Útitárs, 1978 (22. évfolyam, 1-5. szám)
1978 / 1. szám
ümtosm 4 Terray László: Dar es Salaam 1977 (III.) Természetes, hogy amikor a világ evangélikussága világgyűiésre jön össze, előtérbe kerül a többi keresztyén egyházakhoz való viszonya is. Dar es Salaam érdekessége volt, hogy ezen a világgyűlésen a protestáns egyházakhoz való viszonyról kevés szó esett. Központi helyet foglalt el viszont a római katolikus egyházhoz való viszony. Ami egy emberöltővel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, az most már magától értetődő dolognak számított: a Vatikán több kiküldöttel képviseltette magát (egyikük még hozzá, horvátországi születésű lévén, valamennyit még magyarul is beszélt), s az ökuménikus kérdés tárgyalásával kapcsolatiban az egyik meghívott előadó róm. kát. püspök volt, a koppenhágai Martensen püspök. „Kiengesztelődött sokféleség“ A világgyűlés három fő előadása közül az egyik az ökuménikus kérdést tárgyalta, s ez a szerep Aarflot (Órflot) osloi püspöknek jutott. Előadásában ismét aláhúzta az ismert evangélikus elvet, mely szerint — az Ágostai Hitvallást idézve — „Az egyház igazi egységéhez elegendő, ha megegyeznek az evangélium tanításában és a szentségek kiszolgáltatásában.“ Az egység felé vezető úton ma olyan ponton vagyunk, ahol elképzelhető az egyházak egysége „szervezeti“ egység nélkül is. Nem szükséges feladni a felekezeti sajátosságokat — hiszen sok esetben lehetnek ezek földrajzi, társadalmi, helyi kultúrális különbségek is —, hanem „kiengesztelődött sokféleségben" (angol nyelvű kifejezéssel: reconciled diversity) élhetnek egymással közösségben, mint testvéregyházak Az Egyházak Világtanácsa Nairobi-i naggyűlése 1975-ben nagy súlyt helyezett arra, hogy a „felekezeti családok szervezetei“, mint például a Lutheránus, Református vagy Baptista Világszövetségek igen fontos szerepet kell töltsenek be az egység keresésében. Mivel ezeknek a szervezeteknek a római katolikus egyház felé is fontos egységkereső szerepük van, az elkövetkező években valószínűleg még fontosabb feladatokat kap e tekintetben a Lutheránus Világszövetség strasbourgi ökuménikus kutatóintézete, melynek vezetője köztudomásúlag Vajta Vilmos professzor, lelkésztestvérünk. Az Ágostai Hitvallás A magyarországi evangélikusok, a világ legtöbb evangélikus egyházához hasonlóan, magukat ágostai hitvallású evangélikusoknak nevezik. Ez az alapvető hitvallási irat, melynek 450. évfordulóját két év múlva, 1980-ban fogjuk ünnepelni, sokak szemében eddig a római katolikus egyháztól elválasztó irat volt. A Dar es Salaam-i naggyűlésen kitudódott, hogy római katolikus részről foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy elismerje a róm. kát. egyház az Ágostai Hitvallást „mint a közös keresztyén hit sajátos kifejezésre juttatóját“. Hivatalos nyilatkozat erre vonatkozólag még nem történt, hogy a Vatikán egyáltalán hivatalosan foglalkozik ezzel a kérdéssel, de róm. kát. részről a közeljövőben tanulmányköteteket készülnek kiadni az Ágostai Hitvallásról. Drámai fordulatot jelentene a római katolikus egyházhoz való viszonyban, ha az Ágostai Hitvallás bekerülne a római katolikus egyház „hitvallásai“ közé. Ha ez a drámai fordulat valamikor be is következhetik, aligha történik ez néhány év alatt. De talán addig is arra ösztönözhetne bennünket, külföldi magyar evangélikusokat ez a váratlan információ, hogy behatóan foglalkozzunk magyar részről is az Ágostai Hitvallással. Lapunk olvasói közül hánynak van meg e hitvallás akár magyar vagy más nyelven? Hányán olvasták vagy tanulmányozták? Nem kellene elővenni a feledés homályából? Az egyház missziói szolgálata A világgyűlés három főtémájának egyike a misszió kérdése volt. Mint beszámolónk első részében már említettük, bizonyos feszültség előzte meg ennek a kérdésnek a tárgyalását. Fokozta a feszültséget az a tény, hogy a Világszövetség három osztálya egyikének a nevét „Missziói osztályáról (Department of World Mission) a hét évvel ezelőtti, utolsó Világgyűlésen „Egyházi Együttműködési Osztályára (Department of Church Cooperation) változtatták. Indokolásul többek között azt is felhozták, hogy a kelet-európai lutheránus egyházak nem használhatják a „misszió“ szót, mert hiszen a kommunista terminológiában a keresztyén misszió mint az imperializmus és kolonializmus eszköze szerepel. Nem is nagyon lehetett az elmúlt húsz év alatt a kelet-európai egyházi sajtóban utalást találni a külmisszióra, annak ellenére, hogy világszerte sok tízezer misszionárius végzi az igehirdetés, tanítás és diakónia missziói munkáját. Ha nem lett volna misszió, akkor ma nem lennének keresztyén egyházak Ázsiában és Afrikában. A Dar es Salaam-i gyűlés nemcsak hogy újból és igen nyomatékosan használta a missziói szót, de határozatot is hozott arra vonatkozólag, hogy a misszió minden egyháznak és minden egyháztagnak fontos feladata. Az evangélium hirdetése „be nem fejezett feladat“, hiszen a világ lakosságának túlnyomó része még nem is hallotta a Jézus Krisztusról szóló örömhírt. Emellett a hagyományosan „keresztyéninek tartott világrészekben, Európában és Észak-Amerikában is sokan vannak, akik hallották ugyan az evangéliumot, sőt a keresztségben is részesültek, de attól eltávolodtak. Ezeket „újból kell evangélizálni“ — jelentette ki a világgyűlés. S amint a misszió mindig is „az egész emberhez fordult“ — ezért létesítettek a külmisszió munkásai mindenütt iskolákat, kórházakat és járultak hozzá jelentősen az afrikai és ázsiai népek öntudatra jutásához —, úgy mindezek a feladatok ma is fennállnak. Nem véletlen, hgoy éppen a Világgyűlés Tanulmányi Osztályának új vezetőjét, a japán Ishida professzort kérték fel a misszióról szóló egyik fontos előadás megtartására. Vajon nincs-e itt az ideje, hogy mi, külföldi magyar evangélikusok is komolyabban vegyük azt az elkötelezést, melyet Jézus Krisztus mennybemenetele előtt helyezett tanítványai lelkére: „Menjetek el, tegyetek tanítvánnyá minden népet“? A Lutheránus Világszövetség 6. nagygyűlésének tanúlságai nemcsak olvasásra, hanem cselekvésre is kell, hogy indítsanak bennünket. FINNORSZÁG. A finn lányok 95, a fiúk 92 %-a foglalkozik vallási témákkal. Erre az eredményre jutott a helsingforsi egyetem megbízottja egy átfogó véleménykutatás alapján, amelyet 1500 finn tanuló között végzett. Az általánosiskola felsőbb osztályának tanulói közül 70, a gimnáziumi tanulóknak pedig 75 %-a imádkozik.
