Útitárs, 1988 (32. évfolyam, 5-6. szám)

1988 / 6. szám

ÚT/TfíRS

Bujdosó magyarok

Az Urirt s' Hazátokért el széledetl és számkivetletett bujdosó Magyarok

FÜSTÖLGŐ CSEPÜJE;

Az az:

Mellyben az élvén haló, s’ halván élő bús Lélek egynéhány nevezetes alkalmatoságokkal Istene előtt fel-romboltatik, és az Isten Háza mennyei tüzével meg-illettetik; hogy a kegyelem kapuján ha szintén bölcsen formáltatott ékes beszédű imádságával nem loboghat-is; demég-is meg-romlott szive égben szakadásával, a’mennyei jó válasz tételnek igaz reménsége alatt: ekképpen mind addig füstölöghessen, mig az égből reá kegyelmesen nem tekint az irgalmas UR.

Mellyel az Isten házából igy gerjesztett meg az Urirt szenvedőknek cdgyik Társa

Sz. M. N. B. L. T.

A' füstölgő csepüt nem óltya el. Esa. 42.3.

Neinzetes U B RISI PÁL költségével.

COLOSVARAT,

Hyomi: Veres-egy-hízi Mihály, 1676.

Hát soha nem lesz vége ennek a nyomorúságnak? Mióta bujdosik a magyar és meddig lesz még ez a sorsa? De sors ez vagy rendelés? Vagy mind a kettő? Most ezrek menekülnek ősi földjükről, Erdélyből. Volt idő, amikor Erdélybe menekültek. Magyarok. Például az osztrák császár uralma alatt kitört üldözés elől Beregből. Az úgynevezett »gyászévtized« rémes üldözései elől.

Ez lett a sorsa Szöllösi Mihály református lelkésznek is, aki a Bereg megyei Nagyberegből vagy Nagybégányból menekült el és talált befogadókra Kolozsvárt, ill. ahogy ő írja Colosvarat. S ott nemcsak befogadták, hanem késztették is bujdosása elmondására. Szöllösi Mihály bizonyára sokat tudott

(folyt, a 4. lapról)

részben az állam, részben az egyház jelöli ki. Az idén negyvenedik évfordulóját ünneplő Egyezmény idevágó legelső pontja erről így szól: ». . . az egyház helyzetének új rendezése céljából a magyar köztársaság kormánya és a magyarországi evangélikus egyház állandó közös bizottságot küld ki az új vallásügyi törvények . . . javaslatának kidolgozására. ... A közös bizottság tagjainak számát az egyház részéről az egyház állapítja meg. A bizottság szakértő albizottságot jelöl.«

T. L.

saját tapasztalatai alapján is beszámolni az erdélyieknek. Ennek semmi írásbeli nyoma nem ismeretes. Azonban akadt egy Ubrisi Pál nevű támogatója, aki vállalta egy bujdosók számára Írott imakönyv kiadásának költségeit.

Nem lehet megindultság nélkül olvasni ezt a számunkra furcsa című könyvet: »Az Úrért s Hazájokért el széledett és számkivettetett bujdosó magyarok füstölgő csepűje«. A füstölgő csepü képe Ezsaiástól származik: »íme az én szolgám . . . megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki . . .« (43,1-3). A próféta itt arról az ístenszolgáról beszél, aki a használhatatlan, megrepedt nádat és már alig-alig füstölgő-kormoló mécsest sem akarja elpusztítani. Hogy tenné ezt meg szenvedő, már-már erejüket vesztettekkel?

Ebben reménykedik Szöllösi Mihály is. Kisalakban 127 oldalt kitevő imádságoskönyve ebben a reményben íródott. Ezért is ajánlja könyvét a »Felséges Úr Jézus Messiásnak . . . bűnösök közbenjárójának«. Rögtön »A közönséges romláson panaszolkodó Reménkedés«-sel kezdi, »Magyar nép árvaságán esdeklő keserves Fohászkodás«-sal folytatja.

így panaszkodik: »Miképpen nyugosztád el Magyari napunkat szinte délszinben . . . Árvizmódra öntél reánk minden átkot . . . Általköltözél miközülünk a minket üldözőknek seregibe és együtt hadakozván azokkal miellenünk, megverél őelőttök, úgyannyira, hogy egy úton mentünk őreájok, de hét úton szaladtunk vissza előttök és immár szolgálnunk kell idegeneket, éhen, szomjan, minden féle állatnak szükségében.«

így reménykedik: »Oh elesett árvák édes Atyja! s erőtlenek örök istápja! nem tudunk hova lenni, hanem csak Tereád néznek szemeink: Te azért ne felejts el mindörökké, hanem emlékezzél meg már elvégre a mi nagy árvaságunkról . . . Számláld meg immár a mi nyegésinket . . . hogy hazaszállítsad a Te maradék Izraeledet a te örökségedbe, a közbenjáró Úr Jézusnak nevében.«

Tapasztalatokon alapuló komoly kérését sem hallgatja el: »Uram Isten! Gyomlálj ki miközülünk minden nagyzásra, visszavonásra, pártoskodásra, irigységre célozó igyekezeteket és adjad az egyességnek, szent szeretetnek lelkét mibelénk, hogy szíveink egyesek lévén, egyet érthessünk és akarhassunk a táborozásnak minden napjaiban és Hazánk szabadulására nézendő minden dolgokhoz egy szívvel-lélekkel, két kézzel egyiránt nyúlhassunk.«

És csak még a családjától elszakított könyörgését próbáljuk együtt imádkozni: »Ne űzd el azért végképpen tőlem az én atyámfiáit, hogy ne szűnjenek meg rokonságim s ismérőim is ne feledkezzenek el rólam . . . Kösd bé szerelmes társamnak s

Scholz László

Föl Betlehembe!

Föl Betlehembe, gyermekek! Rajta, vidáman menjetek! Szökdeljetek, mint őzike, csattogjatok mint fülmile.

Csattogjatok, mint fülmile, teljesedett a szent ige:

Krisztus Urunk világra jött, liljom a sok tövis között.

Liljom a sok tövis között, - mennyből a földre költözött; jászolba tette Mária, széna közt kellett hálnia.

Széna közt kellett hálnia, ágas kereszten halnia.

Nem maradott soká halott, harmadnapon feltámadott.

Harmadnapon feltámadott, vissza mennyekbe szállhatott; nem virít ott, csak liliom, tündököl csillag, millióm.

Tündököl csillag, millióm, zendül az evangéliom, zengi fehér angyalsereg, - Föl Betlehembe, gyermekek!

édes gyermekimnek lelkeket lelkemmel együtt az élet csomójába ... ha mikor éheznek lelkekben vagy testekben, tápláljad a te kegyelmiddel; ha mezítelenek, ruházd meg; ha bujdosnak, légy Vezérek; Árvaságokban légy édes Atyjok és elesett sorsokban oly Istápjok, kihez támaszkodjanak. Tartsd meg őket velem együtt a Tehozzád való hívségben mindhalálig, . . .«

Ha a régies nyelv el nem árulná, ki mondaná meg, hogy ezek az imádságok nem mai bujdosók »füstölgő csepűje«? Ki ne tudná azonosítani magát ezzel a sokat szenvedett, régi bujdosóval amikor ezt könyörgi:

»Ha mikor azért erőtlenségem miatt háborgók elmémben, sirattasd és utáltasd meg vélem azt s juttasd eszembe, hogy nem töröd el a megtöredezett nádhoz hasonló töredelmes lelket, sem a füstölgő csepűhöz hasonló romlott szív kívánságit nem oltod el és hogy a te erődet az én erőtlenségemben végezed el.«

Nem tudok ellenállni annak a mondatának, amellyel azok iránti együttérzésemet szeretném kifejezni, akiknek idén is szomorú karácsonyuk lesz:

»Eresszed meg immár Kegyelmed szele mentében a mi zászlóinkat!«

m-t-