Útitárs, 1990 (34. évfolyam, 1-6. szám)

1990 / 2. szám

6

ÚT/TÉRSm

Barth Károly nyomában Magyarhonban

A LVSZ ösztöndíjával fél évig Magyarországon tartózkodott Gémes Pál István végzett teológus Stuttgartból (NSZK). Főleg Barth Károly, neves svájci református teológus nyomait kereste, de közben persze bepillanthatott a Magyar Evang. Egyház életébe, sőt a cserkészetnél is bábáskodott. Németnyelvű jelentéséből hozunk egy részletet fordításban:

»Az ev. egyházi helyzet tanulmányozása mellett teológiai programom is volt: hogyan fogadta Barth Károlyt a magyar teológia? Már Göttingenben, 1985/86-ban Schwarzwáller professzornál készítettem Barth »keleti« kapcsolatairól tanulmányt. Ebben is ara helyeztem a hangsúlyt, hogy hogyan viszonyult Barth a »Christengemeinde und Bürgergemeinde« (1946) c. programiratában lefektetett alapokon az NDK-ban, Csehszlovákiában és Magyarországon 1945 után beállott társadalmi és egyházi változásokhoz?

Utólag jöttem rá, hogy ez a munkám mennyire a levegőben lóg, ha nem ismerem a másik oldalt, tehát Barth levelezőpartnereit, mint pl. Hromádkát vagy Bereczkyt. További információkat reméltem azért a még élő szem - és fültanuktól, arról, hogy milyen szerepe és befolyása volt Barthnak a magyarországi teológiára és egyházpolitikára?

Persze tudtam, hogy sem az erre szánt időm, sem a bevetett munkám nem lesz elég, hogy ennek a kutatásnak igazán nekiálljak. Mégis szerettem volna megismerkedni ennek a feledésbe menő és szívesen háttérbe szorított időnek a még élő tanúival, hogy elbeszélgessünk és megpróbáljam magatartásukat megérteni. Súlyt helyeztem tehát ismeretség kiépítésére és irodalmi források gyűjtésére.

Abból indultam ki, hogy Barth már a huszas évek végefelé, majd a 30as és 40es években a kolozsvári Teológiai Akadémia közvetítésével a magyarnyelvű teológiai irodalomban ismert lett. 1956-ban személyesen járt Magyarországon és Erdélyben, majd Magyarországon 1948-ban még egyszer. Közvetlen kapcsolatokat szerzett a Ref. Egyház egyes személyiségeihez és Teol. Akadémiájához (utóbbinak tiszteletbeli doktora is lett). Hogy az evangélikus egyházra is bármi hatással lett volna, ennek semmi nyomát nem találtam. A 2. világháború után Barth ténylegesen résztvett az államrendszerek változásáról folyó egyházi vitában. Sőt az 50es években tervezett, majd később kiépített »hivatalos« diakóniai teológia is lényeges impulzusokat kapott tőle.

Keresésemre dr. Harmati püspöktől kaptam az első címeket. Református részről Bolyki János, a budapesti Ref. Teol. Akadémia dékánja segített. Néhány kapcsolat pedig inkább úgy »menetközben« született.

Evangélikus partnereim

Már ottartózkodásom elején két evangélikus »barthiánust« említettek: Groó Gyula nyug. teol. tanárt és Benczúr László nyug. lelkészt. Első betegen nem fogadhatott, majd áprilisban el is húnyt. Benczúr lelkész úr igen kedvesen fogadott és szívesen beszélt saját teológus-fejlődéséről. Barthot Kolozsvárt ismerte meg, a közös protestáns teológiai Akadémián, a 40es években. Ugyancsak ott ismerte meg az ottani evang. lelkészt és előadót, aki esztéta, liturgiái ujitó és barthiánus volt egyszemélyben, Járosi Andort. (1944 ben szovjet fogságban halt meg). Niebergallnak és O. Rudolfnak ez a liberális táborból jött tanítványa, aki meggyözödéses szocialista lett volna, teljesen meghatározta az ifjú Benczúr életét. Ahogy a barthiánizmus Tavaszy Sándor által közvetített formája az erdélyi kisebbségi egyháznak az önmaga megértéséhez mutatta az utat, addig a világháború után Magyarországon tornyosuló nehéz feladatokról folytatott vitákban hatott megterméknyitöen és segítve Barth teológiája.

Benczúr és Groó a barthi teológia elővédéinek tartották magukat, a református oldallal ápolták a kapcsolatot (pl. Bereczkyvel) és igen sokat írtak az ev. lapokba. Mindketten a régi egyházi struktúrák ellenfelei voltak, s ezzel Ordass püspökéi is, akinek azt vetették a szemére, hogy a régi privilégiumoknak adott teret, ahelyett, hogy az egyházi megújulást támogatta volna.

Semmi eredményt nem értek el, ök ketten barthi tájékozódásukkal. S amikor Barth az 50es években erősen kritizálta a vasfüggöny mögötti barátait, nem volt többé attraktiv a magyarországi egyházpolitika számára. Nyomát még fölfedezhetjük az ú. n. diakóniai teológiában (pl. a teológia tulajdonképpeni feladatára való ráeszmélésben és a győztes egyház tanításáról való lemondásban.)

Ebben az összefüggésben fontos beszélgetést folytattam dr. Hafenscher Károlylyal, a homiletika tanárával az Ev. Akadémián. Ö emlékeztetett arra, hogy a 40es években kezdő teológiai hallgatóknak Thurneysen homiletikai jegyzeteit kéziratos formában kötelező olvasmánynyá tették. Az. Ev. Teológiai Akadémián tanított homiletikára határozottan a barthi teológia nyomta rá a bélyegét. Annak tipikus stílusjegyeit gyakorolták: a homiliát, azaz a biblia szöveg versszerinti magyarázatát, elutasítva a retorikát vagy bármiféle tudományosságot. Dr. Hafenscher szerint az ev. rendszeres teológiában Barth nem jutott szóhoz. Azonban a gyakorlati teológiában mint »vulgárbarthi anizmust« gyakorolták és igy jutott el a lelkészekhez és a gyülekezetekhez.

Református kapcsolatok

Merő véletlenségböl bukkantam rá egy előadássorozatra a Szabadságtéri ref. templomban, amelyet a helyi lelkész, dr. Hegedűs Lóránt tartott. 4 estén beszélt a következő témákról: Jézus és Hegel, Jézus és Madách Imre, Jézus és Nils Bohr, s végül: Jézus és Barth Károly.

A 4 előadás főleg 70-80 éves intellektuellekhez és nehány teológiai hallgatóhoz szólt. Hegedűs lényegében Barth életrajzot tárt hallgatói elé, majd a Keresztyén Dogmatika« (Barth főműve, a ford.) felépítését és főbb gondolatait. Nem érdekelte Barth és Magyarország kapcsolata. De már maga a tény, hogy Barthot teológusként állította a középontba, számomra azt jelentette, hogy Barth hatása még ma is érezhető itt, - amit ugyan beszélgető társaim mindig is tagadtak. Mégpedig ilyen érvekkel: ma már senki sem érdeklődik Barth iránt, a krisztológia sem áll többé a középpontban, ma az istenkérdés, egyáltalán a vallás és a vallások kérdése általában az érdekes.

Sikerült még jónéhány református lekésszel és teol. tanárral kapcsolatot fölvennem és rákérdeztem Barth-emlékeikre. Beszéltek róla, mint teológiai ellenfélről, kortársról és tanítóról. De az 50es és 60as évek eseményeiről, még azokról is, amelyekkel pedig Barthnak közvetlen kapcsolata volt (mint pl. a keresztyén békekonferencia, az egyház útja a szocializmusban, a diakóniai teológia) csak nagyon óvatos vagy inkább kitérő válaszokat kaptam. Sokkal bátrabbak voltak a világháború előtti kérdésekre adott válaszok. Talán, mert az uj egyházi szabadsághoz még nem sok bizalmuk van.

Bácskai lelkész szolgáltatott új anyagot, aki az »öreg Barthot« 1959/60-ban etikai előadásokon hallgatta. A fiatal teológusra mély benyomást gyakorolt a »sziklaember« jelleme, ahogy ö Barthot nevezte.Egyenes és becsületes embernek ismerte meg, aki mindig hallgatói által elérhető volt, s aki, ha egyszer a vélt igazságot megtalálta, sziklaszilárdan képviselte is azt. Bácskait ez igen megragadta, pedig 1961-ben inkább föladta lelkészi hivatását, mert az egyházi romlott állapotokkal nem értett egyet.«