Útitárs, 1982 (26. évfolyam, 1-6. szám)
1982 / 4. szám
2 ÚT/TfíRSm _________ Sun Myung Moon és társai Útmutató vallásos jellegű zűrzavarok világában Az 1982.év nagyhetében tartott Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia keretében sok érdekes előadás hangzott el. Ezek közül most a fenti címen tartottról szeretnénk beszámolni. Az előadó - Pósfay György, az Evangélikus Világszövetség genfi központjában szolgálatot teljesítő lelkész - előadása elején egy, a mai magyar drámairodalomból vett példával utalt arra, hogy milyen nehéz kielégítő feleletet adni a következő kérdésre: A lelki életet elmélyítő, annak megújulását szolgáló mozgalomnak tarthatunk minden olyan vallási irányzatot, amellyel eddig nem találkoztunk, vagy pedig gyanakodva kell ezekre tekintenünk? - mert közöttük igen sok olyan van, amely a keresztyén tanítás-lényegét meghamisítja. Illyés Gyula »Tiszták« című drámájának az előjátékát mutatta be az előadás bevezető részében öt ifjúsági szereplő. Ugyanis az ebben folyó párbeszéd nyilvánvalóan bemutatja azt, hogy még ma is milyen különböző módon ítélik meg komoly történettudósok a »Tiszták«-nak (görög szóval »Kathár«-oknak), vagy máképpen »albigens«-eknek (a délfranciaországi Albi városáról) nevezett középkori vallási közösségnek a lényegét és jelentőségét. Ha ez a helyzet a letűnt vallási irányzatok területén, mennyivel inkább problematikus a helyes látásra való eljutás, ha a mi korunkban gombaként felbukkanó vallások, szekták, lelki megújulást ígérő csoportok önmagukat kínáló igyekezetével találjuk magunkat szemben. A több mint 120 évvel ezelőtt egy Magyarországon született, de német nyelven író költő, Nikolaus von Lenau egy kissé más formában ugyan, de ugyanezt a kérdést vetette fel, amikor az »albigens«-ekről írt. Maga sem tudta, hogy kiket lásson bennük: a szabadság bajnokait vagy egy misztikus délibáb után futó közösséget? Ezen bevezetés után az előadó szólt néhány olyan mai vallásos mozgalomról, amelynek képviselőivel úton-útfélen találkozhatunk. Szólt a Sun Myung Moon koreai vallási vezető felekezetéről, amelynek szépen hangzó hivatalos neve: »A Szentlélek Közössége a Világ Keresztyénéinek az Egyesítésére«. Azután megemlítette a gyermekprófátának, Maharaji Ji-nek a követőit, a különféle meditációs rendszerek ajánlóit, beszélt Swedenborg Emmanuel »Új Egyház«-áról, a mormonokról (akik magukat »Az utolsó idők szentjei «-nek nevezik), Jehova tanúiról, a teozófusokról és antropozófusokról, a »Keresztyén Tudomány« (Christian Science) tanítását magukévá tevőkről és egyéb szekták követőiről. Különös részletességgel ismertette a »Scientológia Egyházá«-nak, valamint az »Isten Gyermekei «-nek nevezett mozgalom tanítását, célkitűzését és munkamódszerét. Összefoglalásképpen az előadó három olyan jellemvonásra mutatott, amely az említett mozgalmak legtöbbjében megtalálható: 1. Nem elégszenek meg azzal, hogy a Szentírás Istennek, a Jézus Krisztusban, a mi időszakunk számára is befejezett kinyilatkoztatása. Azt állítják, hogy vezetőik új kinyilatkoztatás birtokosai. 2. Szerintük Jézus Krisztus áldozata nem elegendő megváltásunk számára. Azt ki kell egészíteni, még pedig azzal, amit a csoport vezetője meglátott és mond. Az ő tanításának a követése juttat a megváltottság állapotába. 3. Tanítják, hogy az, amit az un. történelmi egyházak, különösen közösségi vonalon nyújtanak, elégtelen vagy egyenesen hamis. Az igazi hívőknek új szervezetekre van szükségük. A mai vallási mozgalmak értékelése azért nehéz, mert tanításaikban látszólag sok keresztyén elem van. Ezeket szeretik előtérbe helyezni, a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tenni, míg egyéb tanításaik felől, csak a »beavatottakat« tájékoztatják. Sok igazság van a történelmi egyházakkal kapcsolatban elhangzó kritikájukban, de mégsem akarnak reformmozgalommá válni, mint amivé az un. előreformátorok (Valdes Péter, Wicliff János, Húsz János, Assisi Ferenc vagy Savonarola Jeromos) és a reformátorok (Luther, Zwingli és Kálvin) mozgalma vált, hanem a régi gyökereket el akarják vágni, hogy helyet adjanak valaminek, ami teljesen új. Előadása befejező részében Pósfay György tanácsokkal szolgált azoknak, akik kiszolgáltatottaknak érzik magukat, amikor vallásos gondolatok zűrzavarában tájékozatlanul állanak. Először megnyugtatta őket, hogy nem kell az őket körülvevő zűrzavaros helyzettől megijedni. Tévtanítások, szekták fellépése már az Újtestámentumból ismert. Az első keresztyén gyülekezeteknek is problémákat okozott. Az apostolok, Jézus szavára emlékezve, azt is megemlítik, hogy az utolsó ítélethez közeledve ilyen és ehhez hasonló jelenségek csak szaporodni fognak. Ez látszik beteljesedni korunkban, így a vallási közösségek szaporodása éppen a Szentírás igazát bizonyítja. A következőkben arról beszélt, hogy komoly tudósok, egyetemek, tudományos intézetek, munkaközösségek állandóan foglalkoznak a fel-fel bukkanó vallási mozgalmakkal. Kutatásaik eredményét könyvekben, tanulmányokban, kiadványokban közreadják és ezek mindenki számára hozzáférhetők. Ez azt jelenti, hogy senkinek nem kell magát propagandisztikus hatásoknak kiszolgáltatnia, mert van hová fordulnia, ha tárgyilagos ismeretekre akar szert tenni. Végül Dévai Bíró Mátyásnak, a »Magyar Luther«-nek nevezett reformátornak a 16. század végen írt kátéjából, idézett egy pár sort, amelyben azok írója három szempont előtérbe helyezését ajánlja, ha fontos döntéseket akarunk hozni, vagyis valahová csatlakozni óhajtunk, fogadalmat akarunk valaminek a követésére tenni. Először azt ajánlja Dévai Bíró, hogy vizsgáljuk meg: elhatározásunk ne legyen Isten és az ő Anyaszentegyháza ellen. Ez a mi számunkra azt kell, hogy jelentse, hogy minden olyan tanítás, amely nem úgy mutatja be az Istent, amint azt a Szentírás teszi, óvatosságra kell, hogy indítson. Ugyanígy annak a hirdetése, hogy eddig Isten szerinti közösség nem élt a földön, az csak most kezd megvalósulni, intsen erre. Másodszor arra figyelmeztet a Káté írója, hogy elhatározásunk, ígéretünk ne legyen erőnk felett való, azaz ne kívánjon olyat, aminek a megtevésére nincs is lehetőségünk. Ez kizárja az önmegváltást és elutasít minden életstílust, amely végletekbe sodródik: szigorú aszkézisbe vagy természetellenes szabadosságba, mert mindkettő Isten teremtési rendje ellen van. Végül azt tanítja a »Magyar Luther«, hogy csak az a jó, ami embertásaink javát szolgálja. Ez azt jelenti, hogy minden olyan irányzat, amelyben a gyűlölet elemei megtalálhatók, elvetendő. De ez még nem minden. Azt is fel kell vetnünk, hogy megmutatkozik-e az Isten embermentő szeretete abban? (folyt, a 3. lapon)
