Üzenet, 1941 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1941-05-01 / 2. szám

ról. Ti is tudjátok, ha még nem is egészen világosan. Most még félre akarnak benneteket vezetni, igyekeznek veletek olyan dolgokat elhitetni, melyeknek valótlanságáról bensőtökben teljesen meg vagytok győződve. Ti nagy tömegeitekben nem is reagáltok ezekre a hazugságokra. Legfeljebb egy újabb tapasztalattal gazdagabban ismét félreálltok. Es tudom, hogy ugyanakkor megvetitek azokat a haszonlesőket, akik lármázva igyekeznek megsütni raját kis pecsenyéjüket embertársaik elpusztításánál. Ti tudjátok, hogy a helyetek nem ezek közt van. Nem is lehet. Ti látjátok legjobban a valóságot.

Nektek ez nem kell. A Ti életetek más megoldást követel. Hogy ezt megérthessük most mesélni fogok. Mesélni az emlékeinkről, a múltúnkról, az életünkről...

Iskolában vagyunk. Gyerekek. En jól öltözve, Ti szegényesen, némelyik rongyosan, mezitláb. Akkor azt hittem, hogy különb vagyok Nálatok, mert nekem szebb volt a ruhám, szebb az iskolatáskám. Minden nap új ős szépen kihegyezett ceruzám, sok irkám, cukrom és jó uzsonnám volt. Azonkivül szolid, rendes általában jó magaviseletü űri gyereknek mondott mindenki. Ti pedig rovat lármáztatok, verekedtetek. Néha különös diadalérzéssel ennem is megvertetek. Nem voltak soha rendben az irkáitok. Nem volt ceruzátok és a tanitó-néni ezért mindig megvert benneteket.

Ti mondtátok, hogy “Tekintetes Asszony, azt mondta édesanyám, hegy most nincs pénze”. De erre Nektek azt felelték, hogy lenni kell pénznek és tovább vertek. Sírtatok. Nem értettétek. Sajnáltalak Benneteket. Sokat odaadtam nektek az én dolgaimból. Ti hálásak voltatok. Hajlandók voltatok engem is bevenni a játékaitokba. Lassanként megbarátkoztunk. Nagyon örültem. Emlékeztek. milyen boldogan cserélgettünk uzsonnákat? Ti sóvárogva lestétek. hogy kinek fog jutni a jó dolgokból és én könyörögve vártam a ti szikkadt, olyan különösen jóizü tengeri és gabonakenvereteket. Szerettem volna olyan lenni, mint Ti. Szabadon, mezitláb szaladgálni, játszani. Rosszul esett, ha néha, hirtelen megharagudva kizártatok játékaitokból.

Mennyire irigyeltelek Benneteket, hogy a nagy vakáció után nem jöttetek azonnal iskolába, mert még napszámba jártatok, dolgozni. Kenyeret kerestek. Es Ti büszkék voltatok rá. Dicsekedtetek vele. hogv napi hatvan fillért kerestetek. Látástól vakulásig dolgoztatok és a pénzt odaadtátok az anyátoknak. En akkor szomorú vo'tam. Valahogy kisebbnek, értéktelenebbnek éreztem magam. Hiszen Ti már nagyok voltatok. Hét éves gyerekek! Kenyeret kerestetek az anyátoknak! De Ti és szüléitek tovább is szegények, rongyosak maradtatok és tovább is csak száraz kenyeret hoztatok uzsonnára. így kezdtétek az életeteket. így nőttetek fel.

Méc fiatalemberek vagyunk. Tele reménnyel, tervvel és élni- - akarással. Beszélgetünk. Vasárnap reggel a levente-összejövetelen. Dühösek vagytok. Nem értitek, minek nektek a torna. —“Hát nem dolgoztunk mi eleget egész héten?”- mondjátok. “Nem va-8