, akik a távol-keletről kapják osztalékaikat és járadékaikat, kissé nagyobb számú alkalmazott és kereskedő, jelentékeny házi cselédség, valamint szállitó és kész-árut gyártó munkások. A főbb iparágak eltűnnének, az élelmiszerek és az ipari félkészitmények, mint adók özönlenének Afrikából és Ázsiából". Ezt a perspektívát tárná elénk a nyugateurópai hatalmak szövetsége, mely nemcsak hogy nem segítené elő a világ fejlődését, hanem a

23