Útitárs, 1990 (34. évfolyam, 1-6. szám)

1990 / 1. szám

UT/TfíRS QL Küldetés menekültügyben Stuttgartba látogatott el és a helyi Ma­gyar Prot. egyházközségben előadást tar­tott november végén Bolla Árpád rákospa­lotai lelkész, a Magyarországi Evangélikus Egyház menekültügyi munkájának vezető­je. Az Útitárs riportere néhány kérdésre kért választ tőle. Útitárs: Mi szél hozott ide? Bolla: A Magyarországi Egyházak Dia­­kóniai Munkáját Segítők Baráti Köre, amelynek vezetője, a nálunk jól ismert Dehlinger NSZK-beli evangélikus lelkész hívott meg, hogy az itteni gyülekezetekben beszámolót tartsak menekültügyi szolgála­tunkról. Dehlinger lelkész úr munkatársai­val idén már harmadszor járt hazánkban. Néha négy kamion ruhával, használati esz­közökkel és felszerelési tárgyakkal érke­zett, hogy szeretetszolgálatunkat segítse. Vele utaztam Langenburg-Unterregen­­bach gyülekezetébe. Az volt a véleménye, hogy találkoznom kell az adományozókkal. Ütitárs: Sikerült ez a terv? Bolla: Jóleső érzés volt találkozni az adakozókkal. Több gyülekezetben tarthat­tam beszámolót és köszönhettem meg az adományokat. Többek között a stuttgarti magyar protestáns gyülekezetben is, ahon­nan a munkánk kezdete óta már négyszer jött használtruha-szállítmány és nagyobb pénzösszeg is. Külön öröm volt számomra, hogy a heilbronni Regionális Rádióállomás interjút készített velem és Tekus Ottó győri lelkésztársammal. Útitárs: Mire van jelenleg szükségetek? Bolla: Ruhaféle van bőven, élelmiszer­gondok nincsenek otthon, a Romániából érkező gyógyszerigényeket is ki tudjuk elé­gíteni. Pénzünk viszont nagyon kevés van. Egyházunk az elmúlt két évben 6 és fél millió forinttal járult hozzá menekültügyi szolgálatunk kiadásaihoz. Menekültügyi központot kellett kialakítani Rákospalotán (1152 Budapest, Beller Imre u. 91a). Ugyancsak itt most készült el egy alagso­­ros, kétszintes ház, amely az átmenetileg orvosi kezelésre érkező erdélyieknek szál­lást nyújt. A belső berendezés és a közmű­vesítés azonban még hátravan. Emellett a segélykérők száma sem csökken. Útitárs: Kérünk néhány statisztikai ada­tot. Bolla: Eddig 30 ezer fő érkezett Romá­niából, akit számba vettek a magyar ható­ságok. A havi átlagos beáramlás 1200-1300 személy. Ezek nemzetiségi megoszlása az októberi adatok tükrében: 278 szász, 751 román és 178 magyar. Ezek közül egyhá­zunk két év alatt több mint 10 ezer mene­kültnek nyújtott segítséget. Útitárs: Néhány tipikus eset érdekelne bennünket. Bolla: A menekültek legtöbbje sérült ember. Romániában beléjük ivódott a féle­lem, a bizalmatlanság és a vallástalanság is. Viszont a hajszálnyi reménybe is beleka­paszkodnak. Sokszor okoznak csalódást is. Emlékszem arra a fiatalemberre, aki nehe­zen várja, hogy sikerüljön a családegyesí­tés. Pilisről fel is kínálnak neki lakáslehető­séget. Leutazik, megnézi, tetszik is neki a tálcán kínált lehetőség. De soha többé nem jelentkezik. - Van, amikor megkísérlik a lehetetlent. Férj-feleség érkezik gyermekei nélkül augusztusban. Az édesanya novem­berben visszaszökik, mert nem bírja ki a gyermektelenséget. Elfogják, kihallgatják órákon át. S mikor elmondja, hogy semmi mást nem akar, csak a gyermekeiért jött, a milicisták összenéznek és elengedik, mert hiszen »nem normális ez az asszony«. Mire hajnallik, az asszony már újra magyar terü­leten van - gyermekeivel együtt. Van, aki csak egy bizonyos időre jön, mert betegét menekíti a magyar kórházba. Hiszen odaháza főleg az idős betegek orvo­si és gyógyszerellátása katasztrófális. Egy apa hozta el vesebeteg gyermekét így át, s a gyermek püspökünk segítségével jut új ve­séhez. A gyermekével visszatérő apa nem maradt hálátlan: köszönetképpen tataroz­­tatta a falujabeli evangélikus templomot. Útitárs: Persze volt dolgotok az elmúlt hónapokban nemcsak Erdélyből jött néme­tekkel! Bolla: Igen, már augusztus közepén megindult a keletnémetek áramlása ha­zánkba. A kormány néhány nap alatt dön­tött és megnyitotta az osztrák-magyar ha­tárt. Útitárs: Hadd emlékeztessek itt a nyu­gatnémet külügyminiszter budapesti láto­gatásakor elmondott szavaira: Magyaror­szágtól senki sem vitathatja el azt a törté­nelmi tényt, hogy először nyitott rést az öröknek hitt vasfüggönyön. Bolla: Persze félelmünk az is, hogy az NDK-ból és pl. a Szovjetunióból százezré­vel hazatelepülök ügye nem szorítja-e hát­térbe a mi munkánkat? Útitárs: Nem kétséges, hogy a németek­nek pl. Lengyelországgal szemben rossz a lelkiismeretük, ezért léphetnek föl velük szemben a lengyelek szinte hihetetlennek tűnő anyagi követelésekkel. Ezzel szemben egyszerűen regisztrálják, hogy Magyaror­szág sem az NSZK, sem az USA kormányá­val szemben nem támasztott ilyen követelé­seket. Viszont éppen a mi feladatunk az, hogy mind a vasfüggöny megnyitásának, mind az NDK-menekültsereg segélyezése és gondozása elintézésének módját ne felejtsék el se a németek, se a nyugati közvélemény. De azt is megkérdezem, hogy sikerül-e az általatok gondozottak közül egyeseknek nyugati vagy tengerentú­li országokba kijutni? Bolla: Az említett 30 ezer személy közül harmadik országba távozottak száma 2549. Ebből volt 1112 szász, aki természetesen az NSZK-ba jött. A maradék többsége ro­mán. Ebből is látszik, hogy többezer román tartózkodik ma Magyarországon, aki sze­retne továbbvándorolni, de nincs ország, amelyik befogadná őket. Útitárs: Ehhez sajnos, én is tudnék egy példával szolgálni. Az NSZK-ba kijövők­­nek nagyon nehéz a helyzetük. Két éve szökött ide Erdélyből, család nélkül egy fiatal édesapa. Végre röviddel ezelőtt a román hatóságok kiengedték háromtagú családját. Ugyanazon a napon érkezett meg a család az Orient Expresszel és a német hatóságok döntése arról, hogy a férfi politikai menekültjog iránti kérését elutasí­tották. Kétségbeesésében az USA konzulá­tusára futott, hol arra hivatkozott, hogy rokonai vannak már ott, ő is szeretne oda kivándorolni. Azzal utasították el, hogy az USA-ba román nem vándorolhat be. De kérem, én tulajdonképpen magyar vagyok - magyarázta. A válasz: sajnáljuk, román papírjai vannak. Van-e lehetőségetek arra, hogy az Er­délyben maradiakon segítsetek, hiszen a természetes az lenne, hogy otthon marad­janak? Bolla: Sem a magyar állam, sem az egyházak nem tudnak az otthonmaradot­taknak segíteni. Az Erdélybe látogatók azonban mindig szívesen vállalják, hogy átvisznek gyógyszert, élelmiszert. Ez azon­ban nem minden esetben sikerül. Nemrég tért vissza dolgavégezetlen egy osztrák tu­rista autóbusz, mert a román hatóságok nem engedték be az országba. Az erdélyiek megsegítésére szánt adományaikat a mi központunkban adták le, azzal a kéréssel, hogy a ruhákat mi osszuk ki, a gyógyszert pedig mégiscsak próbáljuk meg eljuttatni Erdélybe. Útitárs: Köszönjük a beszélgetést. Egy Istenünk és egy Urunk van, Egy testnek tagjai vagyunk. Egyek legyünk minden dolgunkban, Közös legyen minden bajunk. Ne tekintsünk magunkra csak: Szemeink mást is lássanak. Ne tagadjuk meg soha mástól Támogató testvérkezünk, Még akkor sem, ha hálát attól E földön nem remélhetünk. Az igazi felebarát Másoknak is nézi javát. (Ev. énekeskönyv 447.)

Next

/
Thumbnails
Contents