Útitárs, 1990 (34. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 6. szám
űmfíHsm______ Új(?) kérdések, régi(?) felelet 3. Krisztus igen - de kell-e még ahhoz az egyház? Legyünk őszinték: nem feltétlenül kell az egyház! Elég csak annak kétezeréves történetét vizsgálnunk ahhoz, hogy ne essünk rajongásba. Eretneküldözések és kereszteshadjáratok, belső villongások és szakadások, kölcsönös kiátkozások és szeretetlen hódítások - mind-mind nagy szeplők az egyház arcán, amelyeket nem lehet csak úgy letagadni. De különben se biztos, hogy az a Jézus Krisztus, aki szertejárt prédikálva és gyógyítva és az Isten országát a földre hozva, ténylegesen akart-e egyházat alapítani? Hogy is gúnyolódott valaki erről? »Jézus Krisztus meghirdette az Isten országa eljöttét, de ehelyett jött az egyház.« Meg azt is tudjuk, hogy Isten »kézzel csinált templomokban nem lakik«, azaz nincs szüksége helyekre, intézményekre és épületekre, mert hiszen Ő Lélek, s akik Őt imádják, szükséges, hogy lélekben és valósággal imádják« (Jn 4,28). Mire való tehát még az egyház a papjaival, templomaival és szervezetével? Álljunk meg itt egy pillanatra és gondolkozzunk el a következőkön. % 1. Úgy hisszük, Jézus Krisztus földi élete óta, hogy Őbenne közénk jött, közénk alázkodott maga az Isten. Az, Akit más népek, korok és vallások a titokzatosnak, az emberi elme által föl nem foghatónak és főleg meg nem közelíthetőnek tartottak, az a Názáreti Jézus személyében, egy egyszerű asszony teste közvetítésével egészen közel jött hozzánk. Éppen ez a karácsonyi testetöltés üzenete. Isten eszközt, médiumot vett igénybe, a Názáreti Jézus testét és életét, hogy így legyen közel hozzánk és - János evangélista szavaival élve - felüthesse közöttünk a sátorát (Jn 1,14-18). Isten azóta nem az elérhetetlen távoli, hanem a közöttünk, velünk itt élő Úr. Hála Jézus Krisztusnak, a mi testvérünknek. Gondolom, hogy Jézus földi vándorlása idején így épült ki a kettős kapcsolat is közte és a tanítványai között. Egyrészt maguk mellett tudhatták a nagy testvért, aki hozzájuk tartozott, egyszerűen mint a nagy segítő, tanító és gyógyító, másrészt mindig is érezték, hogy aki Őt látja, az látja az Istent - ahogy Ő maga azt el is mondta egyszer. Isten tehát nem valahol a messzeségben lebegett, hanem Benne jelen volt közöttük. 2. Mennybemenetele előtt Jézus maga is úgy érezte, hogy az Isten és a tanítványai közötti kapcsolat soha többé ennyire közvetlen nem lesz. Hogy megígérte a Lélek eljövetelét, aki - hogy úgy mondjam - Őt magát kell helyettesítse, az ennek a beállott változásnak az elismerése az Ő részéről. Ma is hisszük és tapasztaljuk is, hogy az Isten Lelke csodákat tud művelni. Képes elsatnyult és haldokló hit megelevenítésére, térdre tud kényszeríteni embereket, akik esetleg kézzel-lábbal tiltakoztak minden vallásosság vagy istenhit ellen. De ez a Lélek tud sokszor gyenge vagy semmitmondó üzeneteket is úgy megeleveníteni, hogy emberek egyszerre fölfigyelnek és Uruknak vallják Jézust, a Krisztust. Megvilágosít, megszentel, gyűjt és együvé terel éppen ez a Lélek, - ez mai nagy tapasztalatunk. Ha pedig Luther magyarázatára gondolunk, akkor a Lélek éppen a sokszor kigúnyolt, visszaélésekkel megterhelt és nem mindig a hivatása magaslatán álló egyházba tereli a hívők sokaságát. Hogy azt az egyházat nem szabad a rk., református, evangélikus felekezetekkel azonosítani, amelyek esetleg kijelentik, hogy rajtuk kívül nincs üdvösség, az a dolog természetéből világos. Ezért nem jellemzője az igaz egyháznak az, hogy Rómához, Genfhez vagy Augsburghoz tartozzék, hanem inkább a Krisztus evangéliumának tiszta hirdetése, a keresztség és úrvacsora Jézus rendelése szerinti kiosztása. Ahol viszont ezek hiányoznak, anélkül az »egyház« nélkül mi még nyugodtan lehetünk jó krisztushívők. 3. Végül még csak valami nagyon emberi gondolatot kell ehhez még hozzáfűznöm: igen könnyű elveket vallani, anélkül, hogy valaha is keresnénk azok társaságát, akik hasonlókat vallanak. Másképpen áll ez azonban a Krisztushittel. A hit nem örökre a birtokunk, hanem igen sokszor tétetik próbára. Jó, ha az ilyen próbatételek idején hasonlókkal találkozunk és erősíthetjük egymást. Már ez közösséget tételez fel, mint a keresztyénség egyik legfontosabb ismertetőjelét. Másrészt a Szentírás olyan víziókat tár a szemünk elé, amelyekben nem egyes »hitpartizánok« jutnak Isten trónja elé, hanem azok, akik már ebben a földi életben együtt gyakorolták az Isten dicséretét. Hogy ráncos földi egyházaink arca, hogy sok rajta a szeplő és a pattanás, azaz hogy egyházaink nem a tökéletesség mintaképei, - azt minden további nélkül elismerem. S hogy ők nem elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy Krisztusban higyjünk, azt is helyben hagyom. De elhagyni őket nem igen érdemes, mert megfosztjuk magunkat a közösségüktől, amelyet mégis a Lélek táplál. Ha pedig magunknak új közösséget alakítunk, nagyon hamar rájövünk arra, hogy az se lesz bebiztosítva a ráncok, a szeplők és kiütések ellen. Mert hiszen - történelmi egyházban vagy új közösségben _______6 Kutas Kálmán: KÉSŐ Sorsot rejtő szó ez: Késő! Úgy metsz belém, mint egy véső. Célomat el sosem értem - sose termett nékem érdem -. Későn keltem hasznos útra. Mért? Nem tudom. Isten tudja. Életfa-ág tört alattam - Gyakran árokba szaladtam. Útra álltam - kocsik jöttek, durva kezek sárba löktek. Mindig elmaradott voltam - Választ mindig későn mondtam - Hibáztam ha célba lőttem, s fogytam kedvben és erőben - Vad lesett rám a határban - Magasságba későn hágtam . . . . . . Körülnézek - kit se látok. Jobbról árok, balról árok. Tüskemarta sebem vérzik, végem várom, az is késik. Hogy jutok fel a Nagy Hegyre? . . . Számíthatok kegyelemre? . . . Kisért a szó: Késő . . . Késő!. . . Belém metsz, mint éles véső . . . ... Titkos hang szól: SOSEM KÉSŐ!... Mozaikok a berni gyülekezet életéből Hivatalos keretek között 1989 novemberétől indult be Péter Iván lelkipásztor munkássága, akit a Berni Gyülekezet múlt év április 30-án tartott rendkívüli közgyűlésén választott meg. Ettől kezdődően Bernben havi két alkalommal - a második vasárnapon d. e. 11, az utolsó vasárnap d. u. 4 órakor - Bielben pedig egyszer, a hónap második vasárnapján d. u. 4-kor, tartottunk istentiszteletet. Aug. 12-én került sor arra a rendkívüli alkalomra, amikor ünnepi istentisztelet keretében, népes gyülekezet előtt Dr. Csiha Kálmán, református püspök, az Erdélyi Egyházkerület a közelmúltban Kolozsváron megválasztott őrállója hirdette Isten igéjét 1 Móz 21,14-21 alapján. Terített asztalok mellett folytatódott az áldásos együttlét püspök testvérünkkel, akit felesége, Cs. Nagy Emese lelkész és több családtagja is elkísért svájci útjára. Részletes ismertetőt hallhattunk a legújabb erdélyi fejleményekről, a gyülekezetek életéről, hittestvéreink gondjairól, reménységeiről. Végül az érdeklődők kérdéseire válaszolt a főtiszteletű úr.- mi emberek vagyunk az egyház. Annak minden áldásával és kisértésével. (Rádióadás)
