Útitárs, 1990 (34. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 1. szám
A folytatás folytatása Ordass Lajos Önéletrajzi írásairól Úristen! Mi minden történt, és hogyan történt! Amikor először olvashattam el Ordass Lajos Önéletrajzi írásainak előbb az első kötetét, majd a Folytatást, ez a fájdalmas döbbenet kerített hatalmába. Noha akkor, főként az első kötet olvasásakor ez még nem volt természetes tevékenység Magyarországon, akkor már hosszú évek óta égetett az érdeklődés, voltaképp mit is éltünk át, így vagy úgy, felelősségre vonva magamat, igaz-e még, amit Illyés Gyula így írt meg: ». . . olyanokat éltünk meg, amire 7 ma sincs ige«. Már korábban meg kellett kezdenem a magam benső vívódását az igéért, kis betűvel és nagygyal egyaránt. Most azonban nem erről írok: de nem is hallgathattam el, legalább ennyit. Az élmény, amelyet e két könyvnek sokan köszönhetünk, többrétű. Talán az első beavattatás a történelembe, ama nagy idők történetébe, amelyeknek kis tükre, Ordass Lajos címadása szerint, önéletrajzi írásainak első része. Nagy idők voltak-e ezek csakugyan, messzire vezető kérdés; az biztos, hogy nagy lehetőségek ideje volt és nagy tévedéseké (sőt bűnöké is). Ma már (e sorokat 1989. október 23-án, a forradalom 33. évfordulóján és a Magyar Köztársaság kikiáltásának napján írom) szinte egymással versengő könyvek hosszú sora ad betekintést az ötödfél évtizedes múlt rejtekeibe, netán egy-egy szakaszába. Az evangélikus egyház hivatalos történetírására vár még a feladat (amely igen fájdalmas lesz, ha őszintén teljesítik, teljesítjük), hogy e korszakot legalább lényeges történéseiben tisztán és igazán lehessen látni s tudni. Szilárd alapja e feladat teljesítésének Ordass Lajos könyve: megtudhatni belőle nem csak a fő vonulatokat, hanem a részleteket is. Különös, igen tiszteletre méltó tanúságtétel és vallomás ez a könyv, amely nem födi el, nem tagadja meg önmaga vívódásait sem. Példa értékű bizony, miképp tette hite mérlegére Ordass a múltat s jövendőt, a szót és a cselekedetet. Úgy vélem, ismertetnem az Önéletrajzi írások tartalmát nem szükséges, ezt föltehetően ismerik, de legalábbis megismerhetik az Útitárs olvasói. Feladatomat abban látom, hogy e mű magyarországi hatásáról és jelentőségéről szóljak. Elsőnek említettem, hogy fölértékelhetetlen becsű történelmi dokumentum; pedig előbbre valónak nevezhetném azt a szerepet, amelyet a Szépfalusi István gondozásában megjelent gyűjtemény a magyarországi evangélikus egyház megkezdődött megújulásában játszott. Voltak, akik kezdettől fogva helytálltak, voltak s vannak, akiknek szeme előbb vagy később nyílt föl az igazság látására. Ebben a folyamatban van igen nagy része Ordass Lajos írásainak, Viszonylag kevesen tudhattak sok mindent, amire most Ordass hiteles tanúságtételéből derült fény. Hiszen a befolyásolás - s ezt nem csak e könyvekből tudni - korán kezdődött és erőteljes volt. Sokféle emberi tényező is befolyásolhatott fölismeréseket és félreismeréseket egyaránt. Ezekre az árnyékos területekre vet fényt e két könyv, és ez a fény segített hozzá sokakat tiszta, vagy tisztább, netán még tisztább látáshoz, késztetett cselekvésre, bűnvallásra vagy hitvallásra. Mindez oly igaz szerénységgel leírva, ami egy fennhéjázó korban különösen is föltűnő és meggyőző. A magyarországi evangélikus egyház, úgy hiszem, most először, Ordass Lajos püspöki szolgálatai és igaztalan félreállíttatásai révén tudott a világkeresztyénség figyelmére számítani; egyrészt hálaadásra, másrészt szégyenkezésre, Scholz László Ordass Kemény fából faragták? - Szív s kedély baráti körben hányszor kivirágzott! - Konokul hallgatott? - Verssel fölér egy zárt ajak, ha őríz igazságot. -Magának ártott, mást veszélybe vitt, hajlíthatatlan volt és korszerűtlen? - Hordozta kivertek gyötrelmeit s erőszak közt nem járt-kelt lelkesülten! Szólt, tett időben s keresztjét fölvette nem várva, majd más szól, tesz ő helyette, hű pásztor baj elől nem menekül . . . Azóta azt a kort már megítélték, merjük már írni, hamis volt a mérték. Ő akkor merte, hitből, egyedül. ÚT/Tfífísm bűnvallásra ok ez. Isten ítélete és ösztönzése volt mindez. Isten eszköze Ordass Lajos, aki saját föladatát csak abban látta, hogy ki kell mondania azt, amit őneki kell kimondania. Mi más lehetne elhivatásunk valamennyiünknek: a ránk bízott drága kinccsel így sáfárkodni! Bíztató, de a jövőért viselt felelősségre intő is, hogy milyen sok minden van, amiért Ordassnak még gáncsoskodásban, koholt ítéletben volt része, s mára már a »háztetőkön hirdetik«; hogy második püspökségének tanúságaiból is mennyi minden vált napjainkra elismertté és természetessé. Vétkünk, mea culpa, nostra culpa, hogy csaknem egy évtizeddel halála után érett csak be oly sok magvetése, s intelem is, hogy az igazság szolgálatát egyetlen pillanatra sem szabad most már abbahagyni. A hit zsinórmértéke egyesegyedül az ige; az Ige. De a keresztyén magatartásnak erkölcsi mércéje Ordass Lajos áldozatos élete. Ma már nincs tiltva olvasni igehirdetéseit és önéletrajzi írásait; a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület bemutatkozó ünnepségén egykori templomában, a Deák téren, fölolvasták azt az igehirdetését, amelyet a börtönben mondott el paptársainak s később, emlékezetből jegyzett le. Az Evangélikus Sajtóosztály közreadta Ordass Lajos könyvét Az imádkozásról. Szolgálata tehát folytatódik. Tennivaló még van, például - s ez csakugyan nem könnyű - jog szerint helyre kell állítani folyamatos püspökségét. S főként: tanulni kell Ordass Lajostól, ekképp megkövetve őt oly sok mindenért. Aligha véletlen, hogy püspöki hivatalától való második megfosztatása szinte napra akkor történt, amikor 1956 mártír vezetőit kivégezték. Evek teltek el aztán, s a történelem különös fintora, hogy amikor valami újra megmozdulni látszott a magyar társadalomban, 1963 karácsonyán, fejezte be életrajzának írását Ordass Lajos. Haláláig, 1978-ig, vargabetűs utakat járt be még az ország, de a derűs pillanatokban sem látszott közeles remény Ordass Lajos igazának érvényesülésére. Most lehajtott fővel, meghatottan, szégyenkezve és reménykedve olvasom záró sorait: »Az egyházi élet eseményeiből ki vagyok kapcsolva. Az az érzésem - végleg«. Istennek hála, ebben tévedett Ordass Lajos: hiszen, hiszem, egyre erőteljesebben van most jelen, van bekapcsolva az egyházi élet eseményeibe. Zay László, Budapest
