Útitárs, 1990 (34. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 1. szám
UT/TfíRS QL Küldetés menekültügyben Stuttgartba látogatott el és a helyi Magyar Prot. egyházközségben előadást tartott november végén Bolla Árpád rákospalotai lelkész, a Magyarországi Evangélikus Egyház menekültügyi munkájának vezetője. Az Útitárs riportere néhány kérdésre kért választ tőle. Útitárs: Mi szél hozott ide? Bolla: A Magyarországi Egyházak Diakóniai Munkáját Segítők Baráti Köre, amelynek vezetője, a nálunk jól ismert Dehlinger NSZK-beli evangélikus lelkész hívott meg, hogy az itteni gyülekezetekben beszámolót tartsak menekültügyi szolgálatunkról. Dehlinger lelkész úr munkatársaival idén már harmadszor járt hazánkban. Néha négy kamion ruhával, használati eszközökkel és felszerelési tárgyakkal érkezett, hogy szeretetszolgálatunkat segítse. Vele utaztam Langenburg-Unterregenbach gyülekezetébe. Az volt a véleménye, hogy találkoznom kell az adományozókkal. Ütitárs: Sikerült ez a terv? Bolla: Jóleső érzés volt találkozni az adakozókkal. Több gyülekezetben tarthattam beszámolót és köszönhettem meg az adományokat. Többek között a stuttgarti magyar protestáns gyülekezetben is, ahonnan a munkánk kezdete óta már négyszer jött használtruha-szállítmány és nagyobb pénzösszeg is. Külön öröm volt számomra, hogy a heilbronni Regionális Rádióállomás interjút készített velem és Tekus Ottó győri lelkésztársammal. Útitárs: Mire van jelenleg szükségetek? Bolla: Ruhaféle van bőven, élelmiszergondok nincsenek otthon, a Romániából érkező gyógyszerigényeket is ki tudjuk elégíteni. Pénzünk viszont nagyon kevés van. Egyházunk az elmúlt két évben 6 és fél millió forinttal járult hozzá menekültügyi szolgálatunk kiadásaihoz. Menekültügyi központot kellett kialakítani Rákospalotán (1152 Budapest, Beller Imre u. 91a). Ugyancsak itt most készült el egy alagsoros, kétszintes ház, amely az átmenetileg orvosi kezelésre érkező erdélyieknek szállást nyújt. A belső berendezés és a közművesítés azonban még hátravan. Emellett a segélykérők száma sem csökken. Útitárs: Kérünk néhány statisztikai adatot. Bolla: Eddig 30 ezer fő érkezett Romániából, akit számba vettek a magyar hatóságok. A havi átlagos beáramlás 1200-1300 személy. Ezek nemzetiségi megoszlása az októberi adatok tükrében: 278 szász, 751 román és 178 magyar. Ezek közül egyházunk két év alatt több mint 10 ezer menekültnek nyújtott segítséget. Útitárs: Néhány tipikus eset érdekelne bennünket. Bolla: A menekültek legtöbbje sérült ember. Romániában beléjük ivódott a félelem, a bizalmatlanság és a vallástalanság is. Viszont a hajszálnyi reménybe is belekapaszkodnak. Sokszor okoznak csalódást is. Emlékszem arra a fiatalemberre, aki nehezen várja, hogy sikerüljön a családegyesítés. Pilisről fel is kínálnak neki lakáslehetőséget. Leutazik, megnézi, tetszik is neki a tálcán kínált lehetőség. De soha többé nem jelentkezik. - Van, amikor megkísérlik a lehetetlent. Férj-feleség érkezik gyermekei nélkül augusztusban. Az édesanya novemberben visszaszökik, mert nem bírja ki a gyermektelenséget. Elfogják, kihallgatják órákon át. S mikor elmondja, hogy semmi mást nem akar, csak a gyermekeiért jött, a milicisták összenéznek és elengedik, mert hiszen »nem normális ez az asszony«. Mire hajnallik, az asszony már újra magyar területen van - gyermekeivel együtt. Van, aki csak egy bizonyos időre jön, mert betegét menekíti a magyar kórházba. Hiszen odaháza főleg az idős betegek orvosi és gyógyszerellátása katasztrófális. Egy apa hozta el vesebeteg gyermekét így át, s a gyermek püspökünk segítségével jut új veséhez. A gyermekével visszatérő apa nem maradt hálátlan: köszönetképpen tataroztatta a falujabeli evangélikus templomot. Útitárs: Persze volt dolgotok az elmúlt hónapokban nemcsak Erdélyből jött németekkel! Bolla: Igen, már augusztus közepén megindult a keletnémetek áramlása hazánkba. A kormány néhány nap alatt döntött és megnyitotta az osztrák-magyar határt. Útitárs: Hadd emlékeztessek itt a nyugatnémet külügyminiszter budapesti látogatásakor elmondott szavaira: Magyarországtól senki sem vitathatja el azt a történelmi tényt, hogy először nyitott rést az öröknek hitt vasfüggönyön. Bolla: Persze félelmünk az is, hogy az NDK-ból és pl. a Szovjetunióból százezrével hazatelepülök ügye nem szorítja-e háttérbe a mi munkánkat? Útitárs: Nem kétséges, hogy a németeknek pl. Lengyelországgal szemben rossz a lelkiismeretük, ezért léphetnek föl velük szemben a lengyelek szinte hihetetlennek tűnő anyagi követelésekkel. Ezzel szemben egyszerűen regisztrálják, hogy Magyarország sem az NSZK, sem az USA kormányával szemben nem támasztott ilyen követeléseket. Viszont éppen a mi feladatunk az, hogy mind a vasfüggöny megnyitásának, mind az NDK-menekültsereg segélyezése és gondozása elintézésének módját ne felejtsék el se a németek, se a nyugati közvélemény. De azt is megkérdezem, hogy sikerül-e az általatok gondozottak közül egyeseknek nyugati vagy tengerentúli országokba kijutni? Bolla: Az említett 30 ezer személy közül harmadik országba távozottak száma 2549. Ebből volt 1112 szász, aki természetesen az NSZK-ba jött. A maradék többsége román. Ebből is látszik, hogy többezer román tartózkodik ma Magyarországon, aki szeretne továbbvándorolni, de nincs ország, amelyik befogadná őket. Útitárs: Ehhez sajnos, én is tudnék egy példával szolgálni. Az NSZK-ba kijövőknek nagyon nehéz a helyzetük. Két éve szökött ide Erdélyből, család nélkül egy fiatal édesapa. Végre röviddel ezelőtt a román hatóságok kiengedték háromtagú családját. Ugyanazon a napon érkezett meg a család az Orient Expresszel és a német hatóságok döntése arról, hogy a férfi politikai menekültjog iránti kérését elutasították. Kétségbeesésében az USA konzulátusára futott, hol arra hivatkozott, hogy rokonai vannak már ott, ő is szeretne oda kivándorolni. Azzal utasították el, hogy az USA-ba román nem vándorolhat be. De kérem, én tulajdonképpen magyar vagyok - magyarázta. A válasz: sajnáljuk, román papírjai vannak. Van-e lehetőségetek arra, hogy az Erdélyben maradiakon segítsetek, hiszen a természetes az lenne, hogy otthon maradjanak? Bolla: Sem a magyar állam, sem az egyházak nem tudnak az otthonmaradottaknak segíteni. Az Erdélybe látogatók azonban mindig szívesen vállalják, hogy átvisznek gyógyszert, élelmiszert. Ez azonban nem minden esetben sikerül. Nemrég tért vissza dolgavégezetlen egy osztrák turista autóbusz, mert a román hatóságok nem engedték be az országba. Az erdélyiek megsegítésére szánt adományaikat a mi központunkban adták le, azzal a kéréssel, hogy a ruhákat mi osszuk ki, a gyógyszert pedig mégiscsak próbáljuk meg eljuttatni Erdélybe. Útitárs: Köszönjük a beszélgetést. Egy Istenünk és egy Urunk van, Egy testnek tagjai vagyunk. Egyek legyünk minden dolgunkban, Közös legyen minden bajunk. Ne tekintsünk magunkra csak: Szemeink mást is lássanak. Ne tagadjuk meg soha mástól Támogató testvérkezünk, Még akkor sem, ha hálát attól E földön nem remélhetünk. Az igazi felebarát Másoknak is nézi javát. (Ev. énekeskönyv 447.)
