Útitárs, 1991 (35. évfolyam, 1-6. szám)
1991 / 4. szám
ÚT/TftRS Elszalasztott alkalmak Szerencsétlenségemre úgy adódott, hogy két egymásutáni vasárnap két különböző templomban két prédikátor két különböző prédikációját hallhattam Jézusnak a gazdag és a Lázárról elmondott történetéről. És most bevallom, hogy egy harmadikat nehezen tudnék elviselni, különösen akkor nem, ha az is leragadna a történet első verseinél! Megdöbbentett, ahogy a két prédikátor tudálékosan és dilettánsán próbálta megrajzolni a szegénység és a gazdagság képét. Azt állította az egyik, hogy milyen boldog volt Lázár a szegénységében. A másik szerint a gazdag elsáncolta magát a palotájába, a kéregetők elől védelmet keresve. A szegényt sajnálták az arra járók, s ez láthatóan jól eshetett neki, míg a gazdagot magányossá és boldogtalanná tette volna a gazdagsága. Az egyik szerint olyan mindegy, milyen úton-módon lesz gazdag a gazdag, fontos a gazdagsághoz való helyes viszonyulása. Aztán jöttek a morális jótanácsok: a gazdagnak a vagyonát meg kellett volna osztania Lázárral. Lázárnak a barátaival minél többször oda kellett volna vitetnie magát a gazdag kapuja elé. Majd nagy ugrás a mába: örmény földrengéskárosultak, a szétesőben levő Szovjetunió népei, a kurd menekültek, a bangladesi árvízkárosultak vádolnak bennünket, itt a Szövetségi Köztársaságban, mert »bűnösen gazdagok« vagyunk. Sokat kell még tanulnunk, hogy az osztozkodást a rászorulókkal jól csináljuk. (Közben eszembe jutnak a nem csekély milliók, amelyekkel pl. az egyházak szinte szünet nélkül megpróbálnak bajokat orvosolni szerte a világban. A magasszintű német adakozás-kultúra, amely kialakulóban van és egyre fejlődik, stb . . . Eszembe jut aktív lelkészkedésem legcsodálatosabb berendezkedése, a »Pfarrerkäßle«, amely nemcsak hogy 17 év alatt soha üres nem lett, de a belőle vett pénzekkel igen sok jót tehettünk - pl. brazíliai árvagyerekekért. Nem is beszélve a pár éve ezertonnaszámra Lengyelországba, idén pedig az éhező szovjetlakosságnak küldött Care-csomagokról . . .) Biztos, hogy ez az adakozás-kultúra még nem érte el a tökéletességet. De hogy azt örökös nyavalygás, szemrehányás és bűnbakkeresés a szószékről jobban elősegíti, azt meg kell kérdőjelezzem! Ám nem az eddig elmondottak késztettek most írásra. Elvégre lehet vita közöttünk a gazdagságról és a szegénységről, a kettő egymáshoz való viszonyáról is. Boszszankodtam, mert mind a két prédikátor leragadt e kettő rossz elemzésénél. Vagyis visszaesett annak az egyiptomi mesének a szintjére, amelyből Jézus a mondanivalója keretét kölcsönözte: volt egyszer egy gazdag . . . egy szegény, akik a mese szerint helyet cseréltek a túlvilágon Ozirisz isten parancsára. A zsidó rabbik is szerették ezt a mesét és nem győzték variálni. Mégpedig, mint a józan ész bölcsességének megfelelő igazságot. No de hát, Jézus ezt a keretet teljesen más tartalommal töltötte meg, amikor az embernek a vagyonhoz való viszonyáról úgy beszélt, hogy az az örökéletére is kihatással van. A két prédikátor viszont ezt lefokozta az ember-ember síkjára, s ezért volt lapos, üres és moralizáló csupán a mondanivaló kicsengése. Persze igaz, hogy Lk 16,19-31 olyan történetet mond el, amelyet mindig is szívesen félremagyaráztak az irásmagyarázat története folyamán. A gazdag és Lázár esete nem példázat, hanem amolyan mintaelbeszélés. Már a 12. században élt Manducator Péter is »exemplum«-nak nevezte. Ezt a jellegét sokan felfedezték azóta is. Nem felejthetjük el, hogy mennyire komolyan vették minden idők spiritisztái: vele igazolták, hogy kapcsolatlétesítés lehetséges a föld és a túlvilág, sőt a pokol és a menny között. - Nagyra értékelik minden idők moralistái is: itt szegény - ott üdvözült; itt gazdag - ott gyötrődő. Erre a szakaszra alapozták elsősorban a kései középkorban Lehetőség . . . Nem régen a paksi temető kapuját láthatták kedves olvasóink. Most az evangélikus templom fényképét tekinthetik meg. Isten több mint száz év után először ad lehetőséget a gyülekezetnek a külső teljes renoválásra. A tönkrement bádoglemez-borítást is lecseréljük tartósabb, szebb rézlemezre. Óriási lehetőség ez, hogy Istennek kifejezzük hálánkat ezért a templomért, az ősök hűségéért. Szabad követnünk elődeinket önfeláldozásban, adakozásban, reménységben. A teljes felújítás megközelíti a 12 millió forint összeget. A fele már megvan. A másik felének megszerzéséhez kérjük minden jószívű, Istennek hálás, adakozó testvérünk segítségét. Az adóvisszatérités érdekében bizonylatot tudunk küldeni. Információ beszerezhető Brebovszky János lelkésztől, vagy a magyarországi 75-10-320 számon. kialakult »tisztítótűz« tanítását: »Ábrahám kebele« a megtisztítás és az utolsó ítélet várásának helye - a pokol pedig a »halottak szomjázásáé«, ahogy azt a neves vallástörténész, Mircea Eliade nevezte el. - De a vulgáris és ma is eleven megtorlás - és jóvátételhit sokféle fajtája is erre a történetre hivatkozik. Akárcsak a teljes halál vallói: Ábrahám nem küldheti vissza a földre Lázárt, mert meghaltak s ebben a halálban mindketten teljesen megsemmisültek. Nincs többé visszatérés! Végül azt is ell kell mondani, hogy minden időben, igy ma is, akadnak, akik ezt a történetet is el akarják spiritualizálni, azaz az emberi lélekben végbemenő folyamatokra alkalmazni. Ezek az irányok ma is virulensek és bűvkörükbe vonják az embereket. Nem gondolom, hogy ezt tudják, vagy meggondolták az én prédikátoraim! Hiszen akkor nem adták volna át nekik ilyen megalkuvó módon a terepet. S nem bíbelődtek volna a szegénység és gazdagság dilettáns elemzésével. Hogy is mondta azt egyik megboldogult professzorom? »A szószék nem arra való, hogy akármit beszéljenek rajta, anélkül, hogy mondanának is valamit!« Két elszalasztott alkalom tanúja voltam. A budapesti Ev. Életben olvastuk: »Jún. 14-én, pénteken d. u. fél 5 órakor a Teol. Akadémia dísztermében tartják meg Pósfay György lelkész doktori diszszertációjának nyilvános megvédését . . .« Reméljük, sikerül a megvédés. Amihez, nagy örömmel, olvasóink is Isten áldását kérik. Gratulálunk a tudós doktornak! 6----e----e----e----e----0----© »Bach-élmények« Június 3-9 között a Nemzetközi Bach Akadémia a Deák-téri evangélikus templomban rendezte meg a 2. Budapesti Bach-hetet. élmény volt az általában zsúfolt templomú rendezvénysorozat. - Méltatásához nem tudok hozzászólni, de két élményemet leírom. A Concentus Hungaricus estjén két tinédzser fiú és egy lány ült mögöttem. Az egyik fiú »szakember« lehetett, mert szakadatlanul a jólértesült bennfentes modorában oktatott. Amikor pedig a 4. Brandenburgi verseny után fölment a prédikátor a szószékre, igen meghökkent. Majd társainak ezt mondta: »Remélem, ez most nem akarja a muzsikát, mint istenbizonyítékot behozni?! . . .« - A Fasang-család hangversenyén viszont egy idős házaspár ült előttem. A hölgyet láthatóan nem érdekelte a muzsika, a szikár, magas úr viszont egyre verte az ütemet, sőt kezével utánozta a zongorajátékot. Közben pedig ilyen szakvéleményt harsogott a hölgy fülébe: »Nagyon behallatszik a felső kvint, annak nem lenne szabad . . .« oooooooooooooooooooooo !
