Útitárs, 1985 (29. évfolyam, 5-6. szám)
1985 / 5. szám
A Lélek sodrában Emlékezés a 40 év előtti magyarországi eseményekre keresztyén látószögből Kérte, hogy tegyünk valamit, mert a környéken lakók kezdik elhordani az építési anyagot minden engedélykérés nélkül s ők nem képesek őrizetről gondoskodni. A megbeszélés eredménye az lett, hogy valamelyik hadsereg által az egyik lelkészi irodát magában foglaló épület udvarán hagyott szekérbe »befogták« magukat a lelkészek, más egyházi alkalmazottak, laikusok és a megsérült templomunkhoz hordták a testvérgyülekezet megálmodott temploma számára megvásárolt építési anyagot. Tehát az a kifogás, hogy nincs anyag, Isten csodálatos közbelépésére eltűnt. Valahogyan jelentkezett egy mesterember is. 30 kiló zsírért és 100 kg lisztért elvállalta, hogy a rendelkezésre álló anyaggal úgy rendbehozza a templomot, hogy azt ismét tudjuk használni. Ajánlata lesújtott, mert nem tudtuk elképzelni, hogy az említett »fizetség«^ össze tudjuk hozni, hiszen az embereknek nem volt a saját maguk táplálására sem ennivalójuk. Mindenesetre a legközelebbi istentiszteleten kihirdettük, hogy mi az akadálya a templom rendbehozatalának. Bizonyos rezignációval tettük ezt meg, de az istentisztelet végén a hívek egy csoportja megint odajött a lelkészhez: »Tessék kihirdetni, hogy a legközelebbi istentisztelettől kezdve kosarak lesznek a bejáratnál, amelyekbe mindenki beleteheti »javítási felajánlását«. Nem hittük, hogy lesz felhívásunknak eredménye, de megszégyenültünk. Három vasárnap során összejött a 30 kg zsír (néha féldecis csuprokban) és a 100 kg liszt. Március utolsó vasárnapján, amely 1945-ben Virágvasárnap volt, ünnepélyes menetben átvonult a gyülekezet az ideiglenesen rendbehozott templomba és megkezdte a szokott helyen az Ige meghallgatását és a szentségekkel való élést. Luther Márton a Kis Kátéban, amikor az Apostoli Hitvallás befejező részéről tanít, azt mondja, hogy a Szentlélek meg is szentel. Mit jelent ez? Azt, hogy emberi gondolatainkat, beszédünket és cselekedeteinket, amelyek akár az egyének, akár a keresztyén gyülekezetek tevékenységeinek megnyilatkozásai, és amelyek önmagukban nemcsak hogy tökéletlenek, fogyatékosak, hanem sokszor indítóokuk sem felel meg Isten akaratának, Ó megtisztítja és felhasználja az Ö országa építése számára, azaz hasznossá teszi. Számos jel utal Istennek erre a megszentelő munkájára, ha a 40 év előtti eseményekre gondolunk. Elsősorban az, hogy akik akkor mint keresztyének (akár lelkipásztorok, akár egyszerű hívek) szolgálni szerettek volna, nem voltak jobbak, mint elődeik vagy azok, akik követték őket. Tulajdonképpen nem is csináltak semmi olyat, ami rendkívüli volt és amit mások, hasonló körülmények között nem tettek volna meg. De amit tettek, az sem volt minőségileg jobb, nemesebb, kiemelkedőbb, mint régebbi szolgálataik, sőt sok esetben sok kívánni valót mutatott fel. Mégis, Istennek úgy tetszett, hogy másokat hitre vezető vagy a gyenge hitűeket erősítő munkának lehettek eszközei. Még valamit meg kell jegyeznünk, ha a 40 év előtti állapotokra gondolunk. A közelmúlt eseményeinek emlékei, a körülmények és a jövendő kilátásai - emberi szempontból tekintve a dolgokat - főleg a gonoszság hatalmáról tettek bizonyságot, amely magában foglalta az emberek csődjét is. Mégsem voltak az Evangéliumnak és így a Lélek munkájának a hatáskörébe kerültek reménység nélkül, mégsem estek letargiába, hanem az Úrra tekintve fordultak a jövő felé. Mint lelkipásztor, alig találkoztam azzal a kérdéssel ezekben a hónapokban, amit később, sokkal kevésbé reménytelen helyzetekben és azóta is sokszor így fogalmaztak meg: »Lehete a gonoszság ilyen áradatát látva, egyáltalában hinni?« Ugyanígy nem volt kérdés ezekben az időkben, hogy vajon az Anyaszentegyház nem játszottae el a múltban való magatartása miatt a jogát, hogy valamit nyújtson az emberiségnek. A Szentlélek Isten abban is segített, hogy adott spontaneitáshoz bátorságot. Nem tanácskoztunk sokat, nem analizáltuk az adottságokat, a lehetőségeket és az esetleges kudarcok következményeit, mielőtt valamit véghezvittünk volna, hanem igyekeztünk azt megtenni - amit úgy éreztük, hogy megtehetünk -, ami kezünk ügyébe esett, mert valahogy éreztük: a Lélek velünk van és ha Neki tetszik a mi szolgálatunk, azt diadalra juttatja. Végül azt is tanuljuk Luther Kátéjából, hogy a Szentlélek megtartja az egyéneket és az Anyaszentegyházat az igaz hitben. 40 évvel ezelőtt ez is nyilvánvaló lett. Sokan figyelmeztettek bennünket, hogy az első nehézségek elmúltával vagy újabb nehézségek jönnek, amelyek azután megtizedelik, vagy legalábbis óvatossá teszik az Ige után szomjas lelkeket, vagy pedig a bajok elmúltával az embereknek az lesz a véleményük, hogy kevésbé lesz szükségük Istenre - vagy egyáltalán nem lesz szükségük Reá. Mindez nem következett be, nem csupán a következő hónapokban, de években sem. 1945-ben egy másik gyülekezetbe kerülvén, alig tudtuk kielégíteni a hívek igényét, hogy a hetenként négy vagy több helyen tartott »vándorbibliaóra« (amely magában foglalta, hogy a szomszédokat, sokszor felekezeti különbség nélkül is, meghívták az összejövetelekre) az ő otthonukba is eljusson. Több ifjúsági csoportot kellett alakítani, énekkarok szerveződtek és megindultak a sok áldást hozó evangélizációs hetek. A gyülekezetek tagjai, főleg pedig a fiatalok, keresték az egymással való találkozás és együttlét alkalmait, mégpedig nem csak az egyforma hátterű gyülekezetekhez tartozók örültek egymásnak, hanem a különböző körülmények közül származók is. Munkásfiatalok és iskolába járók, falusi gyülekezetekben élő lányok és fiúk boldogan voltak együtt találkozókon, amelyeket havonta többször rendeztek meg, spontán elhatározás következményeképpen. E sorok írója 1946 végén eltávozott Magyarországról és hosszú ideig az ország határain kívül élő magyar keresztyének lelkigondozásának a szolgálatában munkálkodott. A 40 évvel ezelőtti magyarországi lélekáradás emléke azonban mindenhová elkísérte és szolgálatában biztatást adott neki, mert azt bizonyította számára, hogy sem egyházi szolgálat, sem annak következménye nem emberi munka, hanem Isten Lelkének munkája. Ezfa Lelket ígérte Jézus mennybemenetelekor az első gyülekezetnek (Csel 1,8) és ígéretét meg is tartotta. Ebben van a záloga annak a krisztusi kijelentésnek, hogy az O eklézsiáján a poklok kapui sem vesznek erőt (Máté 16,18). Ma, amikor sokan aggodalmaskodva néznek a jövő elébe vagy erőfeszítéseik sikerétől látják egyedül annak biztosítását, jó ezekre az igehelyekre gondolni. A jövő Isten kezében van. Annak az Istennek a kezében, aki Krisztusban megmutatta, hogy Ő a mi szerető Atyánk. Ha így állanak a dolgok, mit tehetünk mi, emberek? Lukács evangéliuma 11. részében megtalálhatjuk a feletet: »Ha tehát ti, gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?« (13.vers). Ez az egyetlen, amit tehetünk és, hála legyen Istennek, a felhíváshoz egy ígéretet is kapcsolt. Azt, hogy újból és újból elküldi az Ö Lelkét. így reményünk lehet, hogy nemcsak a múltba tekintve tehetünk bizonyságot a Lélek áradásáról, hanem ismételten szemtanúi lehetünk annak, sőt annak sodrába bekerülhetünk.-y-y »A vallásszabadság helyzete a szocialista országokban.« A mintegy 300 oldalas gyűjteményt a népek és a vallások egymás közötti megértésének szelleme hatja át, s ezzel a Helsinkiben lerögzített elvek megvalósításához kíván hozzájárulni. Az információk szabad áramlásának szellemében most először válik a Magyarországon élő hívő számára lehetővé, hogy anyanyelvén pontos tájékoztatást kapjon arról, hogyan élnek hittestvérei a többi közép-keleti európai szocialista országban. A rendszeres összehasonlítás a lengyel, cseh, jugoszláv, román, albán és szovjet helyzettel lehetővé teszi a magyar viszonyok reális behatárolását, előnyeinek és hátrányainak megfogalmazását. A magyarországi »diakóniai teológia« ismertetése a katolikus papok és hívők egyértelmű figyelmeztetése: az »alkalmazott« teológia, amely a szocializmus építésében való részvételre ösztönzi a hívőket, minden vallás és felekezet számára az államilag kívánt magatartásnormákat tartalmazza. A gyűjtemény nyitottsága a protestáns témák, ill. anyagok kezelésénél különösen megnyilvánul. A forrásmunkák között megtaláljuk többek között a »Glaube in der 2. Welt« kiadó statisztikai és törvénygyűjteményét (Religionsfreiheit in Ost- Europa). A kiadványt az egyes országok egyházmegyei felosztását ábrázoló térképvázlatok s egyéb érdekes dokumentumok egészítik ki. A kiadó P. Szőke János SDB, a külföldön élő magyarok püspökének európai helynöke. A kiadvány a Magyar Egyházi Tájékoztató jubileumi különkiadványa. Ara 20.- DM vagy annak megfelelő nyugati valuta. Megrendelhető: P. Szőke János, Postfach 1209, D-6240 Königstein. Megjelent
