Útitárs, 1983 (27. évfolyam, 1-6. szám)
1983 / 4. szám
Kegyelem és hála Két igeszakasz szolgál mai áhítatunk alapjául. Mind kettő abban segít, hogy egy nagy keresztyén ember életéből tanuljunk. Jézus felhívja a figyelmünket erre: a ti feladatotok nem az, hogy öszszevissza kóvályogjatok ebben a világban és egyedül keressétek az üdvözítő utat. Sok ember keresi az élete értelmét, míg az élete el nem fogy, és a végén megállapítja, hogy nem találta azt meg! De az ilyen ember nem hivő keresztyén. Mert azok Jézusra figyelnek, aki ezt mondja: Én vagyok az út! Senki sem mehet az Atyához, csak énrajtam keresztül. A mai világban ritkaság, hogy valakinek ideálja, példaképe legyen. Ma mindenki »önmaga« akar lenni, önmagát akarja »megvalósítani«. A keresztyén ember akkor tudja magát leginkább megvalósítani, ha visszatér Jézushoz. De nemcsak Jézustól tanulhatunk, hanem sok mindenben követhetjük az Ő tanítványát is, Pál apostolt. Szemé-Ide nézzetek! avagy: a bizonyságtevő? lyesen is találkozott Jézussal - Jézus magángyónást tartott neki. Mai szóval így mondanánk: Saul, később Pál, a sátán visszafordított ügynöke volt. Őt megnyerte magának az a hatalom, amely ellen azelőtt dolgozott. Pál életét úgy is nézhetjük, mint példát a végtelen isteni kegyelemre. Olvassuk most az első szakaszt: 1Kor 15,8-11, majd a másodikat: 1Tim 1,12-17. Két fogalmat szeretnék a két szakaszból kiemelni: kegyelem, hálaadás. Olvassuk el újra, ezekre a fogalmakra figyelve most a két előző szakaszt. Mi a kegyelem? Mennyiben érint bennünket? Kell-e valakitől kegyelmet kapnom? Rá vagyok-e utalva egy másik ember kegyelmére? A kegyelem isteni fogalom, mert Ő a kegyelem atyja. De a kegyelem több, mint adomány. A kegyelem »ellenanyag«, mely legyőz valamit. A kegyelem formája, alakja a mégis. A kegyelem történik az elidegenedés, az elválás ellenére. A kegyelem jele az is, ha az ember saját magával ki tud békülni. A kegyelem annak újra elfogadása, akit más eldobott vagy eldobott volna már rég. Más lemondott volna róla, mint reménytelenről. A kegyelem a bűnt bizalommá és bátorsággá alakítja át. De úgy is meg lehet fogalmazni, hogy a kegyelem Isten konkrét segítsége az ember nyomorúságában. De megérdemelt kegyelemről bibliai értelemben nem lehet beszélni, mert a kegyelem mindig meg nem érdemelt ajándék! Istennel lehet beszélni - ezt tudjuk. De Öt csak egy helyzetből érdemes megszólítani: a kegyelemre váró ember helyzetéből. Ha valaki az igazát akarja Istennek bebizonyítani, már el is vesztette a beszélgetést. Egy ismerős mesélte: tudod, olyan szörnyű, hogy a bankok dolgozói mind korrekt, pontos emberek. így állandóan látom, hogy mindig mínuszban vagyok. És még szemrehányást sem tehetek, mert igaz, a pénzt én költőm el. De sokszor mégis rossz érzésem van. Isten előtt mi is állandóan mínuszban vagyunk. Amit tehetünk: igyekszünk arra, hogy minél kevesebb legyen ez a mínusz. De nullára, sőt pluszra a saját erőnkből soha nem fogunk jutni! A kegyelem ajándék. Ajándékot lehet kérni és kérni is kell, különben nem lesz örömünk. Német szokás a karácsony előtti kívánságlista, melyet a gyerekek írnak a szüleiknek. Mit mondanánk arra a gyerekre, amelyik nem akarna kívánságlistát írni, lemondana róla? Lesz öröme karácsonykor? Nem biztos. Nekünk is van Krisztus előtt kívánságlistánk: kérhetjük a kegyelmet, oly sok minden más előtt. Milyen sok ember lemond erről! Nem fontos - mondják -, megvagyok enélkül is. Pál apostol sokszor hangsúlyozza: Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok! Kitűnő szavak: kegyelmi ajándék. Mit illik csinálni az ajándékkal? Kibontani, _ ÚT/TfífíSm megnézni, örülni neki és azután használni. Talán már sokszor kértük mi is a kegyelmet, de azután nem is örültünk neki és nem is használtuk. Pedig a gyermekeinknek megtanítjuk, hogyan kell az ajándékkal bánni. Milyen ritkán kell így kérdezni a gyermeket: kibontottad már az ajándékot amit két hónapja kaptál? Mi, ifjak és felnőttek, nemde sokszor félrerakjuk az ajándékunkat, amit kértünk és kaptunk, azután megint nyögve és szerencsétlenül elindulunk a mindennapi életbe? Figyeljünk most a másik gondolatra: Hálaadás Két német szó, a Danken és a Denken (megköszönni és gondolkozni) összetartoznak, közös a gyökerük. De a jelentésük is. A köszönet az a pillantás, amely elfordul az ajándéktól és odafordul az ajándékozó felé. Ez minden felnőtt szerint így van. De milyen sokszor lassú a reakciónk, milyen sokszor van késésünk a hálaadásban! Olyan jó az ajándékot a kézben tartani; végre megvan az, amire vágytam. És abban a pillanatban az ajándékozó mellékes lesz, megfeledkezünk róla. Pedig tőle van! A hálaadás nagyon hasznos dolog. Ezzel győzni lehet a félelem, az irigység, a féltékenység, a bizalmatlanság, a szomorúság ellen. Próbáljuk csak meg! Fordítsuk meg a mondatokat! Istenem, úgy félek - Istenem, hálát adok, hogy velem vagy. Istenem, hogy lehet a másik embernek ez vagy az, ami nekem nincs - Istenem, köszönöm, hogy a másik ember boldog! A Thesszalonikai levélben azt olvassuk: Mindenben hálát adjatok! Minden dolgotokban, időben és helyen. A legboldogabb emberek nem azok, akiknek a legtöbbjük van, hanem azok, akik legtöbbször adnak hálát. Nekünk most kell megállnunk és hálát adnunk! Most van több időnk, mint máskor, most semmi sem sürgős, most tudunk Istennel beszélni. Jó lenne, ha ezen a konferencián újra megtanulnánk, mi a kegyelem és miután tudjuk, újra megtanulnánk ezért Istennek hálát adni. Ferenczy Zoltán Genf, Svájc. dr. Marcel Pradervand, 1949 és 1970 között a Református Világszövetség főtitkára, 77 éves korában Genfben meghalt. Lausanne-ban, Bázelben és Berlinben tanult teológiát és 1931-ben avatták lelkésszé.
