Útitárs, 1992 (36. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 1. szám
ÜT/TRR5 s Eles visszhang TANÍTÓINK VOLTAK ». . . Mint mindig, most is nagy érdeklődéssel és várakozással vettem kezembe az Útitárs tegnap érkezett 1991/5. számát. Minden várakozásomat azonban hamarosan lehűtötte az evangélikus zsinat megnyitó gyónó imádsága. Ha pontosabb akarok lenni, azt kell mondjam, hogy ez az imádság mélyen megbotránkoztatott. A következők miatt botránkoztatott meg: 1. Az imádság hangja és fogalmazása az 1945. év utáni idők, főleg Grűnwalszky Károly és Dezséry László által erőszakolt kritikátlan és teologiátlan kollektív bűnbánatára emlékeztet. 2. Egy ilyen gyónó imádság elmondható a benső szoba csendjében, de nem mondható el egy istentiszteleti gyülekezet előtt. 3. Felmerült bennem a kérdés, hogy a zsinat megnyitó istentiszteletén a résztvevők mindegyike besúgó és köpönyegforgató lett volna, hogy mindegyikük helyett is a lelkész így imádkozhatott?! - ez esetben nagyon sajnálom, hogy én magam nem voltam ott jelen, mert én bizony, botránkozást okozva is, de közbekiabáltam volna, hogy Tiltakozom!, mert Magyarországon nem minden lelkész volt besúgó és köpönyegforgató és csak igen kevesen voltak azok, akik ilyen hazugságokból jól éltek és helyezkedéseikkel anyagi előnyökre tettek szert: én magam is mindig arra törekedtem, hogy a szerencsétlen, hamisságokkal megvádolt és bátortalan, magukat védeni nem tudó lelkészeknek segítsek, és helyettük elmondjam azt, amit ők nem merészeltek, illetőleg, nem tudtak elmondani, ami azonban éppen úgy nyomta őket, mint az én lelkemet is. Ilyen érzülettel kritizáltam Káldy Zoltán gyenesdiási lelkészkonferenciai »nagy« diakoniateológiai előadásait is, és hasonló lelkülettel írtam meg azt az összeállítást is, melyben az érdeklődőknek pontosan elmondom, hogy D. Ordass Lajos püspököt miként szorították ki püspöki tisztségéből, és kényszerítették teljes visszavonulásra 1957-ben. 4. Megbotránkoztatott az, hogy aki így imádkozhat, s akit ilyen súlyos bűnök nyomnak, az minden bűnbánata mellett és ellenére a megnyitó zsinat elé mer állni és mindazt elmondani, amit ebben az imádságban elmondott: Honnan vette a bátorságot, hogy ezt tegye? 5. Mert ez már nem a bűnbánó ember alázatából fakadó imádság. Ez mérhetetlen pimaszság, valamint a zsinati küldöttek és a megnyitó résztvevőinek teljes lebecsülése és megvetése. - És megbotránkoztam, mert azzal, hogy a bűnöket »bánom és hazugságaimat visszavonom«, még nem lettek megkövetve mindazok, akikkel szemben e bűnök el lettek követve. De persze az imádságban felsorolt bűnök mind olyanok, hogy azokat a legjobb akarat mellett sem lehet jóvátenni. De meg lehet tenni azt, hogy mindazon tisztségekről, amelyeket az imádkozó még esetleg visel, lemond, és helyét, melyet méltatlanul töltött be, másnak, vagy másoknak átengedi. Ez a legkevesebb és egyben a legtöbb, amire bűnbánata, illetőleg gyónása őt kötelezi . . . Miután pedig engem már nem kötnek semmiféle egyházi, politikai vagy udvariassági szempontok, a fentieket háborgó lelkem részbeni megnyugtatása érdekében el kellett mondanom . . . Ezért semmi kifogásom nincs az ellen, hogy levelemet teljes egészében, vagy esetleg csak leglényegesebb részleteiben a szerkesztőbizottság közreadja.« Csengődy László, Tübingen (levélkivonat) 1. Bazüleiosz - Az isteni irgalom prédikátora A mai Törökországban levő Kappadókia szülötte, Cézárea, Konstantinápoly és Athén diákja, a hitehagyó Julianusz Aposztata diáktársa; palesztinai, Szíriái, mezopotámiai és egyiptomi aszkéták felkeresője, erősítője és szerzetességbe szervezője; cézáreai püspök; nyomortelepek lakónegyeddé változtatója; mindez együtt Bazüleiosz (latinosán Bazilius) egyházatya. Prédikátor volt: »Az evangélium szolgája vagyok és életemet annak hirdetésére szánom.« De még hogyan tette ezt! Nem csoda, ha az ókor legnagyobb szónokának tartják. A teremtésről szóló reggeli és esti prédikációi valódi igazgyöngyök, a szív melegét, a kultivált nyelvet és a hitvalló bizonyságtételt szerencsésen kötik egybe. Szónoki erényei mellett, állítólag a sokat dicsért milánói Ambróziusz is elbújhatott volna, s csak kevesen tudtak az ókorban olyan mélyen és megragadóan az isteni irgalomról prédikálni, mint ő. Lelkigondozó volt. Amikor látta a szétszórt aszkéták nyomorú sorsát, atyaként gyűjtötte össze őket közösségekbe, regulát adott nekik (Moralia, Aszketikon). Ám lelkigondozásának legfőbb formája a levélírás volt. Több, mint 300 levele maradt fenn. Nincs téma, amelyet levelei ne tárgyalnának: többségüket a vígasztalás, bátorítás, tanácsolás céljával írta. De papokat is intett, akiket tévtanítók környékeztek í $ í Tirana, Albánia. A Vatikán és Albánia közötti diplomáciai kapcsolatok felvétele után a pápa Diaz Ivan címzetes püspököt nevezte ki tiranai nunciussá. ❖ * * Hannover, Németország. »Istentiszteletet ezentúl minden hónap második vasárnapján tartunk. Bibliaórákat is tartunk havonta egyszer. Gyermekeknek havonta egyszer magyar »iskola«, magyar nyelvű foglalkozás indult. Az istentiszteletek után kis magyar könyvtárrá fejlesztendő »könyvasztal« lesz, ahonnan régebbi és újabb kiadású, magyar nyelvű könyveket lehet kölcsönözni.« meg. Botrányokat sikerült leveleivel megelőznie és a lelki tökéletesség útját is levélben írta le. Sőt a tudomány és hit viszonyát is tárgyalja, özvegyet vesz védelmébe, gazdagokat int a szegényekkel való törődésre. Levélíró művészete csúcsának tartják a pogány Libaniosszal való levélváltását! Igazi egyházfejedelem volt. Akarata ellenére tették meg cezáreai püspöknek, maga nem kereste volna a címet. De, ha rábízták, nagy gonddal vezette, látogatta a gyülekezeteket a legnehezebb időkben is. Amikor Valens római császár száműzetéssel fenyegette meg, büszkén fölajánlotta neki kopott ruháját, könyveit. Száműzetésre Ítélték, de soha erre sor nem került. Egy állami tisztviselő által megkívánt özvegynek menedéket adott. A prefektus a tisztvselő pártján volt, kihallgatásra rendelte be Bazüleioszt, amiről a város lakói hamar hírt szereztek. Munkások rohantak az utcára kalapáccsal, asszonyok fenyegették meg a prefektust, mire az nem tehetett mást, mint, hogy védelmet keresett - a vádlottnál. Agyondolgozta magát. Bazüleiosz legyengült szervezete 49 évesen fölmondta a szolgálatot. Kr. u. 379 január 1-én halt meg. Barátja, Nazianci Gergely püspök temette el e szavakkal: »Bazüleiosz arra tanított, hogy irgalmas szívünket Istennek kölcsönözzük, ahogy nekünk szükségünk van az isteni irgalmasságra.« + + + ». . . El ne csábítsanak idővel olyan gondolatok, hogy igyekezeted ellankadjon és meztelenül kelljen az erények kapuja előtt vacognod, a menny kapuján kívül . . . Csak az alázatban erősödés jelent haladó életet. A beképzeltség visszafele fejlődést és szégyent hoz. A kegyesség ismerete az alázat és szelídség ismerete. Az alázatos Krisztus követője, aki gőgös, szemtelen és szégyentelen, az az ördög utánzója. Légy Krisztus és ne az Antikrisztus követője, Istené és nem az ellenségeié, az Úré és nem a rabszolgáé, az Irgalmasé és nem az irgalmatlané . . .« (Bazüleiosz: A világ megtagadása és a lelki tökéletesség)
