Útitárs, 1978 (22. évfolyam, 1-5. szám)
1978 / 5. szám
7______________ Gémes István: Kicsoda Jézus Krisztus? IV. Helyes-e az, amit az Apostoli Hitvallásban Jézusról vallunk? Kb. 1700 év óta vallja meg a keresztyénség az Apostoli Hitvallás szavaival Jézusba vetett hitét a következőképpen: „Hiszek az Úr Jézus Krisztusban .. Nem lehet feladatunk ennek az egész hitcikkelynek a magyarázata, pusztán néhány megjegyzésre szorítkozom. 1. Bár igaz, hogy ez a hitvallás valahol a római keresztyén gyülekezet keretei között született és eredetileg a megkeresztelendők hitvallásának készült, mégsem tagadható, hogy egyes elemei a bibliai üzenetet, evangéliumot tükrözik hűen vissza. Például: Jézus Máriától született, Poncius Pilátus helytartósága alatt szenvedett kereszthalált, feltámadt és mennybe ment és saját maga ígérte ítéletre visszajövetelét. Senki nem mondhatja tehát — amit már annyiszor próbáltak állítani —, hogy az Apostoli Hitvallás a Bibliától idegen elemeket hozott be a keresztyénségbe. 2. Két ponton azonban újra meg újra kételyek támadtak a Hitvallással kapcsolatban és ezek gyakran ádáz kritikák pergőtüzében álltak. Az egyik a szűztől születés, a másik Jézus poklokra szállásának a kérdése. Az elsőhöz ellentétes vélemények hallhatók, a másodikat jelentéktelenebbnek tartják sokan. Azonban azt hiszem, hogy érdemes mindkettővel közelebb foglalkoznunk. „Fogantatott Szentiélektől, született Szűz Máriától“ — mondja a Hitvallás. Hogy kell ezt értenünk? Mindenekelőtt emlékeztetünk a Máténál és Lukácsnál található történetre, amely szerint József utasítást kapott álmában, hogy csak vegye el Máriát, aki pedig „viselős“ volt már akkor, mégpedig a Szentlélektől. A vallástudomány művelői itt joggal utalnak arra, a vallásoknál újra meg újra előjövő motívumra: álmában látogatja meg egy istenség a kiválasztottat, hogy valami kiváló utóddal ajándékozza meg őt. — Evvel a motívummal itt nem foglalkozunk, sokkal inkább az ebben a történetben szereplő ószövetségi megindoklással. Az indoklást Ézsaiás szolgáltatja, aki könyvében egyszer a messiási időről ezt mondta: „íme, a szűz fiat szül és nevezik majd őt Immánuelnek, ami azt jelenti: velünk az Isten.“ A problémát az okozza itt, hogy az Újszövetség által idézett Ézsaiás-szöveg eredetije mit sem tud szűzről, hanem csupán fiatal nőről. Ezért kérdezik sokan, szabad-e olyan nagy súlyt helyezni Mária érintetlen voltára, sőt azt hittétellé tenni vagy pedig közel sem olyan fontos ez a kérdés? Köztudomásúlag e hittétel kedvéért tiltakozott a rk. teológia az ellen, hogy az evangéliumokban szereplő Jézustestvéreket Jézus valóságos testi, ugyanattól az anyától született testvéreknek tartsa. Mária Jézus születése után is érintetlen maradt, hiszen csak Istennek ajánlotta föl testét. És köztudott, hogy mennyire lett így a középkori egyházban Mária, a tiszta liliom, millió apáca és szerzetes példaképévé a szüzességben és tisztaságban. Ezért reagált a római hittani kongregáció olyan allergikus kritikával a csaknem betiltott „Holland Katekizmusára, melynek idevonatkozó liberálisabb tételeit igen veszélyeseknek tartotta. Véleményem szerint kettős lehet itt a válaszunk. Egyrészt feltétlenül egyedülállónak tartjuk Mária szerepét az Isten üdvösségtervében. Mint egyetlen az asszonyok között, hordozója lehetett az Isten Fiának. Sokkal nagyobbra kell tartanunk a keleti keresztyénség hittételét, amely Máriát „Theotokos"-nak, istentszülőnek tartja. Ugyanakkor nem engedik meg a bibliai tudósítások, hogy Mária szűz voltát valami biológiai feltétellé tegyük, amelyen áll vagy bukik a keresztyénség hite. Eltekintve a sok mariológiai kinövéstől, amelyek eltorzítják ennek a „szolgálólánynak" az igazi ábrázatát, hisszük, hogy nem az ő, szülés előtti vagy utáni testi állapotához kötötte Isten az üdvösségünket, hanem „méhe fiának“ áldozati halálához. Ki kell tehát hagyni Máriát a hitvallásból? Nem. Ez ellen valószínűleg maga Pál is tiltakozott volna, akit pedig alig érdekelt Jézus földi élete. Mégis megemlíti ,hogy Jézus „asszonytól született" (Gál 4,4) s hogy ezáltal magára vette emberségünk minden ismertetőjegyét. De túl nagy szerepet nem szabad neki az üdvösségtörténetben adni. Sok fejtörést okoz a hitvallás másik mondata is: „alászállt a poklokra“. Mit kezd vele a modern ember, aki még magát a pokol szót is törölte a szótárából? mmssK De nem egészen a gyakorlatból. Valószínűleg kevés olyan kor volt az emberiség történelme folyamán, amelyben az emberek olyan brutálisan megtapasztalták volna a poklot, mint a mienk. Nemcsak a világméretű két háborúra és azok áldozataira gondolok itt elsősorban, hanem azokra, akik lelkileg élik át a poklot depressziók, házassági krízisek, politikai agymosás, pszichiátriai klinikákba való kényszerbeutalás, az öngyilkosság csábítása formájában. Ha a poklot az Ószövetség mint helyet ábrázolja, amelyben nincs ott az Isten, akkor ezt milliók átélik naponként. Rengetegen úgy, hogy magukban élik át a pokol borzalmait. A keresztyénség kezdettől fogva úgy hitt az emberként élt, emberként szenvedett Jézusban, mint aki a poklok poklát megjárta. Ezért ez a mondat a hitvallás leglelkigondozóbb mondata, és ezt mondja: nem zuhanhatok soha olyan mélyre, hogy Jézus még mélyebbre ne zuhant volna. Nem vagyok még ott sem egyedül. Van azonban ennek a kijelentésnek egy közvetlen bibliai alapja is. Péter ap. egyik levele mutatja, hogy az első keresztyéneket mennyire nyugtalanította halott szeretteik sorsa. Jézusban felismerték egyedüli megváltójukat, de reszketve gondoltak arra, hogy szeretteik elvesztek, mivel nem hallottak Jézusról és nem látták őt személyesen. Péter itt is lelkigondozóként jár el és ezt írja: „Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy elvezessen minket Istenhez, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint. így ment el a börtönben levő lelkekhez is, és prédikált azoknak. — Mert a holtaknak is azért hirdették az evangéliumot, hogy testben, emberi mértékek szerint ítéltessenek meg“ (IPéter 3,18-19: 4,6) Jézus megváltói munkájából a halottak sincsenek kizárva, ezt hirdette Péter. Ezért idegződött be már korán, hogy a nagyszombat a nyugalom napja: Jézus földi halála és feltámadása között elvitte az örömhírt a „fogságban levőknek“ is. És ezért az ősi szokás, hogy a keresztyének halottaikat a templom köré temették el: a gyülekezet nemcsak élőkből áll, hozzátartoznak a halottai is. A kérdés — hogy helyes-e, amit Jézus Krisztusról az Apostoli Hitvallás vall csak úgy válaszolható meg, hogy szerkesztői minden kitételével a Szentírásra támaszkodtak és ismerték el őt kizárólagos Úrnak.
