Útitárs, 1994 (38. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 2. szám
ÚT/TfífíS EGYHÁZBÓL KI - SZEKTÁBA BE... A 20. jubileumi körzeti konferencián, 1993. októberében Ludwigsburgban elhangzott előadás A 20.SZ. végén az emberek világ- és életszemlélete, gondolkodása - itt Európában különösen is - nem várt irányba fordult. Még a múlt század 2.felében élt filozófusok is mást jövendöltek és reméltek. Nietzsche, aki egyformán volt felvilágosult ellensége a kereszténységnek és a szocializmusnak, a vallás dekadenciáját elkerülhetetlennek tartotta, s "Isten halálát", mint szabadulást köszöntötte. Más oldalról Marx "tudományosan" bebizonyította, hogy minden vallásnak rövidesen össze kell omolnia. Gondolataiknak sok követője akadt még századunkban is. De még olyan kiemelkedő teológus is, mint Dietrich Bonhoeffer, úgy tekintett a 20. századra, mint a nagykonstantinuszi korszak végére, melyben a vallás jelentéktelen, átmeneti jelenséggé válik. A szekularizmus folyamatának már a "végén állunk", állapította meg etikájában. Legfőbb feladatának tartotta, hogy a "nagykorúvá", Istentől magát önállósított világban hogyan lehet az evangéliumot hirdetni, hogyan tudja az egyház betölteni szolgálatát? Filozófusok és teológusok tehát szinte közös nevezőre jutottak abban, hogy a vallástalanság, a szekularizáció századunkban tetőzik. Sok jel arra mutatott, hogy a felvilágosodás és liberalizmus hatása döntő győzelmet arat az egyházak és mindennemű vallásosság felett. A prognózisok azonban nem váltak be. Soha nem burjánzóit el így a különböző vallások, vallási áramlatok, vagy magukat vallásosnak tüntető áramlatok hatása, mint a 20. sz. végi Európában. Mi ennek az oka? Mi törte meg a felvilágosodás és szekularizmus töretlennek látszó diadalútját éppen a mi időnkben? Mi ingatta meg a századokon át oly nagy hatást gyakorló racionalista gondolkodást? Miért vonzódnak ma az emberek sok esetben az egészen primitiv, babonás, vagy a ráción túli titkok nyitjával kecsegtető áramlatokhoz? I. Az egyoldalúan a természettudományokra és a tapasztalati világra épített életszemlélet ma már nem elégíti ki az ember teljes világszemlélet utáni vágyát. Érzi az ember, hogy ez a gondolkodásmód nem öleli fel az élet egészét. Éppen az élet nagy kérdéseire nem tud kielégítő választ adni. Nem elégít ki, ha tudom, hányféle anyagból áll a szervezetem, de nem tudom, ki vagyok én? Honnan jöttem és hová megyek? Mi az életem értelme? És mi lesz velem a halál után? Ezek mind olyan kérdések, amelyekre a racionalista világszemlélet nem tud kielégítő válaszokat adni. Ezért századunkban előbb Nyugaton, majd csaknem félévszázados hivatalos materializmus megszűntével Középkeleteurópában is bizonyos odafordulás tapasztalható a vallásos gondolkodás felé. Elveszett a racionalista gondolkodásból kinőtt optimizmus. A tudomány és technika gyors fejlődése nagy optimizmust táplált az emberekben. Ha így halad az emberiség - gondolták sokan Európában -, közel az idő, ami az egyes embert, ha nem is tökéletessé, de jobbá teszi és egy igazságos társadalmat tud felépíteni magának. Először az első világháború okozott csalódást. A második borzalmai pedig arra ébresztettek rá, hogy az ember leginkább az egymás pusztításában tökéletesedik. Ehhez járultak a természetátalakítások kudarcai, a technika árnyoldalainak felismerése. Ma már senkisem dicsőíti egyértelműen a természettudományok és a technika eredményeit. Sőt ott a félelem az emberekben: nem sodorják-e egy ökológiai katasztrófa szélére a világot? (kiirtott őserdők, olajszennyezés, veszélyes hulladék). Az eddigi optimizmust gyakran a reménytelenség tudata váltja fel. Sokan reménykedtek századunkban a baloldali mozgalmakban. Egy rádióban elhangzott előadásban hallottam, hogy a 2. világháború utáni amerikai értelmiség "krémjéből" sokan voltak baloldali gondolkodásúak. Hiszen a szocialista eszmék hirdetői is a világ megjobbításának lehetőségével kecsegtették az embereket. Annál nagyobb volt a csalódás, mikor egymás után, lassan napvilágra került az u.n. szocialista világ számtalan ellentmondása, embertelensége, kudarca. Mikor pedig hirtelen, látványosan összeroppant, egykori hívei előtt is világossá lett, hogy az az út, ami a francia forradalomtól a materialista alapon felépített struktúrákig vezetett, nem vezeti el az emberiséget az ígért "Kánaán-Megkérdezhetjük: ha az emberek többségét ma nem elégíti ki természettudományokon alapuló, racionalista gondolkodás, miért nem a történelmi egyházakhoz térnek vissza? Nyilván van ilyen eset is. De a többség másutt keres kérdéseire feleletet. Terhes múlt A történelmi egyházakat sokszor terheli a múltjuk. A liberalizmus is, és a marxizmus is számtalan negativ jelenséget emlegetett vagy emleget ma is az egyház múltjából. S ez sok esetben hatásos, hogy az egyházakkal szemben bizalmatlanságot keltsen. Sokan nem is ismerik bizalmatlanságuk gyökereit, hogy az saját tapasztalatból, vagy éveken át hallott egyházellenes propagandából fakad. Emlegetik a keresztesháborúkat, Galileit és a Darwin tanítása körüli boszorkánypereket, stb. Sok negativ esemény, ami megtörtént, ott van az egyház múltjában. Ilyen jelenségekre hivatkozva zárkóznak el a nagy egyházaktól, azonosítva a hibákkal az egész egyházat. Új vallási közösségek is ezt használják ki: nekik még nincs múltjuk. A gyors információáramlás a különböző médiákon keresztül és századvégünk nagy népvándorlása a kereszténység mellett közel hozta az európai emberekhez más, távoü világvallások és vallási mozgalmak hatását. Egyben óriási választékot is kínál. Felkínálja: lehetsz mohamedán, Krisna-hívő, buddhista, stb. Az átlag európai, ha hallott is iszlámról, keleti vallásokról, közelről nem ismerte, nem találkozott velük. Ma képviselőik bekopogtatnak az ajtón, az utcán találkozunk velük, röplapjaik jutnak hozzánk vagy éppen a hírközlő eszközök kínálják fel ezeket. Az átlag keresztény könnyen megtéveszthető. Kevés a keresztény hitismerete, vonzó és titokzatos a sok, eddig számára ismeretlen vallás, kívánatosabbnak tűnik a réginél. Visszatartja a mai embert az egyháztól az elkötelezettség félelme. Úgy véli, hogy az egyházhoz tartozás kötöttséget jelent. El kell fogadnia az adott egyház dogmáit, tanítását. Alkalmazkodnia kell régi, bevett szokásokhoz. Mindez szabadságában korlátozza. Ha valahová tartozik, kötelességei lesznek, melyek teljesítését elvárják tőle. Hiszek én anélkül is - gondolja -, hogy valamelyik konkrét egyházhoz tartoznék.
