Útitárs, 1978 (22. évfolyam, 1-5. szám)
1978 / 1. szám
6 ÚÜTÉRSm Anániás háza A Szentföld számomra Libanonban kezdődött. Egy hétig nézegettem és csodáltam Bejrutot, Tíruszt és Szidónt, a többezer éves cédrusokat, Nagy Sándor egyik diadalívét (számtalan sokat épített). Vezetőnk egy 78 éves komoly, hívő katolikus volt. Egész élete küzdelem, háborúk sora, a család összetartása és a munka volt. 78 évével már megérdemelte volna a pihenést, de nem, ő inkább az iszonyú hőséggel dacolva ugrált az évezredes Baalbeck kövein, és magában mulatott rajtunk, az Európából Libanonba látogató, hőség miatt nyögdöső túristákon, akik egykedvűen bámulták a múlt megdöbbentően monumentális maradványait, s fő gondjuk az volt, hogy a fényképfelvételek jól sikerüljenek. Holnap Damaszkuszba megyünk — jelentette ki az egyik este és hunyorogva figyelte báránykáit. — Hogyhogy Damaszkuszba? — kérdezte rögtön egy német túrista. Úgy tudom, hogy Libanon és Szíria nincsenek jó viszonyban. — Ez így is van — somolygott vezetőnk. De a túristáinkat azért kicseréljük. Majd egy szíriai vezető fogja önöket vezetni, én pedig hallgatom az ő előadását. Nem hagyom el magukat! — nyugtatott meg minket. A szír komorság ijesztő Libanon és Szíria határa egy nagyobb faház és rengeteg szíriai fegyveres katona látványából állt. Az útleveleket begyűjtötték és öregünk is eltűnt a komor épületben. Félóra múlva, amikor már főtt rákokként éreztük magunkat, előbukkant, mellette egy halálosan komoly szíriai civil (de valahogy (folyt, a 3. oldalról) kapcsolatában keletkezik. Az öngyilkossággal megszűnne, de nem oldódna meg a kérdés. Ez az abszurditás azonban nem is transzcendentálható (nem helyezhető egy más megoldást jelentő más szintre). Nincsen olyan dimenziója, amely kiutat jelentene. Az autonóm ember méltóságát ebben a feszültségben kell megtalálnunk. Ezt a megoldást nyújtja a „revolte“ magatartása, az illúziókról lemondó értékadó erkölcsi magatartás. Pestis c. regényében így foglalja össze e magatartás végső motívumát: „Szégyelnünk kell magunkat, ha egyedül vagyunk boldogok." Nem az igazságot kell keresnünk, hanem igaznak kell lennünk. neki is nagyon katonajellege volt), kezében útleveleinkkel. Szétosztotta a fontos dokumentumokat és látható volt, mennyire megkönynyebbültek utitársaim. (Ha tudnák és ismernék a kelet-európai országok határainak útlevél-ellenőrzését, mint ahogy azt én ismerem, akkor a szíriai útlevélkezelés technikája fel sem tűnt volna nekik.) A Damaszkuszba vezető úton Kis autóbuszunk óriási lyukakat kerülgetett és így lassan — déltájban —, a legnagyobb hőségben érkeztünk be a városba. Közben szíriai vezetőnk három mondatban kifejtette, hogy most ő a mi mentorunk és ezzel a bemutatkozást el is intézte. Ezekután nem törődve az általa teljesen normálisnak tartott és megszokott 38 fokos hőséggel (természetesen árnyékban), roham lépésben végigvezetett bennünket Damaszkusz régi piacán, a bazárban, egy volt hercegi palotában és ismét megszámolt bennünket. A létszámnak stimmelni kell! A hőségtől támolygó, már nem nagyon tettre kész túristákat betuszkolta a buszocskába, amely hűségesen követett bennünket. — Most pedig egy meglepetés következik! — jelentette ki. Ránéztünk a „mi“ vezetőnkre, aki sejtelmesen mosolygott: ő tudja, de nem árulja el. A busz lassan kanyargóit Damaszkusz utcáin. Forró hőség vett körül bennünket és biztos vagyok abban, hogy senki sem gondolt a meglepetés „milyen“-jére, mindenki a levegővétel nehézségeivel küszködött. — Szíriai vezetőnk levezényelte csoportunkat egy Az abszurd lét — Isten csendje a zsoltárokban vagy Jób könyvében — az abszurd ember gyógyító önirónikus felismeréséhez és ezzel a szabadító Isten közelvalóságának az élményéhez vezet. A „balga" ember — ennek az öniróniának a jelképe — az abszurd létben új értelemre és reménységre felszabadult hivő ember önmegjelölése is a kétségbeesés állapotában. Camus következetessége megragadó, nem számol azonban azzal, hogy a lét abszurditásának egy jelentős része az ember számlájára Írandó. A hitben pedig Isten éppen ennek az abszurd embernek kínálja föl a kiengesztelődést. Ez a két mozzanat pedig Camus kérdéséhez is új távlatot nyit. (folyt, köv.) ház pincéjébe. Olyan kellemesen hűvös volt, hogy mindenki megkönnyebbülve lélegzett fel. — üljenek le a székekre! — intett bennünket a „parancsnok". És lassan, minden szót hangsúlyozva, kezdte mondani az Igét: „Amikor pedig Saulus . ..“ Felkaptam a fejem. Körülnéztem. A kis pinceterem — kápolna volt. Túristatársaim némán figyeltek. Egy szíriai katona szájából angol nyelven szóról szóra hallgattuk, hogyan lett Saulusból Paulus, egy sötét, hűvös pince mélyén, Damaszkusz kellős közepén. — Ez itt Anániás háza — jelentette ki diadalmasan vezetőnk, majd pedig teljes tárgyilagossággal tette hozzá: Mindezeket elolvashatják a saját Bibliájukban, ott is meg van írva. Csak egyre tudtam gondolni: Isten mindig és mindenütt ad alkalmat arra, hogy figyeljünk Rá. Még itt is, túristaként, idegen nyelven, a mohamedán vallás egyik legfontosabb városában öt halljuk. És ha csoportunkból csak egyetlenegy ember is ezután elővette a rég nem olvasott Bibliát és elolvasta, csak úgy, kíváncsiságból, hogy vajon mennyire tudta az a szíriai . . . A nap lefelé süllyedt, amíg visszaértünk a libanoni határra. Addig én a mi kis öreg vezetőnk mellé ragadtam. Beszélni akartam vele. — Igen, tudom, hogy nagy élmény volt, gyermekem — mondta lassan. Te is hivő vagy? — kérdezte hirtelen. Nem várt válaszra s én arra gondoltam, hogy milyen szép érzelmi lökést kaptam most ismét. S hogy mennyire nehezen viselem el a „szürke hétköznapokat", amikor mindig ugyanaz történik, illetve inkább semmi. — Ha hivő vagy, akkor nem szabad, hogy gondod legyen! — jelentette ki határozottan. Rakd le összes terhedet Jézus lábai elé. Ha ezt nem teszed, nem vagy hivő! Voltál már a Szentföldön? Én igen. S átnyújtott nekem egy kis fakeresztet, amely jeruzsálemi olajfából készült. És itt kezdődött számomra a Szentföld .. . L Biró Réka Arnoldshain, Németország. Az Evangélikus Akadémia konferenciára hívta meg a magyarországi protestáns egyházakat, hogy a német hallgatóságnak a saját helyzetükről beszámoljanak. A dr. Bartha Tibor ref. püspök vezetése alatt álló 13 tagú küldöttséggel való beszélgetésre 35 német jelentkezett, a fele jött el és kb. kétharmada vett részt a tárgyaláson.
