Útitárs, 1979 (23. évfolyam, 5-6. szám)
1979 / 6. szám
7______________________________________________________ Diák voltam Tübingenben 4. Zwittinger Dávid Az irodalomtörténész Magyar források magyarosan Cz-vel írják a nevét és ez valószínűleg az ő törekvésének is megfelel. Úgy tartjuk őt számon, mint aki először kísérelte meg saját magyar irodalomtörténet összeállítását életrajzok formájában. Ez a műve „Specimen Hungáriáé Literatae“ címen Frankfurtban és Lipcsében 1711-ben jelent meg. A könyv mintegy 50 évig az első egyetlen ilyen jellegű műnek számított, csak Bőd Péter Magyar Athénása (1766) szorította háttérbe. Újabb irodalomtörténeteink igen mostohán bántak Czwittingerrel. Horváth János (A ref. jegyében, 338. I.) csak azt tudja róla elmondani, hogy Specimenjébe „fölvette Beythe szójegyzékét ... de változtatásokkal s némi bővítéssel“. — Szerb Antal pedig azon gúnyolódik, hogy Czwittinger nem találta méltónak Gyöngyösi és Zrínyi megemlítését, de „annál többet ír bizonyos Morellus Daniel Guilelmus nevű nagy magyar íróról, akinek fő műve: Meditatio de Injectis quibusdam Hungaricis prodigiosis.“ Ugyancsak elgúnyolódik afelett, hogy Czwittinger mindenkit „megmagyarosított: kb. 250-300 életképe közé vett föl mindenkit, akit csak valamiképpen kapcsolatba lehetett hozni a magyar földdel, néppel, országgal, így például egy III. századi pápát, sőt egy görög bölcset is .. .“ (Magyar irodalomtörténet 123. I.). Valamennyire rehabillitálják Czwittingert a Magyar Életrajzi Lexikon-ban, ahol nem tagadva hibáit és fogyatékosságait, azt is megtaláljuk, hogy Specimenjén keresztül szerzett a külföld egyáltalán tudomást a magyar irodalom létezéséről, és sok idegen lexikon használta fel forrásként. Hát azért ez is valami! Diák külföldön Ez a Selmecbányái családból származó fiatalember (1676- ban kellett születnie) sok külföldi egyetemen megfordult. Valószínűleg az altdorfi egyetemről (közben megszűnt) jöhetett Tübingenbe, mint annyi más társa. Sokszor figyelhető meg, hogy magyarországi diákok szívesen „közlekedtek“ a következő „útvonalon“: Boroszló, Altdorf, Tübingen, Bázel. A tübingeni egyetemi anyakönyvbe 1700. dec. 10-én jegyezték be a nevét, így: „David Zwittinger Schemniczio- Hungarus." Itt nem derül ki, hogy mit tanult. Egy későbbi névlista 1701-ből ezt közli róla: „David Cwittinger Schemnitz, Jo-h’ Cw’ Gerichtsh (=err) S (=chemnitz)“. Vagyis már itt látjuk, hogy magyarosan C-vel Íratta a nevét, és édesapjáról azt tudjuk meg, hogy valamiféle bíró lehetett Selmecen. Czwittinger előkészítette az útját, mert a stuttgarti főhatóság már 1700. okt. 15-én tárgyalta ösztöndíjkérvényét. A konzisztórium nem mutatkozott valami bőkezűnek: a fejedelmi kancelláriának azt javasolta, hogy vegyék föl egy negyed- vagy félévre. De Czwittingerben emberükre akadtak! Közben megérkezhetett Tübingenbe, beiratkozott 24 évesen az egyetemre és akcióba lépett. 1701. ápr. 29-én újra szólnak róla a jegyzőkönyvek, mégpedig így: „David Zwittinger diákot a Tübingeni Egyetem közbenjárására két évre gratis föl kell venni." Ravaszul csinálhatta a dolgát, mert megnyerhetett valakit az egyetemen önmaga ügyének, aki szavának súlya volt. Ugyanaznap keltezte a kancellária a levelet Tübingenbe, hogy „a tübingeni egyetem polgárát, D. Zw.-t „Schramnitz aus Ungarn" ismételt kérésre fölveszik az ösztöndíjas diákok otthonába vendég-nek." Meghosszabbítás A két év lejártával nyilván föl akartak mondani neki s el akarták bocsátani. De Czwittinger még tovább is maradni akart és újra kérvényt nyújtott be. 1703. május 4-én tárgyalták az ügyét. Innen tudható meg, hogy „theologiae Studiosus“ volt, vagyis teológiát tanult („auss Hungam"). Egészen biztosan újra állt valaki mögötte, mert szokatlanul nyájas határozat születik: „die Sach ad statum gratiae zu lassen“, azaz a kancellária kegyeibe ajánlják. Döntésnek ebben az esetben nem találtam nyomát, de egy évre rá, 1704. ápr. 11-én ugyancsak foglalkoznak újabb kérvényével s a kancellária nyolc nap múlva, ugyancsak nyájasan, „auf ein Jahr solchen beneficii sich zu gaudieren haben soll“, azaz egy évig megvidámíthatja szívét ez a jótétemény (ti. az ösztöndíj!). Ezek után nyoma vész Czwittingernek. Svábországban. Nem tudhatni, hogy hazament-e vagy talán más egyetem felé vette-e az útját. Egy diáklista úgy véli, hogy „1701.4.29-1706", azaz öt évig tanult itt ösztöndíjjal, és ha ifj. Ács Mihály is itt járt, akkor diáktársak lehettek Tübingenben. úmánsm Lelkészbeiktatás 1979. október 21-én ünnepi istentiszteletre gyülekezett össze a Köln- Deutz-i evangélikus templomban az Északrajna-Vesztfáliai Prot. Magyar Gyülekezet. 100-200 kilométeres távolságokból jöttek a hívek, hogy a gyülekezet negyedik lelkipásztorának, Gulyás Kornélnak szolgálatba való beiktatásán, melyet Lie. Karl Immer, a rajnai egyházkerület püspöke végzett, részt vehessenek. Gulyás lelkész 1979. január l-e óta Kulifay Gyula lelkésznek az -utódja, aki nyugalomba vonult. Az ünnepi istentiszteletre eljött a Németországban szolgáló magyar protestáns lelkészek egy csoportja. Itt láthattuk Cseri Gyula, Farkas Sándor, dr. Magnus Ernő és Szalai Sándor lelkészeket. A német lelkészek sorában találkozhattunk Schroer és Schmitz egyházi főtanácsosokkal, Gattwinkel és Vermeulen egybáztanácscsosokkal, dr. von Staa lelkésszel, -akik ezen ünnepen is kifejezésre juttatták a magyar és a német gyülekezetek közötti testvéri jó kapcsolatot. Beiktatási beszédében Immer püspök a Jeremiás 17, 14 -alapján többek között kifejtette, hogy a lelkésznek elsőrangú kötelessége, hogy a krisztusi üdvösség tanújaként éljen és szolgáljon. Ezután a püspök beiktatta a gyülekezet lelkészét, majd a német és magyar lelkészek egyegy bibliai igével áldották meg a beiktatott lelkészt. Gulyás Kornél lelkész prédikációjában a Máté 16, 24-28 alapján a gyülekezetben végzendő szeretetszolgálatról beszélt. Visszaemlékezett, hogy a gyülekezet húsz-egynéhány esztendős élete nem volt könnyű, de voltak mindig, akik mertek továbblépni és ezért él ez a gyülekezet. Az Ige alapján kifejtette, (folyt, a 8. oldalon)
