Útitárs, 1977 (21. évfolyam, 2-6. szám)

1977 / 2. szám

Bemutatjuk Báthory István ev. lelkészt Rövid összefoglaló magamról: Munkáscsaládból származom, éspe­dig mint Báthory István építész és Etel­ka, háztartásbeli, fia. Születtem 1949. szeptember 8-án, Szabadkán. Ugyanitt elvégeztem az általános iskola nyolc osztályát, majd pedig az elektrotechni­kai szakközépiskolát. 1967-től egy elektronikai gyárban dolgoztam mint elektromechanikus, 1971 szeptemberéig. Közben 1968-69-ben a kötelező katonai szolgálatot teljesítettem. Teológiai tanulmányaimat 1971 októ­berében kezdtem a pozsonyi szlovák ev. teológiai fakultáson. Hat szemeszter után az erlangeni teológián folytattam, ahol két szemesztert töltöttem, majd 1976 szeptemberében a pozsonyi teoló­gián lelkészi oklevelet szereztem. 1976. november 28-án a szabadkai ev. templomban lelkésszé avatott dr. Ju­­raj Struharik, a jugoszláviai ág. hitv. ev. egyház püspöke, Karol Chalupka espe­res és Pósfay György, az Ev. Világszö­vetség képviselőjének közreműködésé­vel. 1976. dec. 1-től mint a becsei, újbe­csei, becskereki, kikindai, zombori és szabadkai egyházközségek kinevezett lelkész-adminisztrátora dolgozom. 1975. augusztus 23-án nősültem, egy szlovák nemzetiségű és származású lányt vettem el, aki Pozsonyban szintén teológiát végzett és 1976. szeptember 23-án avatták lelkésszé. Magamról talán még csak annyit, hogy pályám kezdetén telve érzem ma-Lelkészavatás Szabadkán Szép ünnepe volt 1976 ádventjének első vasárnapján a szabadkai (Jugosz­lávia) evangélikus egyháznak. A század­­forduló táján épült templomában dr. Struharik György újvidéki evang. püs­pök lelkésszé szentelte a gyülekezetből származó Báthory Istvánt, aki az elmúlt évek során a pozsonyi evang. teológiai főiskolán és az erlangeni egyetemen — részben az Ev. Világszövetség segítsé­gével — elvégezte a szükséges tanul­mányokat ahhoz, hogy evangélikus lel­kész lehessen. A templomot zsúfolásig megtöltötték már kora délután a hivők és kiküldöttek, akik között a helyi magyar vallási kö­zösségek képviselőin túl ott láthattuk a nagybecskereki, nagykikindai, óbecsei és zombori magyar istentiszteletekkel rendelkező egyházközségek és egyéb magyar evangélikus szórványok dele­gátusait is. A jelenlevőket az istentisztelet meg­kezdése előtt Sostarec János mérnök, másodfelügyelő, az egyházközség legu­tolsó lelkészének fia, köszöntötte. Köz­ének után Chalupka Károly püspök­­helyettes, a magyar egyházmegye es­perese, úrvacsorái beszédet tartott és kiosztatta az Úr szent vacsoráját Bá­thory Istvánnak. Bár Chalupka esperes a két háború között Pozsonyban vé­gezte el a teológiát és most a Bánátban levő nagy szlovák gyülekezet, Kovacsi­­ca lelkipásztora, ezt a szolgálatot szép magyar nyelven tartotta. Ezután szóló ének következett, majd dr. Struharik püspök felszentelte az új lelkészt. Elsőként dr. Hansen Pál, az Evang. Világszövetség európai titkára nevében (akinek levelét fel is olvasta) Pósfay György ev. lelkész, a Világszövetség Egyházi Együttmunkálkodási Osztályá­gam a küzdés vágyával, Isten országá­nak minél szélesebb körben való meg­valósításáért ezen a földön. Pál apostol, akit munkásságában talán így lehetne jellemezni: alázatos a szolgálatban, sza­bad az igehirdetésben és büszke hiva­talára, számomra úgy jelentkezik, mint minden idők igehirdetőinek példaképe. Igen, az enyém is, és hogy az is marad­jon, ehhez kérem Isten segítségét. Azonban beszéljen majd helyettem hi­tem és életem, hisz én „nem szégyel­lem, mert tudom, kiben hiszek és meg vagyok győződve, hogy neki van hatal­ma arra, hogy a rám bízott kincset me­gőrizze arra a napra“ (2 Tim 1, 12). nak a munkatársa üdvözölte az új lel­kipásztort és az 1 Krónika 28, 20. versét idézte, mint Isten ígéretét magában fog­laló biztatást. Újabb közének után Báthory István inkább személyes bizonyságtételnek, mint prédikációnak nevezhető igehirde­tése következett, aki a 103. Zsoltár be­vezető verseinek nyomán elmondta, hogy miért és kiknek tartozik hálával azért az eseményért, amely most a templomban végbement. A befejező oltári szolgálat után az „Erős vár" eléneklése következett, majd Póth Lajos ref. lelkipásztor, Rókay Zol­tán róm. kát. lelkész (aki a helyi r. k. püspököt képviselte), a zentai metodis­ta hitközség kiküldöttje és mások üd­vözölték a gyülekezetei és az új lel­készt. Végül a távolról jött vendégek tiszte­letére az egyházközség vezetősége va­csorát adott, amelynek keretében Pós­fay György lelkész szólt az Ev. Világ­­szövetség munkájáról. Ugyancsak szól­tak a fiatal lelkészhez és a gyülekezet­hez Chalupka esperes, Póth Lajos lel­kipásztor, Rókay Zoltán lelkész és má­sok. A szabadkai lelkészavatásnak külön­leges jelentőséget ad az a tény, hogy a magyar gyülekezetekben szolgáló lel­készek elhalálozása miatt csak a leg­nagyobb nehézségek árán lehetett a legszükségesebb egyházi munkát ezek­ben fenntartani. Báthory István lelkésszé szentelése révén, akit az egyház püspöke azonnal megbízott a magyar egyházmegye ösz­­szes gyülekezeteinek az adminisztrá­lásával, Nagybecskerek, Nagykikinda, Óbecse, Szabadka, Zenta és Fehér­­templom, valamint ezek szórványainak rendszeres gondozása a megoldás felé közeledik. Reménységgel néznek ezek a gyülekezetek a jövő elébe, mert egy év múlva egy újabb lelkészi munkatárs­sal fog gyarapodni a vajdasági ev. egy­ház, amikor is Báthory István lelkész jelenleg Pozsonyban tanuló húga (aki­nek a férje felvidéki származású ev. lel­kész) befejezi teológiai tanulmányait és visszatér Jugoszláviába, hogy szolgá­lata révén hozzájáruljon a bácskai és bánáti evangélikus magyarok közt azon érzésnek a tudatosításához, hogy ők nem egy elhagyott nyáj tagjai, hanem Isten kedves népéhez tartozók, akik az Ő pásztori szeretetének és gondosko­dásának az áldottai. Pósfay György

Next

/
Thumbnails
Contents