Útitárs, 1994 (38. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 5. szám
7 Nem értem . . . Amilyen fontos ez a kérdés, olyan nehéz röviden és egyértelműen válaszolni rá. Ez már csak abból az apróságból is következik, hogy neve a zsidó Jesua, Jehosua tulajdonnévből származik, amit - különben érdekes megfigyelés! - a Kr.u. 2.század elejéig igen gyakran adtak zsidó fiúknak. Attól kezdve azonban, hogy a zsidóság és a kereszténység kettévált, eltávolodott, sőt egymás ellen fordult, a rabbinátus szinte törölte a Jézus nevet a névtárból. Kár pedig, mert a Jézus név megmentőt, megváltót jelent. Első válaszunk tehát az kell legyen, hogy nemcsak egy, de igen sok Jézus nevű ember élt évezredeken át a Földközi tenger legkeletibb partvidékén, a mai Arábiáig élő sémita népeknél. Persze tudom, hogy ciki viszont így kérdezett, azt az a Jézus érdekli, aki az Újtestámentum "főszereplője", s akit milliók tisztelnek és imádnak a földön. Élt-e ez a Jézus valaha is, vagy csak képzelet szülötte csupán? Erre hármas válaszunk van: 1. ELŐSZÖR is azt mondhatnánk egyszerűen: vedd elő az újtestámentumi Bibliát és győződj meg magad arról, akiről ez a könyvgyűjtemény beszél, ha azt akarod tudni, hogy tényleg élte valaha ez a Jézus!? Ennek a válaszadásnak ugyanis így semmi akadálya nincs. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy az Újtestámentumban szóhoz jutó emberek már vallomást tesznek a Názáreti Jézusról, és nem azt akarják bizonyítani, hogy élt-e valaha vagy sem? Vallomásaikat pedig nem arra alapozták, hogy történeti személy volt-e Jézus, hanem arra a hitükre, hogy ez a Názáreti - Isten Lelke hatására - ezt vagy azt mondta, ezt vagy azt tette. Ezért az Isten Fia Ő, és az emberek Megváltója. - Persze, korlátozott mértékben, de nem a mai történetírás szigorú szempontjai alapján mérve, ez is egy bizonyos fajta bizonyítás. Hiszen Pál apostol is pl. még élő szemtanúkra hivatkozott, amikor a feltámadottról beszélt. És tudjuk, hogy a korai kereszténységben milyen megkülönböztetett tisztelettel illették azokat, akik "még látták az Urat". Számomra tehát ma is a legdöntőbb Jézusról az, amit a szemtanúk vagy azok tanítványai az Újtestámentumban leírtak. De ez azért van, mert én hittem és hiszek a tanúságtételüknek és nem azért, mintha ők történetileg bizonyították volna be számomra, hogy ez a Jézus tényleg élt valaha. Számomra szavuk a hit szava, és nem a történetkutatás UT/TAHSm TÉNYLEG FT T VALAHA EGY JÉZUS NEVŰ EMBER? precíz eredményeinek rögzítése. 2. MÁSODSZOR. Jézus - tudtunkkal - soha le nem írt egy sort sem magáról, szavait, tetteit nem foglalta írásba. Titkára sem volt, aki esetleg rejtjelekkel, vagy éppen gyorsírással jegyzetelt volna mellette. Ráadásul még az akkor érdekes és fontos világ, a római birodalom legeslegszélén levő jelentéktelen, közelkeleti tartomány római szemmel nézve nem fontos népéből is született. A mindenható istenségekként tisztelt római császárokkal szemben így persze versenyképtelen volt, és aug volt esélye arra, hogy a korabeli nagy történeti krónikákba bekerüljön. Mégis elgondolkoztató, hogy 1935-ben egy angol kutató Egyiptomban egy írástöredéket talált, amely azt bizonyítja, hogy alig 60-70 évvel Jézus megfeszítése után ott már másolták és olvasták Jézus szavait. Egy másik evangéliumtöredéket pedig a Holttengeri szerzetesek kolostorában találtak pár éve, amelyet valószínűleg már 50 tájékán leírtak. Nehezen elképzelhető, hogy egy ennyire pontosan körülírt személy (József és Mária a szülei, Jakab, Jósé, Júdás és Simon a testvérei neve, Názáretben laknak és az apának asztalos-ács a foglalkozása) - szavai ilyen sebességgel terjedtek volna el - még külföldön is! - ha személyét csupán valami legenda szülte volna. Közvetve azonban korabeli zsidó, majd kicsit később római forrásokból mégis megtudunk valamit Jézusról. A Kr.u. 90 táján Rómában élő zsidó történetíró, Josephus Flavius egyik munkájában beszámol "Jakab megkövezéséről, aki a Krisztusnak nevezett Jézusnak a testvére volt" (Régiségek XX 9,1). S teszi ezt minden magyarázat vagy magyarázkodás nélkül, mint aki - legalábbis a palesztínai olvasó számára - közismert tényt ír le. Külön figyelmet érdemel az a megjegyzése, hogy Jézust ”Christos"-nak nevezték. Ez a görög szó szabatos fordítása a héber Messiásnak, tehát 90 tá-Nem értem . . . ján Josephus pontosan tud arról, hogy ezt a Názáreti Jézust az Isten Felkentjének, Meghatalmazottjának hitték. - Két római író, Tacitus és Suetonius is ilyen közvetett módon tanúskodik róla. Tacitus szerint Néró császár Róma felgyújtását a babonás krésztiánuszokra fogja, akiknek neve mögött ott a Krisztus szó. Suetonius pedig a római zsidó gettóban végzett tisztogatásról írva megállapítja, hogy Claudius császár kénytelen volt lázító elemeket eltávolítani onnan, akiket egy bizonyos Krésztosz bújtatott volna fel. Itt sem nehéz a nevet megfejteni. Kr.u. 100 körül tehát ez a két történetíró a Názáreti Jézus római hatásáról ír, még pedig már a 60-as évekből! Be kell vallanunk, hogy történészszemmel nézve mindaz, amit a Biblián kívül Jézusról megtudunk, nem sok. De hát hol található az a lelkiismeretes történetkutató, aki a legkisebb és leghalványabb nyomoknak is utána ne menne, na fontos kérdésről van szó? A kutatás mai állása alapján ezért nyugodtan kimondhatjuk, hogy az Újtestámentumban leírt és bizonyított Názáreti Jézus történelmi személy volt, aki mai időszámításunk kezdete táján élt, és minden jel szerint kb. 32-33-ban keresztfán fejezte be az életét, egy római helytartó döntése alapján. 3. S végül HARMADSZOR olyan érvet is felhozhatunk még, amelyet nem szoktak emlegetni a kérdés tárgyalásánál. Itt abból indulunk ki, hogy a Jézusról szóló szájhagyomány legeslegelső leírásába a szenvedéstörténetét vették fel. Ennek szereplői: Annás és Kajafás főpapok, Heródes negyedes fejedelem, Pilátus római helytartó nemcsak igazolható történeti személyek, hanem legtöbbjüknek még a működése idejét is tudjuk. így Annás Kr.u. 6-15 között volt főpap, akit ug'an Valerius Gratus római helytartó buktatott tisztéből, de veje, Kajafás háta mögül még évtizedekig mozgatta a politika szálait. Kajafás viszont Kr.u. 18-37 között volt főpap. Heródes Antipás pedig Jézus fejedelme volt, amennyiben Galilea és Perea Kr.e. 4-től Kr.u. 39-ig az ő kiskirályságát képezte. Róla nem nagy véleménnyel volt Jézus, s hogy Heródes szimpatizált a megszálló rómaiakkal, abba beleillik a zsidóktól különben gyűlölt Pilátus-barátsága képe is, amelyről Lukács olyan szemléletesen tudósít (Lk 23). S csak mellesleg emfolyt. a 8.oldalon
