Útitárs, 1992 (36. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 1. szám
Illúzió vagy erőforrás? Szomorú évet zárunk: az öbölháborúval kezdődött (január 17), és a horvátországi borzalmakkal végződött. Közben a nagy félelem: mi lesz a széteső szovjetbirodalommal? A Nyugat által csaknem megváltónak tartott Gorbacsov alakja eltűnt a történelem sülylyesztőjében. Az olasz és svájci rendőrség dúsított atom-kereskedelem nyomára bukkant viszont, amelyet a rettegett szovjet titkosrendőrség ügynökei mozgattak. Amikor e sorokat írom, már az új »cár«, Jelcin helyettese óv egy újabb diktatúrától, és Minszkben szó sem esett az éhező lakosság átteleltetéséről, annál több a külön-külön hadsereg felállításáról, s természetesen arról, hogy kinek a kezében lesz azok parancsnoksága. Az idők változtak, és a módszerek is. Ha Sztálinnak nem volt comme il faut valaki, deportáltatta vagy eltétette láb alól. Most a nagy világközvélemény nyilvánossága előtt zajlik kendőzetlenül a végső hatalomért folytatott harc. 1898-90-ben százezrével érkeztek a menekülők Erdélyből Magyarországra, most az atomjaira hulló Délszlávia kényszeríti menekülésre azokat, akik emberemlékezet óta ott éltek, küzdöttek és szenvedtek nem egyszer a határok ide oda tologatása és önkényes meghúzása miatt. Ebbe a nyomasztó világpolitikai káoszba zeng bele Jézus szava: »E világon nyomorúságotok van, de bízzatok, én legyőztem a világot!« (Jn 16,33). A mondat első felére keserves kényszernek engedve rábólintunk: igen, milyen igazat mondtál, Urunk! Persze nem volt nehéz ezt a félmondatot kimondania annak, akinek »nem volt hol fejét lehajtani«, - akinek a parányi élete emigrációval kezdődött kétszeresen is: először Galileából Júdeába, majd onnan Egyiptomba és vissza; akit irgalmatlan keménységgel büntettek meg, mert a világ megtapasztalt nyomorúsága ellen próbált szólni és tenni valamit. Igazad van, Uram, helyeslünk mi is. Nem fogyunk ki a nyomorból, akár AIDS-nek, akár háborúnak, akár afrikai éhínségnek, akár kábítószernek is hívják azt. Sokkal csendesebbek leszünk azonban, ha mondata második felét kell kimondanunk: »de bízzatok, én legyőztem a világot«. A Jézus-elleni kétezer éves zsidó ellenállás legfőbb érvére kell gondolnunk. Ők az ÓT és a zsidó hagyomány egy része alapján igenis messiásvárásra rendezkedtek be. Ha azonban ez a Messiás eljön, a béke legtágabb és legátfogóbb formáját kell megvalósítania. Ahogy a zsidó »salóm« kifejezés azt érzékelteti: nyugalom, jólét, emberek és népek közti egyetértés, azaz békesség. Két évezrede hallszik az ellenvetés: a ti Krisztusotok mindezzel adós maradt: azóta is dúlnak háborúk, pusztít a nyomor és a betegség, éhínség torzít el embereket a felismerhetetlenségig. így bízhatnak abban, akit Messiásnak tisztel a keresztyénség? De a Krisztus-követők tábora is kínosan járja körül ezt a kijelentést. Szép, ha még egyesek kitolják a végtelen jövőbe a salóm teljes megvalósulását, és a »még nem«-kényszerzubbony viselésére biztatnak. Ám a többség rezignált, és inkább tart azokkal, akik ilyen vagy olyan aktivitással akarják kikényszeríteni az egyenlőséget, az azonos jólétet, a háborútlan együttélést, a boldogság radikális szétosztását. Hogy a világtörténelem leggigászibb kísérlete, a szocializmus ugyanúgy öszszeomlott, mint amennyire nem valósult meg a szentágostoni civitas dei sem a földön, az sok »intellektuellt« (ó, hányán és hányszor élnek ezzel a szóval vissza!) még mindig nem tudott kiábrándítani. Maradjon meg Jézus esetleg jó erkölcsi példaképnek, de a mennyet mi hozzuk le a földre, hangzik a sokakat belelkesítő program. Vajon mire alapozhatta Jézus azt a kijelentését, hogy ő legyőzte ezt a világot? Azt gondolom, hogy mindenekelőtt nem a saját akcióira, fellépésére, hanem az Isten ígéretére. Az angyali üdvözlet mindhárom részét egyszerre kell kimondanunk és hinnünk: »Dicsőség a mennyben Istennek, a földön békesség és az emberekhez jóakarat« (Lk 2,14). Ugye, elfogadjuk, hogy a három összetartozik? S azt is bevalljuk, hogy az együttes megvalósítását alig is tartjuk fontosnak. Ám Isten ragaszkodik üzenete ilyen megértéséhez: nem lehet egyedüli célunk, hogy Isten kapja meg a Neki kijáró dicsőséget. Éppannyira nem lehet az se célunk, hogy Nélküle legyen nekünk békességünk. És az emberekhez való, meg oly komolyan vett jóakarat is csődöt mond, ha nincs béke a földön és dicsőség a mennyben. Az teszi, többek között, naggyá Jézus művét, hogy Ő mindhármat szolgálta. Győzelemről csak ott lehet szó, ahol Isten, a világ és az emberiség harmóniában él egymással. Jézus ennek megteremtette az alapját, a lehetőségét. ÚT/TfíRSm Scholz László: Esztendő fordulón Évtizedszámra függ szobánk falán egy régi kép, szőtt kép: gobelin, aranyozott keretben - mely közben megfakult -középütt egy ovális vonal zár teret s azon belül színes fonállal szőve maga a kép: kehely s kereszt s köztük az aranysárgából alig kitetszön halványkék, stilizált horgony. Ki sző ma már ilyesmit? Micsoda régimódi kézimunka! Avulóban a jelentése is: hit, remény, szeretet - ma már a falakon sincsenek. S ahol még függ a kép, nem hamisságot takat-e? Nem sodródtunk-e mind bele tömegesen a kor gyülötetébe minden másféle ember iránt? És nem büszkélkedik-e hetykén bús nemzedékünk nyílt hitetlensége? S a legfájóbb, hogy mindez már nem is fáj. Temérdek ínségünkben mégis egy valami mintha keserítne: az, hogy ijesztőn szűkölködünk reménység nélkül! »Legnagyobb a szeretet« - zengi a himnusz csúcsán az apostol s vele a keresztyénség. Én sem kétlem, igaz kinyilatkoztatás. Hit, remény, szeretet, kell mind a három, új esztendőnkbe lépve újonnan előkeresnünk kellene mind a hármat bármi áron, lelki tusakodásban magunk legyőzve, mert egyik nélkül sem állhat fenn ép világ! Jóllehet rendhagyón, szokatlanul - mégis legyen szabad ma azt kiáltanom, s oly hangosan, hogy távoliak is megértsék: Testvéreim! jövönkbe lépve, most ez órán legnagyobb a reménység! Vö. lKor. 13,13. 1987Szilveszterén Egész életművét tagadnánk meg, ha nem vennénk észre, hogy ezzel a vitatott mondatával az Ő golgotái kereszthalálára is utalt. Mert, bár azt a keresztet gonosz kezek állították föl, de ezeknek semmi hatalma nem volt tovább afölött, amit ez a kereszthalál eredményezett. »Láttam a Sátánt, mint egy villámot, lehullani az égből« - mondta egyik víziójában (Lk 10,18). Ez pedig a másik oldalról való győzelem bejelentése. Csak az innen nyert erővel lehet Istent dicsőíteni, a békét szolgálni és az emberek közötti jóakaratot táplálni. Mert, aki mindháromra képes az Úr erejével, az olyan mély tapasztalatokat szerez, hogy egy pillanatig sem kételkedik Jézus szava igazában: »de bízzatok, én legyőztem a világot!« G. I.
