Útitárs, 1978 (22. évfolyam, 1-5. szám)
1978 / 5. szám
ÚT/TftfíS Világot átfogó szeretet János 3,16-21 Igénk a Nikodémussal folytatott jézusi beszélgetés zárószakasza. Ebben a szövegben már nincs szó sem Nikodémusról, sem a Szentlélekről, akinek újjáteremtő erejéről Jézus Nikodémusnak beszélt, mégis áthatják az előző jézusi szavak az egészet. Nikodémus szűk világban él. A farizeusi kegyesség Istent is ebbe a szűk világba illeszti be. Magát a világot is lenézi. Az igazi gyülekezet szerintük a kegyesek szűk köre. Ők a tiszták, a szentek, az igazak, akik a legaprólékosabb gonddal tartják be az összes vallási előírást. A próféták által megjövendölt Messiást is úgy képzelték el, hogy az „Emberfia" eljövetelekor ítéletet tart a pogányok fölött. A mai embert, amikor elgondolkodik, nyugtalanság, sőt félelem fogja el a világgal szemben. Bár megmagyarázhatja, nagy garral meg is fékezheti, de arra képtelen, hogy értelmet adjon neki. Az úgynevezett hivő emberek is a hitet valami nagyon is emberi hit színvonalára fokozták le. így lesz a hit a konzervatív beállítású emberek számára a helyes elvek összessége; az erényesek számára erkölcsi kódex; a kegyesek számára a vallásgyakorlatok hűséges és pontos elvégzése — égy így tovább. És így alakul ki az a nézet is többek között, hogy a másik büntetése, ill. bűnhődése következik be az Emberfia eljövetelével. Isten tehát ellenséges a világgal szemben. A mi szűk látókörű kegyességünk világába robban bele Jézus kinyilatkoztatása: „Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta érte." Itt most már nem az Istenről szóló elképzelésről, hanem a valóságos, az élő Istenről van szó. Az beszél most, aki legjobban ismeri Őt, hiszen az Atya egyszülöttje. Ő tárja ki Isten lényegét. Először is arra kell tenni a hangsúlyt, hogy Isten szereti a világot. Nem közönyös a világgal szemben. Nem úgy áll a dolog, hogy Isten megteremtette a világot s aztán magára hagyta, hadd „forogjon keserű levében“. Jézus úgy beszél Istenről, mint aki szeretettel közeledik a világhoz. Nemcsak abban nyilvánul ez meg, hogy gondját viseli a világnak, rendjét, törvényét biztosítja, fennállásához mindent megad, hanem a hangsúlyt arra kell tenni, hogy a világot szereti Isten. Nála nem arról van szó, hogy csak azokat szereti, akik Őt is szeretik. ő nemcsak a kegyeseket, nemcsak a farizeusokat és nemcsak a templomban levőket vagy a bibliakört látogatókat szereti, hanem az egész világot! És Isten ezt a világot nem akárhogyan, hanem annyira szereti, hogy a legdrágábbat, egyszülött Fiát adta érte. Ennek a csodás és végtelen isteni szeretetnek egyetlen viszonzása csak az lehet, hogy „szeretjük öt, mert Ő előbb szeretett minket". Ez az isteni atyai szeretet váltja ki belőlünk azt a gyermeki szeretetet, amely nem akar mást, mint a megváltó isteni szeretet akaratát követni és a Krisztusban adott új élet gyümölcseit teremni. Ha mi Istentől kapjuk és tanuljuk a szeretetet, akkor nagyon drága nekünk a családunk, hitvestársunk, gyermekeink, szüléink szeretete. Istentől kapott drága ajándék ez. Istenhez való viszonyunk leggyakoribb képe is a családból való: Isten az Atya, mi pedig a gyermekei. Ha Istentől kapjuk és tanuljuk a világméretű szeretetet, akkor nagyon drága nekünk a gyülekezetbe, az egyház közösségébe tartozás ténye. Benne hitbeli családot találunk, ahol a közösség alapja maga Jézus Krisztus. Ő az egyház fundamentuma, akire ráépül minden keresztyén hite, s akivel együtt alkotja az Ifjúsági konferencia, Bad Hersfeld A résztvevők egy csoportja ______2 egyházat, a Krisztus testét. Az atyafiszeretetnek gazdag területét tárja fel itt is az Isten szeretete. De ha mi Istentől kapjuk és tanuljuk a világméretű szeretetet, akkor az nagyobb kollektívumokat is átölel. Akkor a szeretet horizontja kitágul és mindenek iránt végzett szeretetszolgálattá lesz. Hogyan történhet ez? Isten szeretete mindig átfogó méretben nyilatkozott meg és nyilatkozik meg. Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta érte. Jézus Krisztus váltsághalála és feltámadása az egész világért történt. Istennek legyen hála érte, hogy ezt a világot átölelő szeretetet egyre jobban értjük s egyre több lesz számunkra világossá ebből. A hit végtelen gazdagságát viszont mi nem tudjuk magunknak megszerezni, Istennek adománya ez. — Hinni annyi, mint mindig Jézus Krisztussal találkozni és ezáltal megtanulni az Ö szemével látni. Azzal, hogy Jézus Krisztus nekünk adja magát, átjárja egész lényünket és az ő horizontjára tágítja értelmünket. „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé az élet világossága" (Jn 8,12). Az emberek közül — akik hívőknek vallják magukat — sokan úgy vélik, hogy hisznek. — Megvan a „magam" hite. — Megbízható hivő vagyok, helyes elvekre tanítom gyermekeimet. — Megvan a magam lelkiismerete — mondjuk gyakorta. Hivő vagyok, eljárok a gyülekezetbe, élek az Úr szent vacsorájával. Mások pedig úgy vélik, hogy már nem hisznek vagy kevésbé hisznek. — Már nem hiszek úgy, mit egykor. — A vallásban csalódtam, nem nyújt számomra semmit. — Nem érzek semmit. — Elvesztettem a hitemet. Mind az előbbiek, mind az utóbbiak kiforgatták valójából a hitet. Kételyben vagy ábrándokban és tévedésekben élnek. Nem is tudják, mi a hit. A hit ugyanis nem benyomás vagy érzelem, nem az életigenlő optimizmus egyik formája, nem a biztonságérzetünket szolgálja! A hit nem vélemény (véleményem) erről vagy arról a lelki vagy más természetű dologról, eseményről; nem erkölcsi életszabály és nem okoskodásra alapozott meggyőződés, nem tudományos bizonyosság és nem nevelésből eredő társadalmi szokás. A hit elsősorban kegyelem (amit csirájában a kereszteléskor nyertünk) — azaz Isten adománya. Ez a kegyelem segít bennünket, hogy találkozzunk az élő személlyel, Jézus Krisztussal. Lehetővé teszi számunkra, (folyt, a 8. oldalon)
