Útitárs, 1994 (38. évfolyam, 1-6. szám)

1994 / 5. szám

UT/TfífíS Életápolás IGEHIRDETÉS A CSALÁDRÓL - A CSALÁDÉRT Itt máris rá kell mutatnunk egy buktatóra: az a pat­riarchális, nagycsaládi életforma, amelyben az ősgyüle­kezetek éltek (közel másfél ezredéven át) ott és akkor az egyetlen jó, élhető és éltető családeletforma volt. Ám itt és most ez a termelői életközösség, a gyermeke­it tanftva-nevelő, öregjeit eltartó ún. nagycsalád már rendkívül ritka és bármennyire biblikus, a XX. század végén élő embernek aligha ajánlható. Már csak azért sem, mert korunkban és hazánkban tulajdonképpen eg­zisztál még a nagycsalád, de nem a legvonzóbb mó­dón, hanem keserves szükségből. A magyar lakások 10%-ában három, 60%-ában két család szorong együtt kínkeservesen, kénytelen fedél­közösségben a lakáshiány miatt, amelynek javulása - a szakember szerint - csak ezredünk utolsó évtizedében várható. Ezért úgy véljük, hogy nem a túlélt, ősi életformát kellene visszakfvánnunk, visszaprédikálnunk, mert a nagycsalád említése is annak tüstént a jelen torz és nem kívánatos formáját juttatná az igehallgató eszébe. Sokkal inkább azt a jézusi lelkiséget kellene igehirdetés közben sugároznunk, amellyel az ősgyülekezetek és a későbbi biblikusán élő és hívő családok elszenvedték -, az új fordítás szerint - elviselték egymást agapéban (Ef 4,3). MÉGIS! Amellyel a mai családok is, akár két, akár több generációban és fedélközösségben is elviselhet­nék egymást az Úrban, de legalábbis valamiféle ember formájú közösségben. ************************************************* Christian Morgenstern: Szonett Nyújtsuk hát egymásnak csendben kezünket és csüggedetlen így előre megyünk, és legnagyobbat bátran most merünk: egymásba fonjuk két szép életünket. És fáradhatatlanul tovább szövünk álmokat a jövendő napokra, s a napi kérdést estre-hajnalokra: 6, vajon igazán egy célra törünk? S még kielégítetlen szomjúságunk/ a testiekben örökös sajátunk is, vajon egyre szellemibbé tesz-é? Kilőtt nyílvessző két ága vagyunk, s a repülésben egymásba olvadunk az újjászületés országa felé! (ford. G.l.) Erről az örökké igaz, a változó és átalakuló élet­formák ellenére is mindig gyógyítóan ható jézusi lelki­séget sugárzó Igéről kellene minden évben, minden gyülekezetben olyan evangelizálva-tanftó sorozatot tar­tanunk (nagyon alaposan átgondolt és közös vezér­fonal szerint), amely nem elégedne meg érzelmi ráha­tással, mert az elillan, hanem például egy záró szere­­tetvendégségen megkísérelhetnénk szóra bírni a külön­böző generációk tagjait. Vagy a heti sorozat alatt akár név nélkül leírt és borítékozott kérdésekre, problémákra igeszerű válaszokat, tanácsokat kellene adnunk úgy, hogy azok megvitathatók lehessenek. Ugyanezen a "Családi Hét"-en azonban világos igei, lélektani, szociológiai érvekkel szembe kell szánnunk a­­zokkal a törekvésekkel, amelyek a jelenlegi családi élet­formát radikálisan valamiféle laza, nyitott, ún. "szabad" együttélési formátlan "formával" akarják helyettesíteni, amely tulajdonképpen már nem is család, hanem a ne­mi partnereket közös megegyezéssel cserélgető fedél- és kereső- "közösség" csupán. Ez az egyes szexológusok által nálunk kívánatosnak, nemegyszer szükségszerűnek propagált új "házasság", vagy inkább együttélés nem csak az Ige szellemének mond ellent, hanem a mai etikának is. Egyébként a legtöbb nyugati országban már (éppen azért, mert kipróbálták ezt az ún. nyílt házasságot) túlhaladottá vált. Totálisan csődöt mondott, nemcsak az egyik vagy másik házasfél fellázadása miatt, hanem a­­zért is, mert kiderült, hogy ebben a kerettelen családi "keretben" nem lehet egészséges lelkű gyermeket felnevelni, sőt, egyáltalában nem lehet nevelni. (Ennek a nyílt házasság csődjének ma már éppen olyan nagy irodalma van, mint a hatvanas évek szexrobbanása lecsengésének és az ezt követő szexcsömörnek. Egyre inkább a tiszta szerelem utáni nosztalgikus vágynak lehetünk tanúi, amelynek egyre több jelét tapasztaljuk mi is. Akár így is fogalmazhatnánk: mintha nálunk is megkezdődött volna már a tiszta szerelem forradalma.) Az igehirdetés család szolgálatával kapcsolatban érintenünk kell a kérdést: nem volna-e hasznos, sőt szükséges, minél hamarabb és minél hathatósabban konfirmandusainkat a minimális igei tudnivaló mellett, minimális, de evangéliumi szellemű családi nevelésre is felkészíteni. A Biblia mellett ilyen jellegű egyházi kiadványokkal is ellátni őket. Sőt, jól átgondoltan és megfogalmazottan - ha abba a korba kerülnek -, konfirmandusainkat a gyermek vállalására biztatni, hiszen serdülő lányaink és fiaink hamarosan férjhez mehetnek vagy megnősülhetnek. (Nagy hatással tehetné ezt közöttük - mintegy bizonyságtétel gyanánt - egy több- vagy sokgyermekes szülő, aki az ifjúság előtt becsületnek és tekintélynek örvend.) Ugyanakkor minden évben össze kellene gyűjtenünk konfirmandusaink szüleit egy meghitt légkörű szere­­tetvendégségre, ahol a serdülőkor sajátos jelenségeiről kellene tájékoztatnunk őket. (Gyökössy Endre: Életápolás, 1993.Kálvin-kiadó) ************************************************* KITÜNTETÉS A Magyar Köztársaság Dr. PÓSFAY GYÖRGY ev.lelkészt (Géni} a Pro Cultura Hungarica emlékeremmel tüntette ki. Lapunk munkatársának olvasóink neveben is szívből gratu­lálunk!

Next

/
Thumbnails
Contents