Útitárs, 1992 (36. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 5. szám
Erős vár ÜT/TfíRS 2 »Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.« Zsolt 46, 2 Ez a zsoltár adott indítást Luther Mártonnak arra, hogy megírja az »Erős vár a mi Istenünk« kezdetű énekét. Luther életét ismerve megértjük, miért volt nagy hatással rá ez a zsoltár. Küzdelmeiben szembekerült az egyházi és világi hatalmakkal és tartósan életveszélyben volt. A zsoltár üzenete saját tapasztalatává vált: Isten a mi oltalmunk és erősségünk. Jól szemlélteti ezt az az eset, amikor Luther készül elhagyni wartburgi kényszermenedékét. Megköszöni a választófejedelem gondoskodását, de nem veszi tovább igénybe, mivel - úgymond - nagyobb oltalmazója van neki, akihez a választófejedelmet is szívesen beajánlja. Ez a hit és biztonság hatja át Luther énekét, amely sok nemzedék számára vált bátorítássá és hitvallássá. Szép szokás az, hogy magyar evangélikusok ennek az éneknek a kezdő sorával köszöntik egymást. Az lenne még szebb, ha a szokás megtelne személyes tapasztalattal és bizonyságtevés lenne az ajkunkon: Erős vár a mi Istenünk! Az oltalom és erősség mai megfelelője a biztonság. Egy pszichológus által készített ábrán, amely egy hatrétegű piramissal fejezi ki az ember életszükségleteit, a biztonság igénye közvetlenül a legalapvetőbb biológiai igények után következik. Éppen ezért döntő a számunkra, hogy találunk-e biztonságot és ha igen, hol, miben? Korunk válsága az, hogy az évszázadokon át biztosnak számító és biztonságot nyújtó falak leomlottak. Nincs mindenki által elismert politikai rend, a nemzeti hovatartozás elmosódott, a vallás oltalma alól a tömegek kiszakadtak, a régi erkölcsi normák erejüket vesztették, a tudományos szemléletek meginogtak. Nagykorú lett az ember és elvesztette mentsvárát, megnőttek a lehetőségei, de visszaél velük és elvesztette önmagát. Békére vágyik és mármár a fegyverkezésbe is belepusztul. Váci Mihály mindennél tömörebben írja le korunk emberének ellentmondásos, kiszolgáltatott helyzetét a »Huszadik század« c. versében: Ki értette így az embert,- és ily kevéssé önmagát? Nem volt még ily testvériség,- és soha ily nagy árvaság. A történelmet átpillantom,- sötét félelem egy napom. Múlt, jövő: - felmért, tiszta térkép; a jelen - tévesztő vadon. Nem szerették soha így egymást s nem gyűlölték egymást soha. Nem volt az ember még ily gyámolt, és soha ilyen mostoha. Ily biztonságban nem élt senki,- s kit fenyegetett ennyi vész? Nem tett még soha senki ennyit, s nem volt még tett, mely ily kevés. Félelmünkben, elhagyatottsági érzésünkben biztonságot és társpótlékot keresünk a pénzben, alkoholban, a szexualitásban, de primitív hiedelmekben és szokásokban is. így, akik nagy felvilágosultan kivontuk magunkat az Istennel való kapcsolatból, személytelen dolgoknak adtuk oda magunkat és személyiségünket azoknak az oltárain áldozzuk fel. Az az örömhír, hogy mindebből van menekvés, mert Isten erős vár, kipróbált segítség a nyomorúságban. Hozzá lehet menekülni, mint régi időkben az ellenség elől a várba. Isten eljuttathat arra a felismerésre, hogy nagyon szegény és árva vagyok kívülről és belülről fenyegetett, védtelen és hogy minden védekezésem és takaródzásom hiábavaló. Erre ébredt rá Dsida Jenő, a fiatal költő egyik este, amikor levetkőzött és úgy érezte, hogy elvesztette minden védelmét és pozícióját s csupán ember maradt, ... aki minden idegével lágy takaró s melengető vacok után sír és csak áll a nagy sötétben s meztelenül Isten előtt vacog. (Hálóing nélkül) Volt olyan ember, aki a hadifogságban tartott úrvacsorán értette meg konfirmációi igéjét: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok ... és megnyugvást adok nektek (Mt 11,28). Az oltalom az Atya karjában van, a megbocsátásban, a befogadásban. Ez az a békesség és biztonság, amit a világ nem adhat, de el sem vehet. Ez vette körül Luthert a wormsi birodalmi gyűlésen. Ez az oltalom veszi körül az Istenben bízó embereket, akik Dáviddal együtt vallják: Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy (Zsolt. 23,4). Ez az erős vár nyitva van a te számodra is! Joób Olivér »Hadd tomboljon a tenger; Krisztus szikláját, amelyen mi állunk, nem sodorhatja tova. Krisztus hajója, amely magában rejt bennünket, soha el nem süllyed. Mitől féljek? A haláltól? Nekem az élet Krisztus. A száműzetéstől? A föld mindenütt az Úré. Megvetem a világ borzalmait és kigúnyolom dicsőségét. Ne szomorkodjatok miattam: nem én voltam az első, de az utolsó tanítótok sem.« Luther levele az eperjesi magyar lelkészekhez. (Ev. Levéltár, Budapest) Aranyszájú János (354-407)
