Útitárs, 1992 (36. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 4. szám
UT/TRRSm A világetosz nagy álma Prof. Hans Küng Budapesten Aki az iszonyatos szarajevói bombázások napjaiban a »Világvallások, világerkölcs és világbéke« címmel alig pár kilométerre a szerb-horvát határtól előadásra vállalkozik, nehéz fába vágja a fejszéjét - vagy félvállról veszi a feladatát. Miután Hans Küng rk. lelkész (tübingeni teológiai tanár, akitől Róma megvonta a tanítási megbízatást) két előadását Budapesten meghallgattam, nagy elvárásaimra enyhe csüggedés, mondhatnám bosszúság következett. A június 9.-i, délutáni előadása a nemteológus szakközönség számára volt tervezve, a pesti Újvárosházba viszont alig negyvenen gyűltek össze, hogy a világhírű professzort hallgassák, és a vendéglátó városatyák is igencsak távollétükkel tündököltek. A fenti témát Küng professzor a volt osztrák-magyar monarchia népességi öszszeszövődése hosszas ecsetelésével kezdte, mindezzel a jugoszláviai helyzetet bevezetve. Azt is megemlítette, hogy Szerbia jelentős magyar kisebbséggel rendelkezik-mintha ez a jelenlevő hallgatóság előtt nem volna egészen tiszta. A vallási megosztottság nyugat és kelet (róm. katolikus-ortodox) határvonalán nagy felelősséget ró az egyházakra, hiszen nem tettek semmit annak érdekében, hogy a polgárháborút megakadályozzák. Bezzeg, ha korábban találtak volna lehetőséget a párbeszédre, a második világháborús rémtettek megvallására és bocsánatkérésre - lám: a franciák és a németek »Erbfeindschaft«-ja is az egyházak bűnvallásából kiindúlva szűnt meg. Ma egyik fél sem képzelheti el, hogy ez a két nép ismét fegyverrel rohan egymás torkának. Persze a jugoszláv térségben mohamedánok is élnek - és vallási, felekezeti hátterű villongások, gyűlölködések szerte a világon bőven vannak. Ezután az előadó végre áttért tulajdonképpeni mondanivalójára. De aki valami forradalmian újat várt, az csak csalódhatott: Küng szerint a »világetosz« programját kellene megvalósítani és ezzel a konfliktusokat megoldani segíteni; a világetosz kialakításában az egyházak, a világvallások nagy szerepet vállalhatnak a nem-hívőkkel együtt: t. i. minden nagy világvallás, akármennyire is különbözik dogmáiban, istenképében, előírásaiban, - öt etikai alapkövetelést állít (és ezekkel a nem-hívők is egyetértenek): 1. Ne ölj meg ártatlant. 2. Ne lopj és ne korlátozd a másik jogait. 3. Tiszteld szüléidét. 4. Tartózkodj a szexuális kicsapongástól és ne törj házasságot. 5. Ne tedd azt másnak, aminek te sem örülnél, ha veled így cselekednének. Ezek után a nagy általánosságban megfogalmazott mondatok után csak kettős felhívását tette közzé az előadó, amelyekben buzdította a hívőket az egyházak és a világvallások közötti megbékélésre, majd a hívő-nem-hívő koalícióra. A 15-perces plénum kérdés-felelet rituálja is az előadás semmitmondó voltát tükrözte. A legbiztatóbbnak még az a bejelentés tűnt, hogy este, a Ráday kollégiumban, teológus szakközönség előtt beszél Küng a »re-evangelizáció«ról és »a keresztyénség európai feladatáról«. A Ráday kollégium díszterme szépen megtelt, annak ellenére, hogy egy felekezeti újság sem hirdette az előadást, sőt, a német követség is csak aznap értesült a rendezvényekről. A nekifutás ismét hosszadalmas volt. Küng részletesen ecsetelte, hogy a szocializmus, mint államforma, elbukott (»ezt maguknak nem kell külön magyaráznom«), de tévedés volna azt hinni, hogy a kapitalizmus győzött volna és természetesen a (német mintájú) szociális piacgazdasági demokrácia az alkalmas modell. Fejtegetésével végül is arra akart kilyukadni, hogy mind az államformát, mind az egyház »paradigmáját« illetőleg előre kell lépni, mert a hátrapillantgatás, a visszafordulás régi »paradigmákhoz« káros, és a pillanatnyi követelményeknek nem megfelelő. Nem részletezte, hogy mit ért pontosan »paradigma« alatt, de - ismét hosszadalmasan - bemutatta, hogy hány paradigmaváltáson ment már végig Krisztus egyháza: kezdve a zsidó hátterű paradigmával, a görög-hellénen, a rómailatinon, a reformátorin keresztül egészen a felvilágosodás-korabeli »modern« paradigmáig. Ebben a sorban a keresztyén felekezetek itt-ott lemaradtak - az ortodox egyházak a göröghellén paradigmában, a katolikusok a római-latinban és a protestánsok a reformáció kezdeteiben. A katolikus egyház a 2. Vatikáni Zsinattal ugyan nagy lépést tett a mai, poszt-modern világ kihívására, de belül, főleg ami a Kiscserkész-avatás Stuttgartban. A 81. sz. Dobó István cserkészcsapat a helyi magyar protestáns és katolikus gyülekezetekkel együtt ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. cölibátust, a terhességmegszakítást és a fogamzásgátlást illeti, középkori maradt. A pápai csalatkozhatatlanság dogmája a mai, poszt-modern ember számára érthetlen és megbotránkoztató. De a protestáns egyházak egyes körei sem »up-to-date«-ek, mert nem emésztették meg Kopernikus, Darwin és Freud tanait. Tehát új paradigmát kell találni az egyházak számára - és ez a feladat nincs megoldva a régi megoldások fölmelegítésével. Egyes teológusok ezt a kihívást már a századforduló óta, pontosabban az 1. világháború óta kezdték felfedezni. Küng itt Barth Károlyt említette; nekem spontán inkább Paul Tillich jutott eszembe, aki sokkal inkább próbálkozott a mai ember tudományos nyelvezetével, fogalmaival és világképével hirdetni a bibliai üzenetet. Küng szerint a mai paradigmaváltással együtt járna az első előadásban kifejtett világethosz kifejlesztése: a hívők egyházközti koalíciója és a nemhívők és hívők összefogása az öt erkölcsi alaptétel bázisán. A saját egyháza változását illetően Küng reményét fejtette ki, hogy jön egy XXIV. János, aki XXIII. János munkáját befejezi - vagyis a keresztyén egyházak egyességét a kölcsönös kiátkoz ások és a cölibátus felfüggesztésével lehetővé teszi. Erre a mai pápa nem képes. Összegezve az az érzésem, hogy erről a témáról lehetett volna sokkal töb------------»
