Útitárs, 1982 (26. évfolyam, 1-6. szám)
1982 / 5. szám
»Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban« (Zsoltár 46,2). Ez a zsoltár adott indítást Luther Mártonnak arra, hogy megírja az »Erős vár a mi Istenünk« kezdetű énekét. Luther életét ismerve megértjük, miért volt nagy hatással rá ez a zsoltár. Küzdelmeiben szembekerült az egyházi és a világi hatalmakkal, és tartósan életveszélyben volt. A zsoltár üzenete saját tapasztalatává vált: Isten az oltalmunk és erősségünk. Jól szemlélteti ezt az az eset, amikor Luther készül elhagyni wartburgi kényszermenedékét. Megköszöni a választófejedelem gondoskodását, de nem veszi igénybe tovább, mivel - úgymond - nagyobb oltalmazója van neki, akihez a választófejedelmet is szívesen beajánlja. Ez a hit és biztonság hatja át Luther énekét, amely sok nemzedék számára vált bátorítássá és hitvallássá. Szép szokás az, hogy magyar evangélikusok ennek az éneknek a kezdő sorával köszöntik egymást. Az lenne még szebb, ha a szokás megtelne személyes tapasztalattal és bizonyságtevés lenne az ajkunkon, hogy »Erős vár a mi Istenünk!« Az oltalom és erősség mai megfelelője a biztonság. Egy pszichológus által készített ábrán, amely egy hatrétegű piramissal fejezi ki az ember életszükségleteit, a biztonság igénye közvetlenül a legalapvetőbb biológiai igények után következik. Éppen ezért döntő a számunkra, hogy találunk-e biztonságot és ha igen, hol? Miben? Korunk válsága az, hogy évszázadokon át biztosnak számító és biztonságot nyújtó falak leomlottak. Nincs mindenki által elismert politikai rend, a nemzeti hovatartozás elmosódott, a vallás oltalma alól a tömegek kiszakadtak, a régi erkölcsi normák erejüket vesztették, a tudományos szemléletek meginogtak. Nagykorú lett az ember és elvesztette mentsvárát, megnőttek a lehetőségei, de visszaél velük. Békére vágyik és már-már a fegyverkezésbe is belepusztul. Váci Mihály mindennél tömörebben írja le korunk emberének ellentmondásos, kiszolgáltatott helyzetét a Huszadik század című versében: Ki értette így az embert,- és ily kevéssé önmagát? Nem volt még ily testvériség,- és soha ily nagy árvaság. A történelmet átpillantom,- sötét félelem egy napom. Múlt, jövő - felmért, tiszta térkép; a jelen - tévesztő vadon. Nem szerették soha így egymást s nem gyűlölték egymást soha. Nem volt az ember még ily gyámolt, és soha ilyen mostoha. Ily biztonságban nem élt senki,- s kit fenyegetett ennyi vész? Nem tett még soha senki ennyit, s nem volt még tett, mely ily kevés. Félelmünkben, elhagyatottsági érzésünkben biztonságot és társpótlékot keresünk a pénzben, alkoholban, a szexualitásban, de primitív hiedelmekben és szokásokban is. így, akik nagy felvilágosultan kivontuk magunkat az Istennel való kapcsolatból, személytelen dolgoknak adtuk oda magunkat és személyiségünket azoknak az oltárain áldozzuk fel. Az az örömhír, hogy mindebből van menekvés, mert Isten erős vár, kipróbált segítség a nyomorúságban. Hozzá lehet menekülni, mint régi időkben az ellenség elől a várba. Isten eljuttathat arra a felismerésre, hogy nagyon szegény és árva vagyok, kívülről és belülről fenyegetett, védtelen és hogy minden védekezésem és takarózásom hiábavaló. Erre ébredt rá Dsi-Uram, küldj valakit, akit etethetek, ha én vagyok éhes. Uram, küldj valakit, akit itathatok, ha magam szomjazom. Uram, küldj valakit, akit felruházhatok, hogyha én fázom. Uram, küldj valakit, aki vigaszra szorul, amikor szomorú vagyok. Uram, küldj valakit, akit felsegíthetek, ha magam is elesett vagyok. Uram, vesd rám mások terhét, ha sajátomat is alig birom. Uram, szeretni szeretnék, ha magam szeretetre vágyom. (A párizsi Notre Dame előcsarnokából) da Jenő, a fiatal költő egyik este, amikor levetkőzött és úgy érezte, hogy elvesztette minden védelmét és pozícióját s csupán ember maradt, ... aki minden idegével lágy takaró s melengető vacok után sír, és csak áll a nagy sötétben s meztelenül Isten előtt vacog. (Hálóing nélkül) Volt olyan ember, aki a hadifogságban tartott úrvacsorán értette meg konfirmációi igéjét: »Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok... és megnyugvást adok nektek« (Máté 11,28). Az oltalom az Atya karjában van, a megbocsátásban, a befogadásban. Ez az a békesség és biztonság, amit a világ nem adhat, de el sem vehet. Ez vette körül Luthert a wormsi birodalmi gyűlésen. Ez az oltalom veszi körül az Istenben bízó embereket, akik Dáviddal együtt vallják: »Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy« (Zsoltár 23,4). Ez az erős vár nyitva van a te számodra is! Luther és Melanchton címere Joób Olivér Erős vár Kérés
