Útitárs, 1994 (38. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 2. szám
ÚT/TRR5 4 Háromórás autózás után érkeztünk meg Lahr-Dinglingenbe, még éppen idejében, hogy a Szent Jánosról elnevezett nyomda "házikápolnájában" kezdődő áhítaton résztvehessünk. Minden nap délelőtt negyed tízkor leállnak a gépek és a 120 alkalmazott itt gyülekezik össze Isten igéje köré. Nem "hivatásosak" prédikálnak itt, a nyomda dolgozói hirdetik az isteni üzenetet. Fél óra múlva már mindenki újra a munkahelyén van, hogy az igés lapok és kalendáriumok, könyvek és fali képek tervezésének, gyártásának és szétküldésének fontos feladatát elvégezze. Ebben az üzemben nyomtatják 1967 óta lapunkat. Ebből az alkalomból látogattunk el, a Feketeerdő délnyugati szélén fekvő Lahr városkába. *** ÚTITÁRS: Zimmermann úr, ki tartotta ezt az áhítatot? Zimmermann: Feketeerdei parasztember, aki feladta a gazdaságát és eljött hozzánk segédmunkásnak. ÚT: "Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson..." - erről az ézsaiási igéről volt szó (59,1). Határozott bizonyságtételt és világos útmutatást hallottunk. Áttűzött minden szaván a kendőzetlen hit. Zimmermann: Hálásak vagyunk, hogy házunkban így szól az ige. ÚT: 24 esztendeje készül itt az ÚTITÁRS. Minden számot csodálkozva vettünk kézbe. Hiszen nem volt magától értetődő, hogy a magyar nyelvet nem értő, német szedők szinte hibátlan szövegtükröket készítettek, anélkül, hogy a tartalomról fogalmuk lett volna. Guthmann: Csak a számunkra érthetetlen szavak elválasztásával ne lett volna annyi bajunk... De beszereztük a magyar szavak elválasztásának szabályait, ami sokat segített. Zimmermann: Annakidején, amikor úgy szedtük ki a szöveget, még magam is a szedők között voltam. Magunknak kellett ezt a nehézséget megoldanunk. ÚT: Hallhatnánk valamit a nyomda történetéről? Guthmann: A nyomda 1896-ban hét alkalmazottal kezdett dolgozni. Carl Schweickhardt, aki egy helyi nyomda és kiadó kereskedelmi alkalmazottja volt, vágott neki a nagy feladatnak. Mivel egyik testvére süketnéma volt, s egy svájci asszonynak itt süketnémaiskolája működött, hamar megérezték, hogy a két intézmény egymásra van utalva. Sprenger Mária a gondozottjainak munkahelyet keresett, kapcsolatai révén pedig alapítási tőkét szerzett Schweickhardtnak a nyomdához. ÚT: Mi volt Schweickhardt célkitűzése? Guthmann: Alapítónk hitvalló keresztény volt. Előző munkahelye "elvilágiasodottságával” szemben határozott "keresztény üzemet” akart létrehozni. Az alapokmány ezt így fogalmazta meg: "Ezt a házat a Megváltó tulajdonának kell tekinteni." S mint ilyennek, nem is lehetett más a célja. Egy vezérmondatát gyakran idézzük: "Semmit ne nyomtass, ami az evangélium akadályává válhat." ÚT: Nem nehéz ma ilyen elvek alapján dolgozni? Guthmann: Az alapító egy londoni útja után visszatérve észrevette, hogy cigarettapapírt nyomtattak. Felháborodva kijelentette, hogy ez bűn, és azonnal leállította. Igen, ezt mi ma túlzásnak tartanánk... De most is előfordul, hogy visszautasítjuk olyan műnek a nyomtatását, amely bár anyagilag jól jövedelmezne, de tartalmilag nem felel meg a nyomda célkitűzésének. ÚT: Ha ilyen szigorú volt a célkitűzés, ehhez megfelelő hívő emberek is kellettek. Honnan rekrutálódnak azóta is a munkatársaik? Guthmann: Még 1920 körül is Németországból, Svájcból, Elzászból toborozta Schweickhardt a fiatalokat, akiknek itt tanoncotthont épített. Még az én apám is lakott benne, mielőtt megházasodott. ÚT: Mi állt az üzem programján eredetileg? Guthmann: Ismerem az 1903-as katalógust, s ebből tudom, hogy a kezdetben igés lapokra, igés fali feliratokra és beragasztható képecskék előállítá”EZA HÁZ- Tudósítás egy sara álltak rá. Első fellendülést az hozott a nyomdának, hogy a Neukircheni Nevelő Egyesület később olyan híressé lett leszakítós naptárját először ötezer, azután pedig több tízezres mennyiségben itt nyomtatták. Sajnos már csak termelésünk igen kis részét képezi: hiányoznak a gyülekezetekben az elosztók és a terjesztők, akik házról-házra járva árúsították termékeinket. ÚT: Már az 1920-as években volt Magyarországgal is kapcsolatuk, beraaszthatós képeket, kis füzeteket leetett Budapesten is kapni, amelyeken ez állt: "StJoh.Druckerei". Guthmann: A nyomda nevében megtartottuk az alapító C.Schweickhardt nevét is, még akkor is, amikor 1933 körül öt felelős részes társ átvette tőle a nyomdát. Miután Schweickhardt kivált az üzletvezetésből, még a 2. világháború után is az ő nevével írtak alá mindent a rész-tulajdonosok. ÚT: Hogyan vészelték át a háborús időket? Guthmann: Belső válság után a politikai hatalommal is nehézségeink támadtak. A nemzetiszocialisták elleneztek minden vallásos jellegű munkát. Üzemünket kisajátították. Saját munkásaink kényszermunkásokként kellett tovább dolgozzanak. Raktárvezetőként itt maradt egyik tulajdonos társunk, hogy szemét rajta tartsa az eltulajdonított üzemen. Szerencsénkre jóindulatú vezetőt kaptunk, és sokat {'elentett a házra kitett tábla is: "Ez a láz svájci tulajdon". ÚT: Ki felel a nyomdáért és alkalmazottaiért? Guthmann: Valóságos csodája Istennek, hogy mindenféle válság ellenére mindig voltak, akik vállalkoztak a nyomda vezetésére. Az üzletrészesek u.i. saját vagyonukkal felelnek a törvény előtt nemcsak a cég üzemeltetéséért, hanem a dolgozók anyagi biztosításáért is. Jelenleg Schlegel úr, Zimmermann úr és én vállaltuk ezt a feladatot. Ez kötelességünk és nagy felelősséget ró ránk. Isten újabb csodája, hogy egymásért felelünk. Elődeink, akár vezetők, akár munkások, jó példával jártak elő: a második világháború után 700.000 márkát dobott össze a munkatársak és munkások
