Útitárs, 1994 (38. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 3. szám
ungmssm A vértanú lelkész: Kaj Munk Idén január 5-én, vízkereszt ünnepének előestéjén volt 50. évfordulója annak, hogy egy kis dániai papiakon bekopogva valaki hírét hozta: a lelkész tarkón lőve az útszélen fekszik. Az orgyilkosság áldozata Kaj Műnk volt, aki a jelenkori skandináv irodalom egyik legnagyobb drámaírójaként a 30-as évek óta nemzetközi hírnévre tett szert. Nevét Ibsennel és Strindberggel együtt kell említeni. A szinház az ő számára az igehirdetés helye és alkalma volt, méltó tehát, hogy úgy emlékezzünk meg róla, mint az elmúlt világháború egyik egyházi vértanújáról. A gyilkosság előzményei kétségtelenné teszik, hogy a német megszálló hatalom egyik legelszántabb és legbefolyásosabb kritikusát kívánta eltenni az útjából. A tragédia előestéjén négy férfi zörgetett be a papiakba azzal, hogy a Gestapo-ra hivatják kihallgatásra. Halálhírének közlését megtiltották a helyi újságokban, a világ közvéleménye külföldi rádiók révén értesült róla. Kaj Műnk tudta, hogy milyen veszély várt rá. Felkészült arra, hogy az óvatosságra intőkkel szemben kimondja az igazság szavát, melyre lelkészi esküje kötelezte. Tiltakozott azon kormányrendelet ellen, mely a dán egyház lelkészeinek megtiltotta, hogy igehirdetéseikben a norvég egyház hitvallási harcára utalást tegyenek. A német megszálló hatóság megtiltotta előző évben az egyik kopenhágai templomban tartandó igehirdetését. De a dómtemplom egyik lelkésze mégis meghívta, hogy előzetes bejelentés nélkül prédikáljon. így következett el 1944 újév napja, melyen Kaj Műnk szokatlan istentiszteletet tartott vedersöi gyülekezetében. Elhallgattatta az orgonát, kioltotta az oltáron égő gyertyákat és egy ének után, papi ruha nélkül lépett a gyülekezet elé. Megvallotta a gyülekezet előtt, hogy igehirdetésére készülve győződött meg arról, hogy országának súlyos megaláztatottságában elmondja lelkipásztori gondjait amiatt, hogy gyülekezetében is akadnak olyanok, akik, noha nincsenek rászorulva, a megszálló hatalom szolgálatába állnak. Maga is minden éjszaka várta, hogy elvigyék úgy, ahogy a faji gyűlölet és a nemzeti öntudat áldozatait hurcolja el a megszálló hatalom. Nem lehet hallgatni, na valaki a gyülekezetben ennek cinkosává válik. Az egész gyülekezet együtt hordozza a szégyent. De Jézust és tanítványait nem lehetett megrémíteni az erőszak eszközeivel. "Inkább a halálba mentek, mintsem azt tették volna, ami ellenkezett a lelkiismeretükkel." Ennek a lelki bátorságnak engedelmeskedik a gyülekezet is. Kaj Műnk szokatlan formában elhangzott szavai után felolvasta az újév napjára rendelt apostoli igét (Jak. 4,13-17), melynek intése tragikus aktualitást nyert néhány nappal később az életében: "...akik azt mondjátok: ma vagy holnap elmegyünk abba a városba...: azt sem tudjátok, mit hoz rátok a holnap!... Inkább ezt kellene mondanotok: ha az Úr akarja, életben maradunk..." Az igehirdető nem maradt életben. De bizonyságtétele Isten Igéjének rendíthetetlen igazsága mellett szól. Kaj Műnk: Mesterem, Te töviskoronás Mesterem, Te töviskoronás - nem lehetek követőd, Uram! Asszonyt vettem, nagy a papi ház, s úgy csalogat fürge két fiam. Mesterem, Te töviskoronás - vendég voltál földünkön csupán. Munkád: gyógyítás, szabadítás, s nem, hogy pap légy egy parókián. Most, amikor koronádat látom, sírt öntöző dús vér-folyamod, fájdalommal teli szavad áldom, s érzem: szíved mit kiállhatott. Mesterem, Te töviskoronás - "Kövess, kövess!" - volt szavad, imád. Jó, csak onnan kegyelemmel láss, honnan földünkre néz jó Atyád. Mesterem, Te töviskoronás: "Veszti, ki félti az életet!” Bár két fiam, asszony, papi ház... Ó segíts, hogy követhesselek! ford. G.I. "Az Ige iránti szeretetünk kiűzi a félelmet". Szószékének ezt az évszázadok előtt festett jelmondatát mindig szem előtt tartotta. "A kereszténység egykor vértanúi által győzött, de amikor más úton vált győztessé, akkor haszontalanná vált diadala." Következetesen élte és hirdette ennek alapján azt az evangéliumot, mely az emberi élet küzdelmét vállalta minden, az emberiséget pusztító erővel szemben. Drámaíróként, mintha Luther teológiáját vitte volna a színpadra: Krisztus harcát az ördög minden csalárdsága ellen. Ez az üzenet volt hivatva arra, hogy felrázza megszállott országában népe öntudatát. A nyugalmat kereső jólét kábultságából ébresztette fel azokat, akik szemet húnytak, sőt összejátszottak a gonoszság hatalmi erőivel. Az a társadalom, mely a pokol valóságát tagadta, a színpadon fedezte fel leplezetlenül a tragikus emberi lét feltételeit. Mivel pedig a világtörténelem és ezen belül a bibliai üdvtörténet tudja a legjobban szemléltetni az emberiség egzisztenciális küzdelmét, színdarabjaiban ezen történelem főszereplőit szólaltatta meg. Mint drámaíró, Németh Lászlóhoz hasonlóan, történelmi és társadalmi drámákban szemléltette az emberiség életbevágó kérdéseit és hőseinek tragédiáját. Még a hit hősei se tudnak álcázott életet folytatni, s hitük tusája lélektani mélységekben folyik Kaj Műnk világszínpadán. Heródesről, a zsidók királyáról írt nagyszabású drámája a hatalmi erőszak démoni valóságát mutatja be. A színpadon egy személyben összesűrítve elevenedik meg a betlehemi gyermekgyilkosságra képes, hatalmával az útjában állókat kegyetlenül kivégző uralkodó azzal a "rókával" (Lk 13,22), aki a római császárokkal szemben raffinált ravaszsággal védi meg trónját. De halálos óráján tapasztalja meg, hogy a Gyermek, akitől remegett, átveszi az uralmat, mint a zsidók - és általuk az egész emberiség - Istentől Ígért királya. Az álszenteskedő VIII. Henrik ugyanúgy válik hatalmi gőgjének áldozatává. Kaj Műnk fiatalabb éveiben talán még reménységgel várta, hogy a népek életében egy-egy vezéralak fordítsa meg az emberi tragédia sorsát. De hamarosan leleplezte nemcsak az első világháború roncsain osztozkodó nagyhatalmak boszszúvágyát, s jobb esetben naivságát, hanem a legyőzőitek között feltörő démoni erők revansista veszélyét is. Dánia megszállása 1940. április 9-én Kaj Munkban megkondította a vészharangot, melyet meggyilkolásával elhallgattatni kívántak, de valójában az ország lelkiismeretében még erősebben tovább zúgott a harang. A világi hatalmak pusztító erejével szemben az ellenállást Kaj Műnk rendíthetetlen keresztény hite alapozta meg. Krisztus szolgálatában tudott saját erőtlenségéről. "De nem nekem,---------->
