Útitárs, 1988 (32. évfolyam, 5-6. szám)
1988 / 6. szám
MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP xxxii.évfolyam 1988.6. szám Gémes István Egyedül Jézus A 320. év tájáról ismerjük Jézus születésének első képzőművészeti ábrázolását. Egy kőkoporsó fedelének faragója gondolt először arra, hogy az első »karácsonyi« plasztikát elkészítse. Kőbe faragott egyszerűségében is elgondolkoztató és egyben szívet melengető ez a mű. A gyermek fonott kosárszerű alkalmatosságon fekszik. Bár se kosár, se jászol, se bölcső ez, mégis, igen harmonikusan idomul a gyermek testéhez. Engem ez az alkalmatosság arra a gyékénykosárra emlékeztet, amelybe egy bizonyos Egyiptomban élő fiatalasszony a Mózes nevű fiát rejtette el a Nílus sásrengetegében (2Móz 2,3kk). A gyékénykosárban mentette meg Isten ezt a későbbi szolgáját, már itt elrejtette őt az üldöző ellenség elől. Ugyancsak gondolhatunk arra a kosárra is, amelyben Pál apostolt bocsátották le Damaszkusz falain kívülre, nehogy Aretás király elpusztítsa Istennek ezt a kivételesen buzgó szolgáját (2Kor 11,32-33). Ez a gyékénykosár ad első védett helyet az újszülöttnek, akár a kert az első embernek (lMóz 1, 28). Belehelyezi őt Isten és azonnal mintegy behatárolja őt. A természet nyújt neki védelmet, amelyre később is annyira szüksége lesz. El egészen odáig, amíg az emberi gonoszságnak kiszolgáltatott újra a természetben talál menedéket és a fából ácsolt kereszten leheli ki a lelkét. A gyermek teste nyakig van bebugyolálva, csak az arcocskája látszik ki. Ez a bebugyoláltság is a védelmére szolgál, egyúttal azonban el is rejti őt az emberek elől. Eszembe jut, hogy Luther sokszor beszélt a »larvae dei«ről, az Isten burkairól. Ebben a Gyermekben rejtőzött el Isten a mi emberi tekintetünk és értelmünk elől. így lett Isten része az ő teremtett világának. »Az egész teremtettség Isten lárvája, burka. Itt azonban nagy bölcsességre van szükségünk, hogy Istent ezektől a külső burkoktól megkülönböztessük. A világ híjával van az ilyen bölcsességnek, ezért nem is tud Isten és a lárvái között különbséget tenni« - írja Luther. A pelenkák, a burkok, a lárvák tényleg elrejtik az emberek elől Istent. S mivel csak a hit szeme képes felfedezni a bebugyoláltban az Istent, ezért lett a karácsony megünneplése is amolyan e világi ünneppé, még hitetlenek között is. Kettős tehát a pólya rendeltetése: egyrészt védelmet nyújt a Gyermeknek, másrészt el is takarja Őt, mint az Isten Fiát a szemünk elől. Hogy újra Luthert idézzem: »Hiszem, hogy saját (természetes) eszemmel és értelmemmel nem tudok Jézus Krisztusban, az én Uramban hinni . . . hanem a Szentlélek hívott . . . megvilágosított . . . és az igaz hitben megtartott . . .« Aki azt hiszi, hogy elég a Gyermek fizikai látása, az elakadt a pólyánál. Az nem jut tovább Ahhoz, Aki benne fekszik, az örökkévaló Istenhez. Jézus születésének első ábrázolása egy kőkoporsón (Kr. u. 320) Tető feszül a gyermek fölött, amelyet a művész néhány cseréppel ábrázol. Ez is védelmére szolgál az újszülöttnek. Zord világba jött, nem csoda, ha mindenféle módon oltalomra szorul. A tető képe egy másik jelenetet idéz föl bennem. Kapernaumba érkezett Jézus és alig is tudott eltűnni a segélyt kérők elől. A tömegen át törtetett négy ember, hogy összeeszkábált hordágyon Jézushoz hozza egyik béna barátját. S amikor látják, hogy az eltorlaszolt ajtón át soha nem juthatnak a gyógyító mesterhez, kibontják a háztetőt. így bocsátják le kötélen hordágyon a beteget, pontosan Jézus lábaihoz. A tető nem volt akadály, megnyílt, hogy a szenvedő az Úrhoz jusson. Jézus igen elcsodálkozott a tetőn át jöttek hitén és meg is gyógyította - rájuk való tekintettel - a beteget, miután előbb megbocsátotta a bűneit (Márk 2,1-12). A gyermek fölött feszülő tető régi latin nevét viskóval vagy kunyhóval kellene fordítani. A keleti keresztyénség csakhamar barlangot formált belőle, a nyugati pedig a betlehemi istállót. Mind a kettő ugyanazt akarta kifejezni: Isten védi, óvja, takarja, befedi kezdettől fogva a Gyermeket. Csak Ő nevezi ezért később egészen bizalmaskodva Atyának, az »én Atyámnak«, ahogy beszédei és imádságai ezt bizonyítják. Ezért a megtapasztalt oltalomért és védelemért annyira hálás, hogy tanítványait is ennek az Atyának az oltalmába ajánlja, akár ha imádságról van szó, akár a gondviselőre figyelésről. Istennek gondja van reátok, hirdeti a Gyermek feje fölött a tető. Beléphetsz a világba, Gyermek, Isten oltalma alatt állsz. Hogy is mondta ezt a zsoltáros? »Az Úr a te árnyékod a te jobb kezed felől . . . megőriz téged az Úr minden gonosztól, megőrzi a te lelkedet« (Zsolt 121,5+7). Állatok állnak az újszülöttől balra. Gyermeki fantáziával elképzelhető, hogy az ökör és a szamár is a Gyermek istápolására áll ott. Leheletével melegíti a Gyermeket, enyhíti a zord éjszakát. Lám, Isten még az állatvilágot is mozgósította, ha Fia megoltalmazásáról van szó. Hadd éreztessék az állatok a Gyermekkel azt a közvetlen környezetet, amelyet már Ádámnak ajándékként adott az Isten. (folyt, a 2. lapon)
